Január 23-án tartják a középiskolai felvételi központi írásbeli vizsgákat, az érettségik során már alkalmazott és bevált járványügyi szabályok szigorú betartása mellett - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
2020-ban a Felvi.hu adatai szerint a gazdálkodási és menedzsment szak volt a legnépszerűbb az egyetemre készülő felvételizők között, nem meglepő, hogy viszonylag magasak voltak a ponthatárok is. A Budapesti Corvinus Egyetemen 427 pontot kellett elérni ahhoz, hogy valaki bekerüljön az ösztöndíjas nappali képzésre. Aranyossy Mártával, a szak felelősével többek között arról beszélgettünk, milyen ismeretekre tehetnek szert a hallgatók, a végzés után milyen kezdő fizetésre számíthatnak és miért volt szükség az intézményben a szak megújítására.
Idén - a korábbiaktól eltérően - várhatóan a pótfelvételi eljárásban is lehet jelentkezni állami ösztöndíjas helyekre - mondta az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese az InfoRádió Aréna című műsorában.
Jó pár szülőnek fog a következő pár hét fejtörést okozni, az egyetemi ponthatárok kihirdetése után ugyanis megkezdődik a keresgélés a legjobb, mégis olcsó, fiataloknak ideális, már bútorozott, az egyetemhez közeli, remélhetőleg belvárosi, jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkező lakások után. Már most érződik, hogy a tulajdonosok készültek a mintegy 68 ezer felvételt nyert hallgató keresési dömpingjére, rekordon van a kínálat ugyanis némely hirdetési oldalon. A Budapesten keresőknek (de akár más nagyvárosban is) különösen jó hír, hogy az airbnb-s lakások piacra kerülése miatt megnőtt a jó minőségű ingatlanok aránya, a fővárosra és az ország egészére pedig együttesen igaz, hogy a járványhelyzet miatt valamelyest mérséklődtek a bérleti díjak, így aki most ugrik bele a bérlésbe, kedvezőbb szerződést írhat alá, mint mondjuk egy évvel korábban.
A jelentkezők háromnegyedét felvették az egyetemekre, az ideihez hasonló magas arányban még soha nem kerültek be felsőoktatási intézményekbe a jelentkezők - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium pénteken. A felvettek négyötöde állami finanszírozásban kezdheti meg tanulmányait.
Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat a felvi.hu oldalán. A jelentkezők háromnegyedét felvették valamilyen képzésre - ismertette Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a ponthatárok kihirdetése után tartott budapesti sajtótájékoztatón. Táblázatunkból az is kiolvasható, hogy a legnépszerűbb gazdasági képzéseken hogyan alakultak a berkerüléshez szükséges minimális pontszámok.
4626 elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait idén szeptembertől a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Az alapképzésekre felvett állami ösztöndíjas hallgatók átlagpontszáma 422 pont. Veszprémi Károly, az egyetem oktatási rektorhelyettese a Portfolio-nak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a felvettek száma az előző évhez képest csupán 4%-kal csökkent, miközben az országosan az első helyes jelentkezések száma az alapképzések esetében 25%-kal csökkent. Azt is megtudtuk, mely képzések voltak a BME-n a legnépszerűbbek.
Ma este hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Egy számot már biztosan tudni lehet: átlagosan negyedével kevesebben jelentkeztek idén egyetemre, főiskolára, mint 2019-ben. Egyetemi források szerint a jelentkezők létszámának csökkenése országosan, átlagosan a ponthatárok csökkenését vetíti előre. Ugyanakkor lesznek olyan szakok is, ahol a korábbiaknál magasabb felvételi pontszámokra kell számítani.
A felsőoktatásba felvételizők idén is a megszokott elektronikus csatornákon értesülhetnek eredményeikről, azonban a koronavírus-járvány miatt a Pont Ott Parti 2020-ban elmarad - írja az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében.
Jövő héten kihirdetik a felvételi ponthatárokat és megkezdődik a roham a bérelhető, vagy megvásárolható ingatlanokért. A járvány hatására Budapesten könnyebb helyzetbe kerülhetnek a bérleményt kereső egyetemisták, ugyanakkor a fertőzésveszély elkerülése érdekében csökken a kollégiumi férőhelyek száma. A fedezeti időtávok, amelyeken túl már érdemes vásárolni bérlés helyett, jelentősen növekedtek. Budapesten, 3 éves alapképzéssel számolva, már csak kivételes esetekben éri meg vásárolni. A Takarék Index elemzői szerint a legtöbb vidéki egyetemi város sem sokkal meggyőzőbb, de Pécsen vagy Miskolcon továbbra is kedvező a helyzet a vásárlásra, akár még 3 éves időtávra is.
Rendhagyó körülmények között, szigorú egészségügyi-biztonsági szabályok betartása mellett, de zajlik a munka a felsőoktatásban, így a felvételi folyamat is folytatódik - mondta az MTI-nek Schanda Tamás.
Több, a felsőoktatási felvételit, illetve a záróvizsgákat és a diplomaszerzést is érintő változásról is döntött a kormány - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a koronavirus.gov.hu-n megjelent beszámoló szerint.
A kormány a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és más szervezetek javaslatára visszavonta a felsőfokú tanulmányok megkezdését középfokú nyelvvizsga meglétéhez kötő 2014-es döntését, az erről szóló rendelet megjelent a Magyar Közlönyben. A döntés már a 2020-ban érettségizőkre, felvételizőkre is vonatkozik.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a HÖOK-kal és más szervezettekkel való egyeztetés után azt javasolja a kormánynak, hogy a kötelező nyelvvizsga követelmény kerüljön ki a felsőoktatási felvételi elvárások közül, az erről szóló javaslatot szerdán nyújtja be a kormánynak - jelentette be Schanda Tamás, a tárca parlamenti államtitkára Hajdúszoboszlón, a XXI. Országos Közoktatási Szakértői Konferencián.
Az idén felvettek 31 százalékának nem volt nyelvvizsgája, vidéken ennél is sokkal rosszabb az arány, pedig jövőre már kötelező lesz - írja a Magyar Narancs.
Bár az érettségizők száma évről évre csökken, a felsőoktatásba idén összesen 107 ezren jelentkeztek, ami növekedés a tavalyi évhez képest. A jelentkezők továbbra is a gazdaságtudományi képzéseket választják a legszívesebben, élen a Budapesti Corvinus Egyetemmel (BCE), miközben egyre több üzleti érdeklődésű fiatal megy külföldi egyetemre. Kérdés, hogy vajon hogyan lehetne legalább régiós szinten piacvezetővé tenni a magyarországi gazdasági képzéseket. Erre keressük a választ.
Míg általánosságban az látható, hogy a tavalyhoz képest csökkentek a felvételi ponthatárok, addig az orvosi karokon emelkedés volt tapasztalható, mind a négy orvosi egyetemen. A beszámolók szerint ez a látványos érdeklődéssel függ össze.
Szerda este 8 órakor tették közzé a felvi.hu-n a felvételi ponthatárokat. A tavalyi 106 ezer felvételiző után 2018-ban 107 698 diák jelentkezett felsőoktatási képzésre. Az általunk kiemelt gazdasági szakoknál alig volt olyan, ahol nem csökkent a ponthatár.