gazdaságvédelem

Varga Mihály új adókönnyítéseket jelentett be

Varga Mihály új adókönnyítéseket jelentett be

A gazdaság újraindítása csak úgy lehet eredményes, ha a kormány az adórendszert és a bürokráciát is egyszerűsíti – jelentette ki Varga Mihály a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs mai ülésén. A Törzs az adóbürokrácia csökkentésének, illetve a hazai turizmus újraindulásának lehetőségeit vizsgálva a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezetőinek részletes javaslatait tekintette át.

Koronavírus-válság Magyarországon: megérkezett a fordulat, de még törékeny

Koronavírus-válság Magyarországon: megérkezett a fordulat, de még törékeny

Elindult egy kedvező fordulat a munkanélküliek számának tekintetében, ami bár törékeny, de abban bízik a kormány, hogy tartós marad az intézkedéseinek köszönhetően - fejtette ki a Magyar Közgazdasági Társaság Államháztartási Szakosztálya által rendezett csütörtöki online eseményen György László. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a gazdaságvédelmi akcióterv eddigi eredményeit mutatta be.

Máris felállt az új operatív törzs!

Máris felállt az új operatív törzs!

Magyarország a járvány elleni védekezés új szakaszába lépett: az emberek egészségének megvédését követően a gazdaság újraindításán és új munkahelyek teremtésén van a sor – jelentette ki Varga Mihály a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs alakuló ülését követően. A pénzügyminiszter kiemelte: a törzs elsődleges célja a magyar gazdaság növekedési pályára állítása, ezért azonosítja és felszámolja azokat az adminisztratív szabályokat, bürokratikus terheket, amelyek fékezik a gazdaságot, akadályozzák a vállalkozások működését.

Újabb százmilliárdot vesz ki a kormány a koronavírus miatt felállított Gazdaságvédelmi Alapból

Újabb százmilliárdot vesz ki a kormány a koronavírus miatt felállított Gazdaságvédelmi Alapból

Mintegy 115 milliárd forintnyi összeg egyszeri átcsoportosítását rendelte el a kormány tegnap este megjelent rendeletével, ebből 102,5 milliárd forint az eredetileg 1346 milliárdos Gazdaságvédelmi Alapot érinti. Ahogy korábban írtunk már róla, ennek a koronavírus-válság kezelése érdekében létrehozott legfontosabb költségvetési eszköznek több mint harmadát már lekötötte a kormány igencsak sajátos célokra.

Friss prognózis érkezett: elszállhat idén a költségvetés hiánya

Friss prognózis érkezett: elszállhat idén a költségvetés hiánya

Látványosan emelkedik az idei költségvetési hiány a legutóbbi adatok szerint, ami alapján Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza 4,5-6%-os GDP-arányos deficitet vetít előre a 2020-as évre, szemben a kormány 3,8%-os céljával.

Újabb segítséget kapnak a vállalkozások a hitel oldalon

Újabb segítséget kapnak a vállalkozások a hitel oldalon

Három ponton módosulnak a Széchenyi Kártya Program válságkonstrukciói, a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz és a Széchenyi Kártya Munkahelymegtartó hitel a továbbiakban 50-50 százalékos arányban lesz igényelhető - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Végre kiderült, hogy felvette-e a rózsaszín szemüvegét a Pénzügyminisztérium

Végre kiderült, hogy felvette-e a rózsaszín szemüvegét a Pénzügyminisztérium

Mindenki csak találgatja, hogy mennyire hagy mély nyomot a magyar gazdaságban idén a koronavírus-válság és ez mit okoz a költségvetésben. Ebben a tekintetben a kormány sem túl bőbeszédű, a járvány büdzsére gyakorolt részletes hatásait ugyanis nem árulta el. Pedig ezek a kérdések a 2021-es kilátások és így a költségvetési folyamatok szempontjából is meghatározóak. A Portfolio azonban rábukkant olyan adatsorokra, amelyekből kikövetkeztethető, hogy mire számít valójában a kormány a koronavírus következményei tekintetében. Ez alapján pedig már megvizsgálható az a kérdés is, hogy a kormány ceruzája mennyire fogott vastagon, amikor a jövő évi költségvetés bevételi oldalát kellett terveznie.

A magyar koronavírus-válság elleni akcióterv legfontosabb táblázatai

A magyar koronavírus-válság elleni akcióterv legfontosabb táblázatai

Május végéig 610 milliárd forintnyi koronavírus-járvány elleni védekezési kiadás, 550 milliárd forintos gazdaságvédelmi kiadás, 360 milliárd forintos adó- és családügyi intézkedés - többek között ezek a tételek derülnek ki a kormány által az országgyűlésnek beterjesztett, idei költségvetést módosító törvényjavaslatból. Ami pedig a legfontosabb és hiánypótló: végre megtudhatjuk tételről tételre, hogy a kormány által a történelmi léptékű gazdaságélénkítő csomag pontosan hogyan is áll össze. Ebből egyúttal az is kiderül, hogy a kormány jelentős részben nem a költségvetésen keresztül indítja újra a gazdaságot.

Egyértelmű, kik lesznek a 2021-es költségvetés nagy nyertesei

Egyértelmű, kik lesznek a 2021-es költségvetés nagy nyertesei

Kétezer milliárd forint feletti állami beruházás - így próbálja élénkíteni a koronavírus-járvány negatív hatásaival szemben a gazdaságot jövőre a kormány, de 2020-ban is hasonló összegben tervezett végrehajtani egyedi nagyberuházásokatí, így itt többlet élénkítésről nem beszélhetünk. Közben a családok támogatása folytatódik, de többletsegítséget az eddig ismerteken túl szintén nem kapnak. A nagy járvány elleni védekezés valójában leginkább a költségvetési tételek átcsoportosítását, átcsomagolását jelenti. Kivételt képeznek ez alól nyugdíjasok: indul ugyanis a 13. havi nyugdíj visszaépítése 1 heti plusz juttatás keretében, a nyugdíjprémiumon felül.

Varga Mihály leleplezi a terveket: lesz nyugdíjprémium és indul a 13. havi nyugdíj

Varga Mihály leleplezi a terveket: lesz nyugdíjprémium és indul a 13. havi nyugdíj

4,8%-os GDP-növekedés, 3%-os infláció, 2,9%-os költségvetési hiány, 270 milliárd forintos (a GDP arányában 0,5%-os) központi tartalék, 2550 milliárd forintos Gazdaságvédelmi Alap, közel 3000 milliárd forintos Járvány Elleni Védekezési Alap, amibe beolvad lényegében az Egészségbiztosítási Alap - ez derült ki Varga Mihály pénzügyminiszter kedd reggeli tájékoztatójából, melynek során átnyújtotta a 2021-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot Kövér Lászlónak. Jövőre lesz nyugdíjprémium is, valamint elindul a 13. havi nyugdíj visszaépítése. A zárószavazás július 3-ára vagy 6-ára várható az Országgyűlés elnökének elmondása szerint.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.