Csaknem tízezer német dolgozót tehet lapátra a Deutsche Bank
Korábban bejelentett 18 ezer fős létszámleépítésének közel felét Németországban tervezi végrehajtani a Deutsche Bank – számolt be a Bloomberg.
Korábban bejelentett 18 ezer fős létszámleépítésének közel felét Németországban tervezi végrehajtani a Deutsche Bank – számolt be a Bloomberg.
A csökkenő kereslet miatt kevesebb a munka az Opel központi, rüsselsheimi üzemében, ezért rövidített munkarendre állnak át.
Már majdnem 60 ezer munkahely megszüntetését jelentették be idén eddig a bankszektorban, nagyrészt Európában, ahol a negatív kamatok miatt látványosan romlik a pénzintézetek nyereségessége – írja a Bloomberg.
Több száz pilóta elbocsátását helyezte kilátásba az ír Ryanair diszkont légitársaság, majd döntöttek a cég bónuszrendszerének átalakításáról - írta csütörtökön a Reuters.
Az Electrolux bejelentését követően nemcsak a Pénzügyminisztérium szólalt meg, hanem a kormányhivatal is. Utóbbi erőteljesebben.
Miután az Electrolux ma bejelentette a mintegy 800 főt érintő elbocsátási döntését, kiadott egy rövid közleményt a Pénzügyminisztérium is.
A céges szabályok megsértése miatt 204 embert bocsát el a Volkswagen - írja a Bloomberg egy belső vállalati hírlevélre hivatkozva.
Egy banki belső levelezés szerint szigorítják az eddigi felvételi gyakorlatot a Deutsche Banknál, a jövőben minden új emberhez először magának a vezérigazgatónak az áldása szükséges - írja a Reuters.
A májusi 7 ezer után júniusban további 2 ezerrel csökkent a német feldolgozóiparban a foglalkoztatottak száma a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön publikált kimutatása szerint.
A bankok a világon idén 48 500 alkalmazott elbocsátását jelentették be, a legtöbb banki alkalmazott Európában búcsúzhat állásától - derül ki a Bloomberg által összegyűjtött adatokból.
4500 fős elbocsátást jelentett be hétfőn a brit Tesco, a leépítés 153 Tesco Metro áruházat érint.
Vasárnap jelentette be az HSBC, hogy 18 hónap után menesztik a vezérigazgatói székből John Flintet, helyét ideiglenesen a bank kereskedelmi banki vezetője veszi át - számol be a hírről a The Wall Street Journal.
A fejlett gazdaságok lassulása miatt egyre komolyabbak egy jelentős visszaeséssel kapcsolatos félelmek. Sokan már egy új válságot is elképzelhetőnek tartanak, részben emiatt a jegybankok lazításával kapcsolatos várakozások is felerősödtek. Magyarország viszont egyelőre ellenállónak tűnik, pedig az autóipar a ludas az európai lassulásért, amiben nekünk is jelentős kitettségünk van.
A Citigroup több száz állást szüntet meg a globális piacok divíziójánál, a bank a "kihívásokkal teli piaci környezetre" reagál a lépéssel - írja a Financial Times.
Hatalmas elbocsátásra készül a Nissan, a Kyodo News értesülései szerint 10 ezer főtől válnának meg világszerte, ami a globális munkaerejének több mint 7 százalékát jelenti.
Több ezer embert tervez elbocsátani az UniCredit, hogy működési költségeit csökkentse - értesült a Bloomberg bennfentes forrásokra hivatkozva. A hírügynökség szerint akár 10 ezer fős leépítésre is sor kerülhet, a végső szám viszont csak decemberre dől el, amikor a hivatalos bejelentés várható.
A U.S. Steel tulajdonában lévő kassai acélmű dolgozóinak az ötödét elbocsátják 2021 végéig - jelentette be a cég.
Két szabót fényképeztek le a Deutsche Bank londoni irodájából kifelé jövet hétfőn. Először azt hitték róluk a sajtó munkatársai, ők is a bank dolgozói és a 18 ezer főt érintő leépítés áldozatai, de kiderült, 1800 dolláros öltönyökhöz vettek méretet a bank maradó vezetőiről.
Több beruházást is végrehajtanak, hogy az Opel németországi gyártását továbbra is biztosítsák, ennek azonban ára van, több mint ezer munkahely szűnik meg a következő években.
Legalább 500 embert bocsátana el az HSBC a befektetési banki üzletágánál, miután az ügyhöz közel álló források úgy tudják, John Flint vezérigazgató nagy nyomást helyez a bank felsővezetőire a költségcsökkentés érdekében - számol be a hírről a Bloomberg.
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Elindul a Keleti Pajzs.
Arról is beszéltek, mit tehetünk ellene.
Nézzük, mi a helyzet a leggyorsabban változó szakaszon.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.