Novembertől nagy változás jön a patikákban

Az e-recept erősíti a betegbiztonságot, mert az "elektronikus felhőben" tárolt vényeket nem lehet elveszíteni és nem is rongálódhatnak meg - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.

Már tesztelik az e-receptet

Március elején harminc patikában kezdődik el az a kísérleti program, amely augusztus közepéig az e-recept alkalmazását igyekszik tesztelni - írja szerdai számában a Magyar Nemzet.

Az egészségügyi forradalom lehet Magyarország következő nagy dobása

Más szektorokhoz, például az iparhoz képest egész Európában jóval kevésbé digitalizált terület az egészségügy, mégis - vagy éppen ezért - hatalmas növekedés előtt áll az egészségipar informatikai területe, vagyis az e-health. A dolgok internetének (IoT) piacát egyenesen az e-health húzza majd, a globális e-health piac pedig 2022-re 308 milliárd dollárosra nőhet. A mobilos megoldások, a távorvoslás és -diagnosztika és a gyógyítási folyamat digitális nyomonkövetése jóval hatékonyabbá teheti az egészségügyet, míg az egyelőre futurisztikusnak tűnő robotsebészet illetve távsebészet és a mesterséges intelligencia a jövő egészségügyét alapozhatja meg. Magyarországon pedig lehetőség nyílik arra, hogy egy jól eltalált digitális stratégiával tényleg sokat javítsunk az egészségügy helyzetén. A digitalizáció együttesen és az ágazati kapcsolatokon keresztül ugyanis akár évi több százmilliárd forint összegű forrás felszabadítását teheti lehetővé az egészségügyi rendszer számára.

Mindent tudni fog az állam a betegekről

Az év végén elindulhat az egészségügyi informatikai fejlesztések néhány eleme, 2017 közepétől pedig az egyetemi klinikáktól a háziorvosokig minden intézmény elektronikus úton cserélheti ki - a páciens hozzájárulásával - a vizsgálati eredményeket, leleteket, és egységes jelentéseket továbbíthat a központi adatbázisokba - nyilatkozta Divinyi Zsombor, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főosztályvezetője a Népszavának.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.