font

Szakadó font: 7 hónapja most a legolcsóbb itthonról a londoni út

A megállapodás nélküli Brexittel való fenyegetőzés 28 hónapos mélypontra küldte mára a fontot a dollárral és 22 hónaposra az euróval szemben, mindez pedig még a gyengélkedő magyar forinttal szemben is látványos mozgáshoz vezetett: január közepe óta most a leggyengébb a font, így a nyári nyaralási csúcsszezonban ez most éppen jól jön azoknak, akik egyesült királysági kiutazást választanak.

Brexit: szakad a font - ez még csak a kezdet?

Hétfő délutánig 1%-kal esett az angol font a dollárral szemben és devizapiaci szakértők szerint még további határozott esés jöhet technikai tényezők miatt. Az ok "egyszerű": a befektetők egyre inkább kezdenek hinni abban a forgatókönyvben, hogy beváltja fenyegetését az új brit kormány és tényleg kilépnek akár az EU-val kötött megállapodás nélkül is a közösségből október 31-én. Az aggodalmakat fokozza, hogy ehhez a tervhez egy előrehozott választáson akár új felhatalmazást is szerezhet Boris Johnson új kormányfő, hiszen a friss közvélemény-kutatási adatok alapján neki és a kormánypártnak "áll a zászló".

Bedobta a bombát May: második Brexit-népszavazás jöhet

A röviddel ezelőtt véget ért, viharosra sikeredett, kormányülésen azt mondta Theresa May brit kormányfő, hogy szabad kezet adna a konzervatív párti képviselőknek egy második Brexit-népszavazásról szóló parlamenti döntés során - közölte a Bloomberg. A hírügynökségi beszámoló szerint ez a váratlan és radikális javaslat azonnal nagyfokú ellenállást váltott ki a Brexit-párti kormánytagok részéről. Ahhoz, hogy a második népszavaásról szavazhasson az alsóház, el kell fogadniuk May megállapodását. Mindenesetre a font azonnal szárnyalni kezdett a főbb devizákkal szemben és a hard-Brexit talán csökkenő esélye miatt az euró is ugrik a dollárral szemben.

Mégis kihullanak a britek? - Szakad a font

Az utóbbi napok fejleményei és nyilatkozatai alapján megugrott a jövő pénteki megállapodás nélküli brit kizuhanás esélye az EU-ból, és emiatt a font ma intenzíven esik a főbb devizákkal szemben. A Deutsche Bank például az eddigi 10%-ról 20%-ra duplázta ennek a forgatókönyvnek az esélyét, ami minden eddiginél magasabb esélyt jelent a német nagybanknál.

Hullámvasútra tehetik a fontot ma este - Zuhanás vagy erősödés is jöhet

Nagyjából tíz százalékos sávban mozoghat az angol font a ma esti Brexit-szavazás függvényében - írja a Bloomberg elemzői vélemények alapján. Egyelőre a piac kedvezően értékeli a hétfő esti pozitív elmozdulást a tárgyalásokon, ennek köszönhető az angol deviza ma reggeli erősödése.

Emelkedéssel zárta a hét harmadik napját a magyar tőzsde

A piaci szereplők a brit belpolitikai dráma legfrissebb fejleményeit emésztették ma, miután a brit parlament alsóháza tegnap 432-202 arányban szavazta le a Brexit-megállapodást, amelyet követően Theresa May kormánya ellen bizalmatlansági indítványt nyújtott be az ellenzék, erről ma este szavaznak majd a képviselők. Az irányadó európai részvényindexek felfelé kapaszkodnak ma, a brit tőzsde azonban mérsékelt mínuszban jár, a tengerentúli tőzsdék a vártnál kedvezőbb banki gyorsjelentések után emelkednek. A magyar tőzsde erősödéssel zárta a szerdai kereskedést, a hazai blue chipek közül a Magyar Telekom részvényei teljesítettek a legjobban.

Kiütik a lírát, már gyengül a forint is

Több deviza is látványosan szenved az elmúlt 24 órában. A török líra történelmi mélypontjára esett, a rubelt is megütötték, a brit font szintén lendületesen gyengült. A forint-euró árfolyam ma délelőtt visszatért a 320 feletti tartományba.

Érik az újabb brit kamatemelés

Bár a piaci várakozásoknak megfelelően nem emelt ma újra kamatot a Bank of England, de a 9 döntéshozóból meglepetésre nem kettő, hanem három tag szavazott a 25 bázispontos emelésre, ami erősítette a fontot.

BlackRock: hamarosan valami történik majd a fonttal

Küszöbön áll a következő nagy mozgás a brit font árfolyamában, bár azt még nehéz eldönteni, melyik irányba jön a kilengés - vélik a BlackRock szakértői. A világ legnagyobb alapkezelője éppen ezért olyan opciós ügyletet javasol, mely bármilyen irányú heves mozgás esetén kifizetődő lehet.

Sokkolta a befektetőket az angol jegybank

Éles erősödéssel reagált a font a Bank of England csütörtök délutáni kamatdöntést alátámasztó közleményére. A monetáris tanács változatlanul hagyta ugyan az alapkamatot, azonban kilátásba helyezte a monetáris kondíciók szigorítását.

Nem hagyja magát a forint, újra lendületbe jött

Nem hagyja magát a forint, újra lendületbe jött

Szerda este még gyengítette a dollárt az euróval szemben az a tény, hogy a Fed kamatdöntési jegyzőkönyve továbbra is megosztottságot jelzett a döntéshozók között a kamatemelési sorozat folytatását és időzítését illetően, de csütörtökön fordult a hangulat és újra lendületbe jött a dollár. Közben délelőtt a forint kissé gyengült az euróval szemben, de délutánra összeszedte magát és a helyzet estére sem romlott.

Beütött a Brexit: 40 éve nem éltek át ilyen rossz sorozatot a brit fogyasztók

A gyorsuló infláció és a lassuló bérnövekedés miatt az 1970-es évek óta az idei első negyedévben először fordult elő, hogy a harmadik egymást követő negyedévben csökkent a brit háztartások rendelkezésre álló jövedelme. A pénteken közzétett adatokból emellett az is kiderült, hogy a háztartások megtakarítási rátája történelmi mélypontra esett a január-márciusi időszakban.

Kamatemelésen agyalnak Londonban, ugrik a font

Az eddig vártnál hamarabb jöhet a kamatemelés Nagy-Britanniában, legalábbis erre utal az, hogy a Bank of England kormányzótanácsa a vártnál szorosabb szavazás mellett döntött a kamat tartásáról. A hírre a font azonnal erősödni kezdett a dollárral és az euróval szemben.

Kezd talpra állni a font a zuhanás után

Kezd talpra állni a font a zuhanás után

A csütörtök esti exit-polloktól a ma reggeli mélypontig 2,5%-os zuhanást szenvedett el a font a vezető devizákkal szemben, majd délelőtt óta kezd talpra állni. Ebben szerepe lehet annak, hogy talán fel tud állni a Konzervatívok vezetésével egy kormány, illetve a piaci értelmezések szerint a választók jelentős része a Theresa May által akár bevállalhatónak tartott hard-Brexit ellen voksolt. A többi nagy devizapárra nem volt markáns hatása a brit választásoknak, a forint sem mutatott érdemi mozgást, kivéve a fonttal szemben.

Így játszhatod meg a brit választást a devizapiacon

Jelentős konzervatív fölény jönne a legjobban az angol fontnak, a billegő választási eredmény viszont akár a januárban látott 1,2 dollár közelébe is leviheti pénteken az árfolyamot - hozta ki a Bloomberg felmérése.

Mi lesz a fonttal péntek reggel?

Parlamenti választásokat tartanak csütörtökön Nagy-Britanniában, a várakozások szerint a konzervatív párt folytathatja a kormányzást. A Bloomberg által megkérdezett elemzők szerint ebben az esetben még erősödhet is a font a dollárral szemben. A legrosszabb kimenetel az lenne, ha nem lenne igazi győztese a választásnak, akkor zuhanásba kapcsolhat a brit deviza.

A nap végén nagyot ment az OTP

Továbbra is a vasárnapi francia választással kapcsolatos bizonytalanságok tartották ma nyomás alatt a tőzsdéket. A menekülőtermékek, például az arany ára tovább emelkedik.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.