Jelentősen romlottak a diákok eredményei a 2024-es országos kompetenciamérésen az előző évhez képest. A legnagyobb visszaesés matematikából és szövegértésből egyaránt a 11. évfolyamos tanulóknál mutatkozott - derül ki az Oktatási Hivatal friss adataiból - írta meg a Népszava.
A rekordok éve volt az idei a felsőoktatási felvételi jelentkezésben, mivel 129 730-an adták be jelentkezéseiket valamilyen magyarországi felsőoktatási intézménybe - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője hétfőn Gödöllőn.
A jövőben az országos kompetenciamérés eredményei közvetlen hatással lehetnek a tanulók iskolai osztályzataira és a középiskolai felvételi pontszámokra – derül ki a Belügyminisztérium új rendelettervezetéből. Azonban a szakértők szerint teljesen hibás a tárca elképzelése.
Tavaly júliusban néhány republikánus képviselő azt hangoztatta, Kamala Harris alelnök csak a származása és a neme miatt jutott pozícióhoz, miután a volt kaliforniai szenátor átvette a demokrata párti elnökjelöltséget Joe Bidentől. Idén a halálos áldozatokkal járó, Los Angeles környéki erdőtüzek közepette Kristin Crowley tűzoltóparancsnokot azért támadták, mert a tűzoltóságon belül nagy hangsúlyt fektet a sokszínűségre. A pár héttel ezelőtti washingtoni helikopterbaleset kiváltó okai kapcsán szintén előkerültek ugyanezek a vádak, különösen Donald Trump amerikai elnök kormánya részéről. A három közelmúltbeli esetet három betű, a D, az E és az I köti össze. De ha már ennyit emlegetjük, mit takar pontosan ez a rövidítés, és mi vezetett odáig, hogy az amerikai politika egyik legmegosztóbb kérdésévé váljon?
A Belügyminisztérium (BM) oktatási államtitkársága fontolgatja, hogy az országos kompetenciamérés eredményeit érdemjeggyel értékeljék, illetve a középiskolai felvételi során is figyelembe vegyék. A HVG információi szerint a tárca már tájékoztatta munkatársait a tervezett változtatásokról, bár hivatalos döntés még nem született.
Január 18-án 10 órakor kezdődnek a központi középfokú felvételi vizsgák a 9. évfolyamra, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a Belügyminisztérium által meghirdetett Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezőknek - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön az MTI-vel.
A Népszava értesülése szerint több gimnáziumban is konkrét elvárásként jelent meg az a központi javaslat, miszerint csak azokat a tanulókat ajánlott felvenni, akik a központi írásbeli felvételin elérnek egy bizonyos minimumpontszámot.
Az ELTE Origó Nyelvi Centrum váratlan döntése alapján megszűnik az egyetlen akkreditált eszperantó nyelvvizsga - írta a Telex.
Elindult az általános felsőoktatási felvételi eljárás, február 15-ig lehet jelentkezni a 2025 szeptemberében induló képzésekre a felvi.hu-n elérhető E-felvételiben - közölte az Oktatási Hivatal.
A 2023/2024-es tanévben új rekordot döntött a külföldön tanuló magyar diákok száma - közölte az Engame Akadémia. Közben több népszerű célországban olyan változások történtek, amelyek következtében Hollandia előretört a rangsorban, majdnem utolérve Németországot, míg a Brexit hatása a mai napig látszik az Egyesült Királyságba jelentkezők számában. Annak, aki külföldi továbbtanulást tervez, érdemes figyelemmel követni a változásokat, több opcióval készülni, és már a középiskolai évek alatt tudatosan készülni a felvételire.
„Ajánlást” kaptak az idei tanévben a tankerületi fenntartású gimnáziumok arról, hogy a központi írásbeli felvételi vizsgán milyen eredményeket elért tanulókat érdemes felvenniük – írja a Népszava. Ha a gimnáziumok betartják az ajánlást, az a szakképzés felé tereli a gyerekeket.
Elindult kedden a pótfelvételi eljárás, idén is több mint nyolcezer állami ösztöndíjas helyet hirdettek meg az intézmények - közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel.
Szerda este nyilvánosságra hozták a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Az idei évben debütált az új pontszámítási rendszer, amelyben az egyetemek döntik el, milyen szempontok alapján adnak többletpontokat. Azonban több diák is arról számolt be az RTL-nek, hogy a központi rendszer hibásan számolta ki pontjaikat, és néhány esetben teljesen lenullázódtak az eredményeiket.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A mai műsor első részében a lakásbérleti piaccal foglalkoztunk, szerdán ugyanis kihirdetik a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, így az év legaktívabb időszaka veszi kezdetét a lakáspiac ezen szegmensében. A témáról Soóki-Tóth Gábort, az Otthon Centrum elemzési vezetőjét kérdeztük. Az adás második részében a hazai turizmusról volt szó, a piac nyárközepi trendjeivel, valamint a piaci várakozásokkal kapcsolatban Kelemen Lili, a Szállás.hu szóvivője volt a vendégünk.
Idén több mint 94 ezer tanuló: 80 402 nyolcadik, 7 849 hatodik és 5 821 negyedik évfolyamos diák felvételizett középfokú nevelési-oktatási intézménybe - közölte az Oktatási Hivatal.
Telefonon egyeztetett Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár – számol be a politikus X-en. A kormányfő megerősítette: Magyarország támogatja Svédország NATO-csatlakozását.
A fesztivál diákok és pedagógusok számára ingyenesen látogatható.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Hamarosan indulhat az invázió.
Veszik az olaj- és gázipari részvényeket.
Eljött a kicsik ideje.
Évről évre újabb meglepetések érik a gazdákat a földeken, egyre kisebb a mozgástér.
Fontos következtetéseket vonhatunk le Trump és Musk csörtéjéből.