elnökválasztás

Őrült küzdelem zajlik a szomszédunkban – A magyarok dönthetik el Románia sorsát?

Őrült küzdelem zajlik a szomszédunkban – A magyarok dönthetik el Románia sorsát?

Vasárnap tartják a romániai elnökválasztás második fordulóját, és a közvélemény-kutatások szerint abszolút kétesélyes a küzdelem. Két „rendszeren kívüli” jelölt küzd meg egymással: a progresszív bukaresti főpolgármester, a függetlenként induló Nicușor Dan, illetve a magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion, az első forduló győztese. Bár a félelnöki rendszerben korlátozottak az államfő jogkörei, a kormány lemondása miatt várhatóan a parlamenti erőviszonyokban is változások jönnek majd.

Joe Biden visszatért, hatalmas katasztrófa lett belőle

Joe Biden visszatért, hatalmas katasztrófa lett belőle

Joe Biden visszatérési kísérletét eredetileg politikai megváltásnak szánták, hogy megtépázott renoméját kozmetikázzák, de az akció visszafelé sült el, miután újabb részletek láttak napvilágot mentális állapotának hanyatlásáról – számolt be a Financial Times. A Demokrata Párt már attól tart, hogy az egykori elnök reaktiválása csak rontja az esélyeiket, pedig a második Trump-elnökség egyre rosszabb megítélése visszahozta őket a meccsbe.

Válaszút előtt Románia – küszöbön az összeomlás?

Válaszút előtt Románia – küszöbön az összeomlás?

Már hallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében a romániai elnökválasztás gazdaságra gyakorolt hatását, és a két jelölt lehetséges jövőbeni gazdaságpolitikáját elemeztük. A témában vendégünk volt Beke Károly, a Portfolio makrogazdasági elemzője. Az adás második részében az aranyról volt szó. A legnépszerűbb menekülőeszköz nagyon volatilis időszakon van túl, Kaszab Balázzsal a Portfolio részvénypiaci elemzőjével az tekintettük át milyen tényezők hatottak az árfolyamra és mire számíthatunk a jövőben.

Több mint egyhavi csúcsára erősödött a forint

Több mint egyhavi csúcsára erősödött a forint

A hét elején komoly kilengéseket hoztak a devizapiacon a vámháborús hírek, mostanra próbálnak lenyugodni a kedélyek. A megnyugvás a forintnak is jót tett: szerda este már 403 alatt is járt az euróval szemben a magyar fizetőeszköz, ami egyhavi forintcsúcsot jelent. Ugyanakkor ez a nyugalom sem tarthat sokáig, hiszen holnap elvileg orosz-ukrán tárgyalások készülnek Isztambulban, illetve más hírek is kimozdíthatják az árfolyamokat a holtpontról.

Jön a végső küzdelem térségünk erős országánál: az utolsó pillanatban robbant ki botrány – Trump is megszólalt

Jön a végső küzdelem térségünk erős országánál: az utolsó pillanatban robbant ki botrány – Trump is megszólalt

Május 18-án tartják Lengyelországban az elnökválasztást, amelynek fő tétje az, hogy Donald Tusk kormánya egy baráti államfő mellett tud-e kormányozni, vagy folytatódik a kellemetlen „társbérlet”, vagyis az ellenzéki PiS által támogatott elnök vétóival akadályozza majd a kabinet munkáját. A felmérések továbbra is a kormánypárti jelölt, Rafał Trzaskowski előnyét mutatják, de az utóbbi időben megindult felfelé a PiS hátszelét élvező Karol Nawrocki. A politikusi pályára készülő történész azonban nemrég botrányba futott bele, ami csökkentheti elnökválasztási esélyeit.

Kijött az első felmérés: nagyon úgy néz ki, hogy vállaltan magyarellenes vezetőt kap Románia

Kijött az első felmérés: nagyon úgy néz ki, hogy vállaltan magyarellenes vezetőt kap Románia

Csaknem tízszázalékos előnnyel nyerheti a romániai elnökválasztás második fordulóját George Simion, a szélsőjobboldali, magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke ellenfelével, Nicusor Dan bukaresti független polgármesterrel szemben egy friss felmérés szerint, amelyet az utóbbi elnökjelölt mutatott be a sajtónak szerdán.

Teljes a káosz Magyarország szomszédjában, a piac máris büntetni kezdett

Teljes a káosz Magyarország szomszédjában, a piac máris büntetni kezdett

Úgy kellene leszorítani az Európai Unió legmagasabb költségvetési hiányát, hogy jó esély van arra, hogy egy ultranacionalista, euroszkeptikus politikus lesz az ország új elnöke, miközben a kormány önként lemondott – a fenti mondatban röviden össze lehet foglalni Románia elmúlt két napját. Ez pedig már a piac szerint is komoly feladat, amit jól mutat, hogy kedden másfél héttel az elnökválasztás második fordulója előtt a jegybanknak kellett megmentenie a román lejt a totális összeomlástól, miközben a kötvényhozamok megállíthatatlanul emelkednek. Izgalmas napok elé néz keleti szomszédunk a közelgő választások előtt.

Összeomlóban a román lej, pedig még egy hét van az elnökválasztásig

Összeomlóban a román lej, pedig még egy hét van az elnökválasztásig

Jelentős, 2 százalékos zuhanást produkált kedden a román lej az euróval szemben, majd a jegybanknak kellett beavatkoznia, hogy fékezze a szabadesést. A befektetők láthatóan aggódnak a román politikai fejlemények miatt, kulcsfontosságú lehet az elnökválasztás jövő vasárnapi második fordulója.

Lemondott a román miniszterelnök!

Lemondott a román miniszterelnök!

Bejelentette lemondását és a bukaresti kormánykoalíció felbomlását hétfőn Marcel Ciolacu román szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök, miután a kormánykoalíció államfőjelöltje, Crin Antonescu nem jutott be a megismételt román elnökválasztás második fordulójába.

Várhatóan lemond a román miniszterelnök

Várhatóan lemond a román miniszterelnök

Várhatóan lemond posztjáról Marcel Ciolacu román miniszterelnök, miután a kormánykoalíció közös jelöltje, Crin Antonescu nem jutott be a romániai elnökválasztás második fordulójába. A G4Media.ro szerint Ciolacu már tájékoztatta a koalíciót, hogy hajlandó lemondani posztjáról, a bejelentésre magyar idő szerint 16 óra után kerülhet sor.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.