felvásárlás

Tovább terjeszkedik a 4iG, ezzútal a Balkánon

Tovább terjeszkedik a 4iG, ezzútal a Balkánon

Újabb akvizíciót jelentett be a 4iG, ezúttal a balkáni régió egyik meghatározó informatikai és hálózatfejlesztő vállalatcsoportjában szerezhet többségi tulajdont a társaság. Az akvizíció a TeleGroup átvilágítását, a végleges szerződés megkötését, illetve a szükséges versenyhivatali jóváhagyásokat követően december végéig zárulhat.

Üzentek a csehek, nem tervezik a magyar Telenor eladását

Üzentek a csehek, nem tervezik a magyar Telenor eladását

A hét elején egy háttérbeszélgetésen vettünk részt Prágában, ahol a Telenor Magyarország cseh nagytulajdnonosának, a PPF csoportnak a vezetői mondták el, hogyan látják a cégcsoport, és azon belül a távközlési üzletág jövőjét. A beszélgetésen természetesen szóba került a magyarországi távközlési piac átalakulása, a 4iG és a magyar Telenor pozíciója, szerepe, és a két cég közötti lehetséges együttműködés is. Marek Sláčík, a PPF távközlési üzletágának vezetője elmondta, kizárt, hogy eladják a Telenor Magyarországban lévő többségi tulajdonrészüket, ezt a gondolatot erősítette meg PPF vezetője, Ladislav Bartoníček, aki a Forbesnak nyilatkozott a témában.

Gigafelvásárlások és hatalmas befektetések - Száguld a fintech-szektor

Gigafelvásárlások és hatalmas befektetések - Száguld a fintech-szektor

A Covid-válság okozta pillanatnyi lefagyás után 2021-ben a fintech szektor újra megmutatta, milyen iszonyatos mennyiségű pénzt képes megmozgatni: még nem ért véget az év, de már így is több gigafelvásárlásra és hatalmas kockázatitőke-befektetésre került sor. Összeszedtük, melyek voltak idén a legnagyobb M&A dealek és kockázatitőke-befektetések.

Finn IT-multi terjeszkedik Magyarországon

Finn IT-multi terjeszkedik Magyarországon

A Tuxera IT-tárolástechnológiai és hálózatátviteli cég megvásárolta a HCC Embedded Kft.-t, amely mostantól Tuxera Hungary Kft.-ként működik tovább. A felvásárlás érdekessége, hogy a finn Tuxera alapítója és technológiai igazgatója, Szakacsits Szabolcs is magyar állampolgár. A tranzakció konkrét összege ugyan nem nyilvános, de az elmúlt néhány év adatai alapján a top 10 felvásárlás között lenne az IT-szektorban Magyarországon.

Két fiatal menedzser egyedülálló magyar márkát épít

Két fiatal menedzser egyedülálló magyar márkát épít

Egy nem hétköznapi vállalatépítő sztorit mutatunk be, ami megérdemli, hogy címlapokra kerüljön. A csomagolástechnika iparban sikeresen működő StancPack és Royalpack cégekből álló StancPack Csoport történetében benne van minden a magyar gazdaság sajátosságaiból: feltörekvő és kockázatvállaló fiatal menedzserek útkeresése és megállapodása, a generációváltás égető ügye, mint egyre általánosabb probléma, a hazai tulajdonú kkv-k stratégiai útkeresése, egy vállalat életében bekövetkező szintlépés, cégfelvásárlás, valamint a különleges hazai finanszírozói környezet. A cégcsoport két tulajdonosa, Hegedüs Balázs és Szoboszlai Gergely 2018-ban az életüket megváltoztató nagy döntést hoztak. Kiderül, hogyan lettek sikeres ügyvédekből kezdő befektetők és azóta hogyan vették együtt a kihívásokat. Bevallásuk szerint a növekedési sztori nem jött volna létre a Hiventures segítsége nélkül. Az állami kockázati tőkealap-kezelő ügyletben betöltött szerepét a hármas interjúnkban Zsámboki Zoltán, a Hiventures nagyvállalati befektetési igazgatója mutatja be részletesen.

Halogatja az UniCredit a világ legrégebbi bankjának felvásárlását

Halogatja az UniCredit a világ legrégebbi bankjának felvásárlását

Tovább húzódhat a világ legöregebb bankjának, a Monte dei Paschinak az eladása, az ügyre rálátó források szerint az UniCredit és az olasz pénzügyminisztérium a korábban felállított 40 napos döntési határidőt ki fogja tolni – számol be a hírről a Reuters.

Magánegészségügy: vidéken is felpörög a konszolidáció

Magánegészségügy: vidéken is felpörög a konszolidáció

A Doktor24 és az Union Vienna Insurance Group Zrt. közös vállalata megvásárolta a Közép-Dunántúl régió meghatározó magánegészségügyi szolgáltatóját - jelentették be a felek kedden. A két vásárló tehát beindította az országos hálózatépítést, amelyet a Portfolio-nak adott interjúban jelentettek be először, közös vállalatuk, az Első Magánegészségügyi Hálózat Zrt. akvizíciója idén a legnagyobb volumenű, szakmai befektető által végrehajtott felvásárlás volt a fővároson kívül.

Átalakul a magyar brókerpiac: megvette a Randomot az Erste

Átalakul a magyar brókerpiac: megvette a Randomot az Erste

Koncentrálódik a hazai befektetési szolgáltatói szektor, azon belül is a retail brókerpiac: friss bejelentés szerint az Erste Befektetési Zrt. megvásárolja a Random Capital Zrt.-t. Az utóbbi időben a Random kirobbanó növekedést élt át, és több szempontból is elérte növekedési korlátait, így az eladás időzítése nem meglepő, a minden értelmes akvizícióra nyitott Erste pedig az ügyfelek és értékpapírszámlák mellett digitális kompetenciákat vásárol a lépéssel. A Random ügyfeleinek változatlan díjakat és költségeket ígér az Erste, a termékpaletta szélesítése mellett.

Bankot vesz szomszédunkban a Raiffeisen

A frissen aláírt szerződés szerint megvásárolja a francia Crédit Agricole szerbiai bankját és lízingcégét a Raiffeisen Bank International (RBI), hogy majd összeolvassza meglévő leánybankjával.

Nagyon érik az UniCredit történelmi bankvásárlása

Akár 6000-7000 főt is elérő elbocsátásoktól tartanak a szakszervezetek a világ legrégebbi bankjánál, miután az UniCredit hivatalosan is megkezdte a tárgyalásokat a Monte dei Paschi di Siena megvásárlásáról az olasz kormánnyal.

Két fintech támadó foszthatja ki a bankok kincseskamráját, gigafelvásárlást jelentettek be

Két fintech támadó foszthatja ki a bankok kincseskamráját, gigafelvásárlást jelentettek be

A tőzsdén jegyzett Square 29 milliárd dollárért felvásárolhatja a szintén tőzsdén forgó ausztrál Afterpay buy now pay later (BNPL) szolgáltatót – jelentette be a Square. Ezzel a hatalmas felvásárlással a fintech világ két fényesen tündöklő csillaga egyesülhet, komoly szinergiákat használhatnak ki, és újabb szintre emelhetik a feltörekvő fintechek és a bankok közötti versenyt. Megnéztük, mi sülhet ki a tranzakcióból.

Miért nem vásárolják egymást az európai nagybankok?

Miért nem vásárolják egymást az európai nagybankok?

Bár a bankok értéke a visszatérő infláció hírére átmenetileg megemelkedett, de a nagy, határokon átívelő bankfelvásárlások lényegében eltűntek az európai tranzakciós térképről. Közép-Kelet-Európában nincs olyan eladó pénzintézet, amely piaci részesedését tekintve a TOP5-be tartozna, de régiós szinten gyökeret eresztett nemzetközi bankok akár még találhatnak kisebb felvásárlási célpontokat - írja elemzésében Simonyi Tamás, a KPMG szenior igazgatója.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.