franciaország

Nicolas Sarkozy élesen bírálta Emmanuel Macron döntését

2024. június 16. 18:29 | MTI

Nicolas Sarkozy élesen bírálta Emmanuel Macron döntését

Nicolas Sarkozy volt francia államfő (2007-2012) élesen bírálta vasárnap az előhozott nemzetgyűlési választások kiírását, amelyek szerinte "hatalmas kockázatot jelentenek az ország és a köztársasági elnök számára". Emmanuel Macron jelenlegi államfő pártjának a múlt vasárnapi európai választásokon elszenvedett veresége után írt kétfordulós előrehozott parlamenti választásokat június 30-ra és július 7-re, ezeknek a felmérések szerint a legnagyobb esélyese a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés (RN).

Közös harckocsit építenek Európa legerősebb országai – Komoly riválist kaphat a magyar tankprojekt

2024. június 16. 10:40 | Huszák Dániel

Közös harckocsit építenek Európa legerősebb országai – Komoly riválist kaphat a magyar tankprojekt

A harckocsi nem vész el, csak átalakul. Bár az ukrajnai háborúban szinte hihetetlen ütemben pusztítják ezeket az eszközöket a drónok, páncéltörő rakéták, és az orosz invázió kezdetén sok elemző szabályosan temetni kezdte ezt a fegyvernemet, most úgy néz ki, sem keleten, sem nyugaton nem tesznek le teljesen a harckocsikról a haderőfejlesztésért felelős döntéshozók. A napokban épp a francia-német KNDS konzorcium rukkolt elő a Leopard-család legújabb változatával, a most éppen Leopard 2 A-RC 3.0 névre hallgató prototípus hamarosan nyilvánosan is megtekinthető lesz. Az új harcjármű komoly riválisa lehet a magyar részvétellel is zajló KF51 Panther fejlesztésének.

Több százezren tüntettek Franciaországban

2024. június 16. 09:29 | MTI, Portfolio

Több százezren tüntettek Franciaországban

A rendőrség szerint 250 ezren, a szervezők szerint 640 ezren tüntettek szombaton Franciaországban, mintegy kétszáz városban a Nemzeti Tömörülés ellen meghirdetett megmozdulásokon.

Macron: Franciaország súlyos helyzetbe kerülhet

2024. június 14. 21:56 | Portfolio

Macron: Franciaország súlyos helyzetbe kerülhet

Emmanuel Macron francia elnök szerint az ország komoly politikai és gazdasági kihívások előtt áll a közelgő parlamenti választások miatt, ahol a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali blokkok vezetnek, ami pénzügyi instabilitást okozhat szerinte. 

A piac máris bünteti a francia kormányt

2024. június 14. 18:43 | Portfolio

A piac máris bünteti a francia kormányt

A francia államkötvények prémiuma 2017 óta a legmagasabb szintre emelkedett, mivel Macron elnök hatalma meggyengült a baloldali pártok összefogása miatt. A német kötvényhozamok csökkentek, miközben az európai részvények és az euró gyengültek.

Egész Franciaországot felforgatta Macron váratlan húzása – Kormányozhatatlanná válhat az EU második számú hatalma?

2024. június 14. 15:42 | Kiss Csaba

Egész Franciaországot felforgatta Macron váratlan húzása – Kormányozhatatlanná válhat az EU második számú hatalma?

Váratlant húzott Emmanuel Macron francia elnök vasárnap este: pártja EP-választási súlyos veresége után feloszlatta a Nemzetgyűlést, lemondatta a kormányt, és új törvényhozási választásokat írt ki június 30-ára, illetve július 7-ére. Az államfő ezzel kockázatos játékba kezdett, a választások kimenetele ugyanis könnyen az EP-voksoláson győztes, Marine Le Pen-féle jobboldali radikális párt, a Nemzeti Tömörülés abszolút többsége lehet, de az is elképzelhető, hogy patthelyzet alakul ki az új Nemzetgyűlésben, ami súlyos kockázatot jelent az ország kormányzására nézve. Macron a szélsőjobboldali veszély felemlegetésével próbálja összezárni a mérsékelt szavazókat pártja mögé, de a Nemzeti Tömörülés „néppártosodása” miatt ennek már nincs olyan mozgósító ereje, mint régen.

Francia adósságválságra figyelmeztet a pénzügyminiszter, szétverik a francia piacokat

2024. június 14. 15:38 | Portfolio

Francia adósságválságra figyelmeztet a pénzügyminiszter, szétverik a francia piacokat

"A hazugságokból álló" szélsőjobboldali költségvetési ígéretek miatt pénteken arra figyelmeztetett Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter, hogy adósságválság alakulhat ki Franciaországban, amely üzenetre még jobban felerősödött az a brutális eladói hullám, amely az elmúlt napokban is jellemezte a francia pénz- és tőkepiaci eszközöket. A fejlemények pénteken az eurót egyhavi mélypontra küldték a dollárral szemben, és a feszültséget a mi régiónk devizái is megérezték, jórészt ezért esett ma 399 közelébe a forint az euróval szemben.

Macron és Le Pen együtt sokkolta a befektetőket

2024. június 13. 19:38 | Portfolio

Macron és Le Pen együtt sokkolta a befektetőket

A francia államadósság nemteljesítés elleni biztosítási költségei és a kockázati prémium 2022 óta a legmagasabb szintre emelkedett az előrehozott parlamenti választások miatti aggodalmak közepette, amit Marine Le Pen pártjának erősödése váltott ki.

Történelmi lépés a Bookingnál, eltörlik a kötelező árparitást

2024. június 12. 15:14 | Portfolio

Történelmi lépés a Bookingnál, eltörlik a kötelező árparitást

Történelmi lépésről tájékoztatta a Booking.com a szállásadó partnereit szerdán e-mailben. Az online szállásportál 2024. július 1-jétől már nem teszi kötelezővé az árparitás betartását az Európai Gazdasági Térségben (EGT) található szállásadó partnerek számára, írja a Spabook.net.

10-15 százalékkal drágultak a nyári táborok

2024. június 12. 08:39 | Portfolio

10-15 százalékkal drágultak a nyári táborok

A nyári táborok árai átlagosan 10-15 százalékkal növekedtek, a napközis táborért átlagosan 50 ezer forint feletti összeget, egy ottalvós táborért átlagosan 80 ezer forintot kell fizetnie a családoknak, derül ki a Táborfigyelő gyűjtéséből.

Összeállnának Macron ellenfelei, azonnal pártszakadás lett a vége

2024. június 11. 21:19 | Portfolio

Összeállnának Macron ellenfelei, azonnal pártszakadás lett a vége

A francia konzervatív Köztársaságiak vezetője, Eric Ciotti szövetségre lépne Marine Le Pen szélsőjobboldali pártjával az előrehozott választásokon, ami jelentős politikai változást hozhat. Macron elítélte a lépést, míg a piacok aggodalommal reagáltak.

Megütötték a francia piacokat és az eurót a sokkoló EP-fejlemények hatására

2024. június 11. 17:22 | Portfolio

Megütötték a francia piacokat és az eurót a sokkoló EP-fejlemények hatására

A sokkoló francia EP-választási eredmény miatt kiírt előrehozott választások már hétfőn 5-8%-os zuhanást okoztak a három vezető francia bank részvényárfolyamában, és a CAC-40 részvényindex is 1,3%-os esésben zárt, a kötvényhozamok is ugrottak, aztán kedden ezek a mozgások részben folytatódtak. Mindez az eurót is magával húzza, a Moody’s is figyelmeztetést adott ki a francia hitelminősítés kapcsán, és az, hogy végül hova fajul Emmanuel Macron francia elnök váratlan húzása, egész Európában feszülten figyelik a befektetők, illetve a politikusok is.

Olyan lépésre készül Marine Le Pen, amivel végképp kiütheti a nyeregből Emmanuel Macront

2024. június 11. 16:32 | MTI, Portfolio

Olyan lépésre készül Marine Le Pen, amivel végképp kiütheti a nyeregből Emmanuel Macront

A francia konzervatív Köztársaságiak (LR) vezetője, Eric Ciotti kedden szövetségre szólított fel az európai parlamenti választásokon győztes, Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörüléssel (RN) az előrehozott nemzetgyűlési választások három hét múlva esedékes első fordulójában. A bejelentés óriási felháborodást váltott a Köztársaságiak vezető politikusai részéről.

Nehezen talál magára a francia tőzsde

2024. június 11. 10:27 | Portfolio

Nehezen talál magára a francia tőzsde

Ahogy arról a Portfolio tegnap beszámolt, az euró mellett a francia tőzsdét is megütötték hétfőn, miután Emmanuel Macron elnök a hétvégi vereséget követően feloszlatta a francia Nemzetgyűlést, így új választások jönnek, még ezen a nyáron. Ezt követően kedden kisebb felpattanást láthatunk a francia piacokon.

Részletes keresés