A kínai BYD elektromosautó-gyártó a harmadik negyedévben először ért el magasabb bevételt, mint riválisa, a Tesla. A vállalat 201,12 milliárd jüan (28,24 milliárd dollár) bevételt jelentett a szeptember 30-án zárult három hónapra vonatkozóan, ami 24 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Ez az eredmény felülmúlta a Tesla 25,18 milliárd dolláros bevételét ugyanerre az időszakra vonatkozóan - közölte a CNBC.
A Ford Motor Company a harmadik negyedéves eredményei után a korábban bejelentett 2024-es nyereség-előrejelzésének alsó határához igazította várakozásait, ugyanakkor enyhén túlteljesítette a Wall Street előrejelzéseit – írja a CNBC.
Törökország a SAHA Expón felfedte a MUGEM, azaz a „Nemzeti Repülőgép-hordozó” terveit a nagyközönség előtt. A felvázolt program alapján Ankara saját fejlesztésben szeretné megoldani a hadihajó építését, ezzel pedig egy újabb jelentős fegyverpiaci szegmensbe törne be – közölte a Naval News.
Hónapok óta arról szólnak a hírek, hogy nagy bajban van az európai autóipar, az európai autógyártók nem versenyképesek, és komoly átalakításokra van szükség. A Volkswagen vezetői is több alkalommal elmondták, hogy drasztikus átalakítások nélkül nem tudja felvenni a konszern a versenyt a (főleg kínai) konkurenciával, és története során most először akár egy németországi üzemet is bezárhatnak. Ma viszont a konszern szakszervezeti vezetője már arról beszélt, hogy akár három német gyárat is bezárhat a Volkswagen, és több tízezer munkahelyet is megszüntethetnek.
Még idén megkapja Ukrajna az első tételnyi KF41 Lynx lövészpáncélost, összesen 10 darabot – jelentette ki Armin Papperger, a Rheinmetall vezérigazgatója egy friss interjúban.
A Volkswagen jelentős költségcsökkentést tervez, amely akár a bérek csökkentését is magában foglalhatja. A német autógyártó óriás 4 milliárd eurós megtakarítást célzott meg, miközben a dolgozók és a vezetőség között feszültség tapasztalható a vállalat jövőbeli stratégiájával kapcsolatban.
Az Imec és európai partnerei egy hosszabb élettartamú, gyorsabban tölthető, biztonságosabb, olcsóbb és hatékonyabb szilárdtest-akkumulátort fejlesztett ki, amely minden téren veri a most használt lítium-ionos technológiát. A rendszer legnagyobb előnye, hogy a meglévő akkumulátorgyárakat könnyen át lehet alakítani az új eszközök gyártására.
A Danone francia élelmiszeripari óriáscég a harmadik negyedévben felülmúlta az elemzői várakozásokat, ami elsősorban a magasabb értékesítési volumennek, az áremelkedések lassulásának, valamint az észak-amerikai piac erős teljesítményének volt köszönhető.
Az elemzői várakozásokhoz képest vegyes eredményeket közölt a harmadik negyedévről a Tesla: az árbevétel alulmúlta a várakozásokat, viszont a profit meghaladta azokat. A részvényárfolyam a vegyes eredmények ellenére 12 százalékot ralizott a jelentés után, részben annak köszönhetően, hogy Elon Musk jelentős növekedést prognosztizált jövőre az autóeladásokban.
Nagyon ritkán fordul elő olyan, hogy akkora mennyiségben kell üdítőket visszahívni mint most: a Coca-Cola 26 millió üdítőt hív vissza Ausztriában, gyakorlatilag az elmúlt két hónap termelése semmisül így meg, írja a Kronen Zeitung.
Az olasz autipar komoly kihívásokkal néz szembe, miután a Stellantis vezetésével a gyártók termelése jelentősen visszaesett az országban. A szakmai csoportok szerint ez egzisztenciális veszélyt jelent az ágazatra nézve, és sürgős intézkedésekre van szükség a trend megfordításához - tudósított a Bloomberg.
Hozzánk eljutott belső levél alapján a Liberty Dunaújváros menedzsmentje – a szakszervezetekkel egyeztetve – az elmúlt hetekben áttekintette az üzem novemberi újraindításának lehetőségeit. Terveik szerint a késztermékgyártás a technológiai sorrendet követve, november közepétől fokozatosan indul újra.
Az Európában tapasztalható B-vitamin-hiány következtében a Hell Energy Magyarország Kft. legfeljebb 2-3 hétre felfüggeszti a B-vitaminokat is tartalmazó Hell energiaitalok gyártását.
A Taiwan Semiconductor Manufacturing (TSMC), a mesterséges intelligencia alkalmazásokban használt fejlett chipek vezető gyártója várhatóan jelentős, akár 40%-os profitnövekedésről is beszámolhat a harmadik negyedévre vonatkozóan. A kiemelkedő eredmény hátterében elsősorban a mesterséges intelligencia iránti növekvő kereslet áll.