Új gyorsforgalmi út épül Magyarországon
Hamarosan kiírják az M60-as Pécs és Pécs és Szigetvár közötti szakaszának kiviteli tervének elkészítését célzó közbeszerzést - szúrta ki a Bama a Hivatalos Értesítőben.
Hamarosan kiírják az M60-as Pécs és Pécs és Szigetvár közötti szakaszának kiviteli tervének elkészítését célzó közbeszerzést - szúrta ki a Bama a Hivatalos Értesítőben.
Lázár János építési és közlekedési miniszter tegnap hirdette ma december 8-án 11 órától a KözlekedésInfó nevű sajtótájékoztatóját. Több fontos téma, így a MÁV és a Volán fejlesztései, valamint a beígért sztrádafejlesztések és a KRESZ-változások is szóba kerülhetnek. Cikkünk folyamatosan frissül.
Elkezdik lefektetni a Los Angelest és San Franciscót összekötő nagy sebességű vasút sínpályáját – közölte Gavin Newsom kaliforniai kormányzó a Newsweek szerint.
Az amerikai haditengerészetnél az elmúlt időszakban megsokasodtak a késedelmek a F-35-ös vadászgépek leszállításával kapcsolatban, ám a védelmi minisztérium nem változtatott az F/A-18-as Hornetek lecserélési időpontján – számolt be a Defense One.
2024 végén hatalmas szenzációt okozott, hogy Kínában váratlanul megjelent két, eddig még nem látott „hatodik generációs” harci repülőgép a légtérben. A repülésre december 26-án, Mao Ce-tung 131. születésnapján került sor, a katonai szakértők pedig meglepve próbálták megmagyarázni, hogy mit jelent a látványos eseménysor a légierő képességeire nézve. Biztosat egyelőre még nem lehet kijelenteni, de Washingtonnak van miért aggódnia a nagy rivális fejlődése miatt.
A Gubacsi híd vasúti forgalmának biztonsága érdekében új sebességmérő berendezéseket telepítettek. Ezek a szerkezetek segítik a mozdonyvezetők tájékozódását, miközben a vonatok jelenleg csak 5 km/órás sebességkorlátozással közlekedhetnek a kritikus állapotú hídszerkezeten - írta meg az iho.hu.
Az Egyesült Államok légierejének következő generációs lopakodó bombázója, a B-21 Raider fejlesztése jelentős mérföldkőhöz érkezett. A program keretében jelenleg három repülőgép vesz részt aktívan a tesztkampányban, ami a jövőbeni műveleti bevetésekre való felkészülés fontos állomása. A Northrop Grumman által gyártott B-21 a tervek szerint a B-1 Lancer és a B-2 Spirit bombázókat váltja majd le, miközben a világ első hatodik generációs bombázójaként forradalmasíthatja a légi hadviselést - számolt be az Army Recognition.
A német kormány felfüggesztette a grúziai fejlesztési projekteket amiatt, mert a dél-kaukázusi ország letérni látszik az európai integráció útjáról – jelentette be hétfőn a német külügyminisztérium egyik szóvivője.
Műholdas nyomkövető egységekkel szereli fel a MÁV azokat a járműveit, amelyek többek között a pályahálózat, a biztosítóberendezések és felsővezetékek üzemszerű működtetésének biztosításában vesznek részt - közölte az erre a célra kiírt pályázatot megnyerő i-Cell hétfőn.
Pálmai Gergely 2025. január 1-jétől a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szakképzésért felelős helyettes államtitkári pozícióját tölti be - közölte a tárca.
Az AI-támogatott mérnöki tervezés új szintjét demonstrálva, a LEAP 71 sikeresen tesztelt egy aerospike típusú rakétahajtóművet, amely 4,92 kilonewtonnyi tolóerőt generált egy 11 másodperces teszt során. Az innovatív hajtómű teljes egészében egy fejlett, mesterséges intelligenciával támogatott modellezési rendszerrel készült.
A Városliget fejlesztése nem állt le az élmúlt években sem és hamarosan újabb épületeket, látványosságokat adnak át a nagyközönségnek. Annak a közönségnek, amely már egyre nagyobb arányban külföldi turistákat jelent, ugyanis sikerült feltenni a Ligetet a nemzetközi „térképekre” is. Gyorgyevics Benedeket, a Városliget Zrt. vezérigazgatóját a tervek mellett kérdeztük a látogatószámról, a zöldfelületek arányáról és a Liget online jelenlétéről is.
Előre láthatólag az idei évben a 400 millió eurót sem fogja meghaladni az éves tranzakciós aktivitás az ingatlanpiacon, ami 2014-15 óta nem látott alacsony volumen. A szerény teljesítményért az iroda eszközosztály a felelős, ahol az év első 9 hónapjában nem volt számottevő befektetési ügylet, de ez az év végére megváltozni látszik: rég óta nem tapasztalt nyüzsgést érzékelnek a színfalak mögött az IO Partners-nél. A vállalat régiós tőkepiaci részlegének vezetőjét, Andrei Vacarut, és a magyar részleg vezetőjét, Zeller Gábort kérdeztük arról, hogy miért döntenek a külföldi befektetők régiós projektek mellett a magyarokkal szemben, milyen eszközök a legnépszerűbbek most, mikorra várható a piaci fellendülés és hogy hova tűntek a magyar piacot eddig hajtó hazai befektetők.
A Newsweek beszámolt arról, hogy Ukrajna felpörgeti a „Peklo” vagyis magyarul „Pokol” nevű rakéták gyártását.
A kormány több mint 25 milliárd forintot irányoz elő a következő években a sztrádakoncessziós szerződésben vállalt közúti infrastruktúra-fejlesztési feladatok finanszírozására. Jut pénz az M34-es gyorsforgalmi fejlesztésére és az M1-es bővítésére is – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent határozatból.
Az orosz hadiipar jelentős előrelépést tett a katonai repülőgépek és pilóta nélküli légi járművek fejlesztésében. Az új AL-51F1 hajtómű beépítésével az Sz-70 „Ohotnyik” (vagyis „Vadász”) nehéz csapásmérő drón és a Szu-57 vadászgép műveleti képességei jelentősen javulhatnak, ami komoly kihívást jelenthet a nyugati légierők számára - jelentette az Army Recognition.
A Google szerdán bemutatta a Gemini mesterségesintelligencia-modelljének 2.0-ás verzióját, ami a gyártó elmondása alapján nagy lépést jelent az "AI-ügynökök", vagyis gyakorlatilag mindenre alkalmazható mesterséges intelligenciával működő asszisztensek felé. A cég szerint az új Gemini költséghatékonyabban és gyorsabban működik, valamint a szöveg mellett alkalmas képek, valamint hangok generálására is - írta meg a The Verge.
A kínai DEEP Robotics vállalat meglepő fejlesztéssel rukkolt elő. A cég Lynx névre keresztelt robotját négy lábbal és a végtagok végén kerekekkel szerelték fel, amelyek segítségével az innovatív szerkezet képes a nehéz, változatos tereppel is megbirkózni, a leghatékonyabb mozgásforma alkalmazásával - írta meg a Live Science.
Már idén ősszel elindultak az előkészítési munkálatok az M1-es autópálya 80 kilométeren történő bővítésén, legkésőbb 2025. szeptember elsején pedig a tényleges bővítést is elkezdi a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) - írja a Magyar Építők. Az előkészítési munkálatokról közösségi oldalán az MKIF tett közzé fotókat.
Ukrajna egy újfajta rakétát tesztel, a projekt jelenleg Ruta névre hallgat - jelentette be ma este Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Kormányinfót tart Vitályos Eszter és Gulyás Gergely.
Amit a tőzsdéről mindeknek tudnia kell.
27 gyanúsítottat hallgattak ki.
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli háború legfontosabb híreivel.
Aggódva figyelnek a befeketők.
Egy régi kérdés dőlhet el ezzel.
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!