franciaország

Egyetlen dolgon múlhat, hogy kormányra kerül-e a Marine Le Pen-féle radikális jobboldal

2024. július 01. 10:54 | Portfolio

Egyetlen dolgon múlhat, hogy kormányra kerül-e a Marine Le Pen-féle radikális jobboldal

Szövetségeseivel együtt a szavazatok 33,15 százalékát szerezte meg a Nemzeti Tömörülés a vasárnapi francia nemzetgyűlési választásokon. Július 7-én második fordulót tartanak, amelyen kiderül, meg tudja-e szerezni a párt a 289 nemzetgyűlési mandátumot, vagyis az abszolút többséget, ezzel az V. Köztársaság történetében először szélsőjobboldali miniszterelnöke lesz-e az országnak. Sok minden múlik azonban azon, hogy a második legnagyobb erő, az Új Népfront, illetve Emmanuel Macron elnök választási koalíciójának, az Együttnek a jelöltjei visszalépnek-e az erősebb jelölt javára, és szavazóik is követik-e őket.

Milliárdos üzletet kötött a Boeing

2024. július 01. 10:01 | Portfolio

Milliárdos üzletet kötött a Boeing

A Boeing és az Airbus, a világ két legnagyobb repülőgépgyártója jelentős lépéseket tettek beszállítói hálózatuk átalakítása érdekében: a Boeing beleegyezett, hogy 4,7 milliárd dollárért visszavásárolja a Spirit AeroSystems részvényeit, míg az Airbus több százmillió dolláros kompenzációért cserébe átvette a Spirit veszteséges európai hálózatát - írja a Reuters.

Jelentős győzelmet aratott a radikális jobboldal Franciaországban, kiszámíthatatlan második forduló jön

2024. július 01. 08:15 | Kiss Csaba

Jelentős győzelmet aratott a radikális jobboldal Franciaországban, kiszámíthatatlan második forduló jön

A franciaországi nemzetgyűlési választások vasárnapi első fordulójában a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés végzett az élen, őket követi az Új Népfront néven egyesült baloldal; Emmanuel Macron elnök választási koalíciója, az Együtt pedig csak a harmadik helyre futott be. A július 7-én esedékes második fordulóra számos visszalépés várható az Új Népfront és a Macron mögött álló koalíció között a Nemzeti Tömörülés megállítására.

Nemzetgyűlési választások: hatalmas győzelmet aratott Le Pen pártja, Macron súlyos vereséget szenvedett

2024. június 30. 20:28 | Portfolio

Nemzetgyűlési választások: hatalmas győzelmet aratott Le Pen pártja, Macron súlyos vereséget szenvedett

Vasárnap tartották Franciaországban a rendkívüli nemzetgyűlési választások első fordulóját. Az exit pollok szerint egyértelmű győzelmet aratott a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés, az Emmanuel Macron mögött álló erők pedig csak (bár a várakozásoknak megfelelően) a harmadik helyre futottak be. Mind az Új Népfront néven egyesült baloldal, mind Macron Együtt nevű választási szövetségének vezetői arra szólították fel pártjaik harmadik helyen végzett jelöltjeit, hogy a július 7-én esedékes második forduló előtt lépjenek vissza a Nemzeti Tömörülés jelöltjével szemben esélyesebb jelölt javára.

Megnyíltak az urnák Franciaországban, rendkívüli jelek látszanak

2024. június 30. 08:36 | MTI

Megnyíltak az urnák Franciaországban, rendkívüli jelek látszanak

Vasárnap reggel 8 órakor megnyíltak az urnák Franciaországban az előrehozott nemzetgyűlési választások első fordulójában, amelynek során több mint 49 millió választópolgár a parlament alsóházának 577 képviselőjét választja meg öt évre. A kisebb településeken este 6-ig, a nagyobb városokban este 8-ig lehet szavazni, és van néhány jel, amely alapján rendkívülinek ígérkezik ez a választás. Ilyen például az, hogy több, mint 60%-os lehet a részvételi arány, amelyre közel három évtizede nem volt példa, az internetes szavazással élők száma nagyot nőtt, és rekordszámúan fognak meghatalmazás útján szavazni. A közvéleménykutatók szerint benne van a pakliban, hogy Marine Le Pen pártja, a Nemzeti Tömörülés akár megszerezheti az abszolút többséget is a nemzetgyűlésben. Saját helyzetelemzésünk itt olvasható.

Döntő fordulat készülődik az EU egyetlen atomhatalmában – Teljes hátraarc jöhet Ukrajna katonai támogatásában?

2024. június 30. 06:15 | Kiss Csaba

Döntő fordulat készülődik az EU egyetlen atomhatalmában – Teljes hátraarc jöhet Ukrajna katonai támogatásában?

Június 30-án és július 7-én rendkívüli nemzetgyűlési választásokat tartanak Franciaországban. A voksolás hatalmas kudarc lehet Emmnauel Macron francia elnöknek és pártjának, miközben legfőbb ellenfele, a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés előretör, és akár az abszolút többséget, ezzel a kormányrudat is megszerezheti. Mi a tétje a választásoknak Franciaország, Európa és az ukrajnai háború szempontjából? Kérdések és válaszok.

Egyre nagyobb bajban Macron: új közvélemény-kutatások láttak napvilágot

2024. június 28. 18:54 | Portfolio

Egyre nagyobb bajban Macron: új közvélemény-kutatások láttak napvilágot

A francia politikai színtér újabb fordulatot vett, miután a szélsőjobboldali Nemzeti Összefogás (RN) tovább növelte előnyét a parlamenti választások vasárnapi első fordulója előtt. Az utolsó kampánynapon közzétett felmérések szerint Marine Le Pen bevándorlásellenes, euroszkeptikus pártja egyre közelebb kerül az abszolút többség megszerzéséhez - jelentette a Reuters.

Francia–német manőver siklatja ki az EU-csúcsot

2024. június 27. 21:15 | Szabó Dániel

Francia–német manőver siklatja ki az EU-csúcsot

Hiába egy általános, csak a következő ciklus politikai céljait nagyvonalakban körül író, jogilag nem kötelező érvényű szöveg a Stratégiai Menetrend, most Franciaország és Németország teleírta módosító javaslatokkal a 2024-2029-es időszakra vonatkozó iránymutatást. Más tagállamok is kiegészítéseket tennének a szöveghez, de Berlin és Párizs vélhetően egy hosszú vitába lökte bele az Európai Tanács csütörtökön kezdődő csúcstalálkozóját.

Kijelentette Le Pen: egyértelműek a vörös vonalak, nem lesz semmi Macron Ukrajnával kapcsolatos terveiből

2024. június 27. 15:13 | Portfolio

Kijelentette Le Pen: egyértelműek a vörös vonalak, nem lesz semmi Macron Ukrajnával kapcsolatos terveiből

Marine Le Pen, a vasárnapi francia nemzetgyűlési választásokon győzelemre esélyes szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés de facto vezetője egy interjúban azt mondta, amennyiben megszerzik az abszolút többséget, és kormányra kerülnek, Emmanuel Macron elnök nem tudja majd beváltani ígéretét, és francia katonákat küldeni Ukrajnába – írja a Reuters.

Évszázados küzdelmet játszanának újra az EU egyik legerősebb országában? – Nem várt helyről jöhet a végső csapás

2024. június 25. 17:00 | Kiss Csaba

Évszázados küzdelmet játszanának újra az EU egyik legerősebb országában? – Nem várt helyről jöhet a végső csapás

Emmanuel Macron francia elnök pártja június 9-i európai parlamenti választási kudarcát követően feloszlatta a Nemzetgyűlést, és új törvényhozási választásokat írt ki. A voksolásra újra egységbe tömörültek a baloldali pártok, és Új Népfront néven indulnak el a nemzetgyűlési mandátumért. A választási koalíció markánsan baloldali gazdaság- és társadalompolitikai programot tett le az asztalra, de a felmérések egyelőre nem azt mutatják, hogy mindezt kormányon is meg tudnák valósítani.

Hatalmas szélsőjobboldali áttörés jöhet Európa egyik nagyhatalmában – Rég nem látott pofonba szaladhat bele a regnáló vezetés

2024. június 24. 16:50 | Kiss Csaba

Hatalmas szélsőjobboldali áttörés jöhet Európa egyik nagyhatalmában – Rég nem látott pofonba szaladhat bele a regnáló vezetés

Június 30-án, majd július 7-én nemzetgyűlési választásokat tartanak Franciaországban, és a francia V. Köztársaság történetében először fordulhat elő, hogy egyetlen nagy erő sem szerzi meg az abszolút többséget. A Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés a mostani állás szerint szinte biztos, hogy első helyen végez, de kormányt ígéretük szerint csak akkor alakítanak, ha abszolút többségük lesz.

Részletes keresés