A haditengerészet külön-külön vizsgálatot indított a négy, tavaly december 22 és idén május 6 között lefutott incidens esetében. A Nimitz-osztályba tartozó USS Harry S. Truman és köteléke ebben az időben a Vörös-tengeren teljesített szolgálatot, a jemeni húszi lázadók ellen hajtottak végre támadásokat, akik a gázai konfliktus miatt kezdték el lőni a kulcsfontosságú kereskedelmi útvonalon közlekedő hajókat, illetve Izraelt.
Az első – és valószínűleg legkellemetlenebb – incidensre még tavaly december 22-én került sor: a 11. vadásszázad F/A-18F Super Hornet vadászgépei éppen akkor próbáltak meg visszatérni a Trumanra, amikor a jemeni lázadók is támadást indítottak a kötelék ellen.
A kötelék légvédelme lelőtt két hajóelhárító „cirkálórakétát”, két drónt, no meg egyet a saját kétüléses vadászgépeik közül.
A jelentések szerint a Super Hornetek visszatérésekor még észleltek húszi drónokat a térségben, a leszedett vadászbombázó pedig légi utántöltés miatt volt a levegőben (az F/A-18-asok korlátozottan ugyan, de képesek légi utántöltő gépként funkcionálni).
A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy egy másik Super Hornetre is rálőttek, annak a gépnek sikerült kitérnie. A Ticonderoga osztályú USS Gettysburg cirkáló legénysége, illetve általánosságban az egész kötelék a jelentések szerint „alacsony kohézióval” működött a konfliktuszónában, a Gettysburg ráadásul keveset gyakorlatozott a többi hajóval, ezért indította meg az SM-2-es elfogórakétát a saját vadászbombázójuk felé. A gépet azóta sem találták meg, az egyik pilóta könnyebb sérüléseket szenvedett a katapultálás közben.
Február 22-én aztán a repülőgéphordozó az egyiptomi Port Szaíd kikötője mellett sikeresen összeütközött a panamai zászló alatt hajótó Besiktas-M teherhajóval.
Az ütközés ugyan érdemben nem rontotta a Truman harci képességeit, személyi sérülés sem történt, de a nyilvánosságra került fotók alapján elég csúnyán felszakadt a hordozó egyik szponzonja. Teljes javításra nem nyílt lehetőség, Görögországban új zsilipeket szereltek be, hogy vízmentesen tartsák a hajót (ez egyébként a legtöbb haditengerészetnél normális eljárás, a működést nem befolyásoló hibákat akkor javítják teljesen ki, amikor az érintett hadihajó hazatér a bevetésről).
A lefutott nyomozás itt is elég kellemetlen eredményeket közölt: a teherhajó nem hibázott, a Trumannak viszont minden lehetősége megvolt arra, hogy elkerülje az ütközést. Dave Snowden kapitányt az ütközés után gyorsan menesztették is.
Április 28-án aztán egy aránylag komikus jelenet zajlott le, ismét a Vörös-tengeren: a Nimitz-osztályú hordozók méretükhöz képest szükség esetén kifejezetten szűk íven tudnak fordulni, ami jelen esetben jól is jött, mivel a húszik ballisztikus rakétát lőttek a Trumanra.
A hajó kidriftelt a rakéta elől, közben viszont vízbe pottyantott egy újabb Super Hornetet, meg a gépet mozgató vontatót is.
A gép azóta is a tenger fenekén pihen, a Truman legénysége ugyanakkor meglepő módon a fedélzet alatti hangárból kibucskázó vadászbombázó esetében követte el a legkevesebb hibát: a vizsgálatok szerint maga a kitérő manőver teljesen rendben történt, a gondot az okozta, hogy az F/A-18-as fékberendezése a nagy terhelés miatt megadta magát, ezért csúszott ki a hangárból. Bár a hangár és a parancsnoki híd közötti kommunikáció lehetett volna jobb, a jelentés szerint igazából csak a hangárban dolgozó tengerészek lélekjelenlétének volt köszönhető, hogy nem történt sokkal nagyobb katasztrófa.
A május hatodikai baleset pont egy olyan szituációt eredményezett, amitől minden, anyahajóra leszálló pilóta retteg: a 11. vadásszázad Super Hornetje bevetésről visszatérve elvétette a Truman első három fékezőkábelét, a negyediket viszont elkapta.
A gond abból adódott, hogy a kábel csütörtököt mondott, a gép pedig túlcsúszott a fedélzeten.
A két pilóta sikeresen katapultált, a haditengerészet Seahawk helikoptere könnyű sérülésekkel halászta ki őket a tengerből. A gépet itt sem tudták kiemelni.
A vizsgálatok eredménye valószínűleg itt volt a leginkább lesújtó: nem elég, hogy a legénység maximális terhelés alatt volt a baleset pillanatában, de sem megfelelő képzettséggel nem rendelkeztek, sem a kötelező karbantartásokat nem végezték el egy olyan berendezésen, ami túlzás nélkül egy hordozó egyik legfontosabb eleme.
Összegezve tehát:
- A Truman kapitánya a bevetés alatt elégtelen teljesítményt nyújtott
- A kötelékben szolgáló Gettysburg legénysége nem volt összeszokva a kötelék többi tagjával
- A hordozó legénysége alulképzetten és túlterhelten dolgozott a bevetések alatt
- Ráadásul a berendezések sem voltak kellően karban tartva
Ezek a hibák önmagukban is komoly aggályokat keltenének, de így egyben olvasva már-már azon is csodálkozhatunk, hogy nem történt több malőr a vörös-tengeri kaland során.
Címlapkép forrása: Gerard Bottino/SOPA Images/LightRocket via Getty Images
"Civilizációs eltörlés" fenyegeti Európát - Ez lehet Trump nagy stratégiája
Európának sürgősen változnia kell.
Évszázados hagyományt törne meg Donald Trump, ezen sokan kiakadnak majd
A legfelsőbb bíróság döntésén múlik.
Trump felfegyverezné a szövetségeseit, hogy megakadályozza a fenyegető konfliktust
Kiszivárgott a terv.
Újabb részvénykibocsátásra készül Elon Musk - Tényleg az űrbe rakétázhat a SpaceX
A világ legértékesebb cége születhet meg.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .



