A háború első jele? - Rakétatalálat ért egy amerikai katonai bázist
Hétfőn több amerikai alkalmazott sérült meg egy iraki katonai támaszpontot ért rakétatámadásban - jelentette az AP News.
Hétfőn több amerikai alkalmazott sérült meg egy iraki katonai támaszpontot ért rakétatámadásban - jelentette az AP News.
Irán és a perzsa államhoz hűséges közel-keleti szervezetek támadást készítenek elő Izrael ellen, a megtorlás bármikor megindulhat – írta meg az Axios az amerikai védelmi minisztériumhoz köthető forrásokból.
Irán hétfőn kezdeményezte az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) külügyminiszteri szintű rendkívüli ülésének összehívását augusztus 7-re a feszült közel-keleti helyzet megvitatására.
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma aktív diplomáciai lépéseket tesz a közel-keleti helyzet stabilizálása érdekében. Matthew Miller külügyi szóvivő hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, az USA következetes üzeneteket küld azon országoknak, amelyek befolyással bírnak Iránra, hangsúlyozva, hogy a térségbeli eszkaláció nem áll Teherán érdekében.
A török kormány és az Instagram képviselői között hétfőn lezajlott tárgyalások nem hozták meg a várt eredményt - jelentette be Abdulkadir Uraloglu török közlekedési és infrastrukturális miniszter. A találkozóra azt követően került sor, hogy Törökország a múlt héten blokkolta a népszerű közösségi médiaplatformhoz való hozzáférést az országban.
Az izraeli hadsereg (IDF) célzott légicsapásban megölte a Gázai övezetben a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet kormányának gazdasági miniszterét, Abed Alzareit - közölte hétfőn egy katonai szóvivő.
Vasárnap reggel újabb izraeli légicsapások értek két iskolát Gáza városában. A palesztin hivatalos hírügynökség jelentése szerint legalább 25 ember vesztette életét, míg az izraeli hadsereg azt állítja, hogy a Hamász katonai táboraira mértek csapást, amelyek az iskolák területén voltak elrejtve – számolt be a Reuters.
A francia külügyminisztérium vasárnap két külön utazási tanácsban szólította fel Iránban és Libanonban tartózkodó állampolgárait, hogy hagyják el az országokat a közel-keleti katonai eszkaláció veszélye miatt - írja a Reuters. Hasonló állásponton van Olaszország is.
Michael Kurilla, a közel-keleti amerikai erőkért felelős tábornok, az amerikai központi parancsnokság (CENTCOM) vezetője szombaton megérkezett a Közel-Keletre, miközben zajlanak az előkészületek egy esetleges iráni támadásra Izrael ellen. Az előkészületek hátterében a Hamász és a Hezbollah magas rangú vezetőinek meggyilkolása áll, amelyek miatt Irán megtorlást helyezett kilátásba - jelentette az Axios.
Irán kijelentette, hogy szövetségesének, a Hezbollah libanoni síita fegyveres mozgalomnak mélyen Izrael belsejére kell csapást mérnie és nem kell a katonai célpontokra szorítkoznia, válaszul a szervezet katonai vezetője ellen kedden Bejrút közelében elkövetett merényletre.
Átcsoportosítja közel-keleti katonai jelenlétét az Egyesült Államok, hogy a leghatékonyabban tudjon reagálni az Izrael elleni fenyegetésekre, élen Iránnal és a Hezbollahhal - írta meg a Times of Israel.
Izrael a mobilhálózat összeomlására is felkészül az iráni ellencsapás nyomán, műholdas telefonokat osztottak ki a minisztereknek.
Csütörtök este az izraeli WeRedEvils hackercsoport támadást intézett számos iráni internetszolgáltató ellen. A csapást követő éjszaka folyamán több közösségi média felhasználó is arról számolt be, hogy Irán egyes részein elérhetetlenné vált az internet - írta meg a Forbes.
Törökország Informatikai és Hírközlési Hatósága blokkolta az Instagramhoz való hozzáférést az országban. A tiltó intézkedés a Meta által fejlesztett mobilalkalmazást és az asztali verziót is érinti.
Súlyos műveleti hibák következményei, és nem a segélymunkások ellen irányultak azok az áprilisban végrehajtott izraeli légicsapások, amelyekben a World Central Kitchen (WCK) nevű nemzetközi segélyszervezet hét munkatársa életét vesztette a Gázai övezetben - áll az incidensről pénteken közzétett ausztrál kormányzati jelentésben.
Az izraeli hadsereg (IDF) utasítására, iráni támadástól tartva bezártak több tucatnyi olyat gyárat Észak-Izraelben - a szíriai és a libanoni határtól 40 kilométeres távolságon belül -, amelyben veszélyes anyagokkal, például ammóniával dolgoznak.
A közel-keleti térségben újabb feszültséghullám indult el, miután Ali Hámenei, Irán legfelsőbb vezetője közvetlen csapást rendelt el Izrael ellen. A döntés hátterében Iszmail Hanije, a palesztin Hamász terrorszervezet vezetőjének meggyilkolása áll - írta meg a Times of Israel.
Életét vesztette két és fél hete az izraeli hadsereg (IDF) rakétatámadásában az iszlamista Hamász terrorszervezet katonai vezetője, Mohammed Deif - jelentette be az izraeli katonai szóvivő csütörtökön.
Csak egy újabb háború vezethet oda, hogy a Közel-Keleten ismét béke legyen – írta ki Twitteren Dmitrij Medvegyev, az orosz nemzetbiztonsági tanács alelnöke.
Csak a háború folytatása teszi lehetővé számunkra, hogy közelebb kerüljünk céljainkhoz - közölte szerda esti tévés beszédében Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
Az inflációs adat után nagy erősödést követett a gyengülés.
Az elnök szentségtelenségről beszélt.
Milliárdos üzlettel erősíti szemüvegpiaci pozícióját a Meta.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Washingtonba utazott az izraeli kormányfő.
Friss adatok érkeztek.
Sötét felhők a költségvetés felett.
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.