Átmeneti repülési tilalmat helyezett ki az amerikai haderő parancsnoksága az összes V-22 Osprey típusú katonai helikopterre, az egyik gép meghibásodása miatt - írja a The Defense Post.
A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) versenyképességének növelése érdekében indított digitalizációs szintfelmérést a Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment (DKF) Kft., a vállalkozások az online felmérés elvégzése után letölthető igazolásokkal pályázhatnak digitális átalakulásukra fordítható fejlesztési forrásokra - közölte a DKF az MTI-vel kedden.
A hidak konkrét és átvitt értelemben is a társadalom és gazdaság gerincét képezik, a meglétük természetes, a hiányuk viszont bénító hatású. A hídtervezés titokzatos szakmának tűnhet, ami annyiban igaz is, hogy nemzetközi viszonylatban is személyesen ismerik egymást a mérnökök, a hazai szakemberek tudása és elismertsége pedig egyaránt kiváló. A CÉH zRt. nevéhez fűződik többek között Magyarország első ferdekábeles hídjának, az ikonikus Megyeri hídnak a tervezése, illetve a nyár folyamán átadott, Kalocsát és Paksot összekötő Tomori Pál híd is, amely több szempontból a világ élvonalába tartozik. A hazai hídállomány átlagéletkora 60-70 év, állapotuk eléggé változó, de az biztos, hogy új hidak építése mellett egyre jobban kell fókuszálni a meglévők felújítására, korszerűsítésére is. A Portfolio háromrészes videósorozatának befejező epizódjában Pusztai Pál, a CÉH zRt. híd- és tartószerkezeti vezető tervezője és Kolozsi Péter, a vállalat tervezési projektvezetője mutatja be a mérnökiroda ikonikus projektjeit, a hidak gazdasági- és társadalmi szerepét, valamint betekintést adnak a nemzetközi szakma legújabb trendjeibe is.
Az ukrán védelmi minisztérium jóváhagyta a Droid TW 12.7 nevű, ukrán fejlesztésű robotizált támadó fegyverrendszer alkalmazását a haderőben – írja az Ukrajinszka Pravda.
A generatív mesterséges intelligencia (AI) fejlődése várhatóan lelassul a következő években, és 2025-ig nem várható újabb forradalmi áttörés - véli Sundar Pichai, a Google vezérigazgatója. Az iparági vezetők megosztottak a technológia jövőjét illetően, miközben a befektetések továbbra is jelentősek maradnak, tudósított a Cnbc.
Novemberben 10-ből 7 vonat volt pontos - írja Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója. A MÁV havi jelentése szerint a vonatok 72,6 százaléka késett kevesebb, mint 6 percet, vagyis ért be ennyivel később a végállomásra. Októberben ez az arány még 74,4 százalék volt.
Ismét változtatásra készül a hulladékgazdálkodást koncesszorként átvevő MOHU. Több tízmilliárd forintos beruházással újítja meg a cég a magyarországi kukásautóflottát, az első járművek 2025-ben állhatnak forgalomba az ország különböző területein. A cél, hogy 2027-ig lecseréljék a jelenleg használt, elavult járműveket, és az átlagos járműéletkort 10 év alá csökkentsék – tájékoztatta a társaság csütörtökön az MTI-t. A cég az elmúlt időszakban ingyenes kukaosztást és a hulladékudvarok fejlesztését is bejelentette.
Negyedik raktárcsarnokát töltötte meg 100 százalékosan bérlőkkel a HelloParks, amely jövőre egy újabb 45 ezer négyzetméteres csarnok kivitelezését kezdi meg Fóton. Az ipariingatlan-fejlesztő a nyári-őszi időszakban közel 20 ezer négyzetméter területre kötött új megállapodásokat nemzetközi cégekkel fóti megaparkjában - közölte a társaság.
A most aktuális pályázatok révén hozzávetőleg az élelmiszeripar egy teljes évi eredményét költheti beruházásokra, amelytől jelentős hatékonyság-javulást, a versenyképesség erősödését várják a szereplők. Nagy kérdés, hogy mire és hogyan költik majd el a nagy érdeklődést mutató vállalatok az összeget és milyen változást hozhat mindez a magyar élelmiszergazdaságban. Erről beszélt az Alapvetés podcastban Boros Zoltán, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Nagyvállalati Ügyfelek Igazgatóságának igazgatója, és Héjja Csaba, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának stratégiai elemzője. A téma szóba kerül Siófokon, az Agrárszektor 2024 konferencián is.
Ellehetetlenítheti a nagyobb hazai megújuló energiaforrás és naperőmű beruházások jelentős részét a magyar építészetről szóló törvény új rendelkezése, mely szerint ha egy településen új beépítésre szánt terület vagy különleges beépítésre nem szánt terület kerül kijelölésre, annak feltétele a csereterület biztosítása ugyanazon településen belül.
Létrejött a Dr. BetMen V.2. verzió, ami a Roche által alapított A Magyar Személyreszabott Egészségügy Fejlesztéséért” Alapítvány (SzEFA) által fejlesztett betegút menedzsment szoftver, annak is az új változata, amely készen áll a gyakorlati alkalmazásra.
Komoly fejlődés elé néznek a Horvátország és Bosznia-Hercegovina közötti közlekedési kapcsolatok, miután bejelentették egy új autópálya-szakasz építését, amely összeköti a két országot, és csatlakozik a Zágráb-Belgrád autópályához. A projekt nemcsak a közlekedést könnyíti meg, de a gazdasági előnyökkel is jár mindkét ország számára - jelentette a Croatiaweek.
Az Óbuda Group Magyarország legnagyobb tervező és mérnöki szolgáltató vállalata: közel 300 fős szakértői létszámuk már Közép-Európában is vezető pozíciót jelent. Több évtizedes működésük fontosabb projektjei között szerepel a Liget Budapest portfólió kezelése, az Audi vagy a Mercedes gyár tervezése, de nevükhöz fűződnek olyan jelentős ingatlanfejlesztések építészeti megfogalmazása is, mint a BudaPart egyes lakóépületei vagy a Bécsi Corner Offices. Jelenleg ők végzik Magyarország legnagyobb ipari fejlesztésének, a debreceni CATL gyárnak a teljes projektmenedzsmentjét. A Portfolio Kálmán Péter vezérigazgatót kérdezte a cégcsoport hazai és nemzetközi terveiről, az építőipar helyzetéről, a digitalizáció korai adaptálásáról és arról, mi indokolta, hogy egységesítsék tervezői és mérnöki működési területeiket.
Egy Boeing 757-es típusú géppel közel 30 tonna e-kereskedelmi áru érkezett Kínából, Grúzián keresztül a Debrecen Nemzetközi Repülőtérre - áll a reptér közleményében. A járat a tervek szerint jövő héttől menetrend szerint hetente négy alkalommal közlekedik majd a két célállomás között.
Az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden jelentős bejelentésre készül a Világbank Nemzetközi Fejlesztési Társulása (IDA) alapjának feltöltésével kapcsolatban, amely a világ legszegényebb országait hivatott támogatni. Emellett egy új, kétoldalú együttműködés is körvonalazódik Brazíliával a tiszta energia területén.
Az amerikai AR-15 széria napjainkra a szovjet Kalasnyikovokhoz hasonlóan legendás státuszra tett szert szert a kézifegyverek között: több tucatnyi variánsa, különféle kópiája került a piacra, a történelem során nyolcvan ország rendszeresítette a különböző fegyveres alakulatainál. Ugyanakkor a fegyverről – szovjet riválisához hasonlóan – rengeteg tévhit kering, a név eredetétől kezdve a megbízhatóságig. Nézzük, mi a valóság.
Helyére került a Déli Körvasút új hídszerkezete a Budafoki út felett - közölte Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára pénteken a közösségi oldalán.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium által összeállított, korábban hiányosnak vélt beruházási program vasúti fejlesztési tervei napvilágra kerültek. Így kiderült, a tárca 10 800 milliárd forintot szánna a vasúti ágazat fejlesztésére a következő években - írta meg a Telex.
Szergej Bogdan tesztpilóta – akit az Oroszország hőse címmel is kitüntettek – kifejtette a véleményét, amely szerint Oroszország legújabb fejlesztésű csúcsmodern vadászgépe, az Szu-57-es számít jelenleg legjobbnak a világon, még a frissen bemutatott kínai J-35A-t is beleértve – számolt be az orosz TASZSZ.
Sorra jönnek a hírek a kínai és az orosz ötödik és hatodik generációs vadászgépek fejlesztéséről, emiatt egyre nagyobb az aggodalom az Egyesült Királyságban a saját többnemzeti fejlesztési programjukkal kapcsolatban – közölte a Breaking Defense.