határátkelő

Három határátkelőnél is megnőtt a várakozási idő

Három határátkelőnél is megnőtt a várakozási idő

A szabadságukra Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralni indulók miatt intenzív a forgalom a röszkei autópálya- és közúti határátkelőhelyen, az ásotthalmi átkelőnél, Románia felé pedig Csanádpalotánál - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombat délelőtt az MTI-t.

Koronavírus: szigorodik a határátlépés Szlovákiában

Koronavírus: szigorodik a határátlépés Szlovákiában

Szigorodnak péntek reggeltől a Szlovákiába érkezőkre és az oda hazatérőkre vonatkozó korlátozások: a koronavírus ellen beoltottak, illetve néhány más csoportba sorolt személy kivételével a határt átlépőknek 14 napra karanténba kell vonulniuk.

Új híd épül Szlovákia és Magyarország között

Új híd épül Szlovákia és Magyarország között

Új híd épül Szlovákia és Magyarország között, mely Ipolydamásdot Helembával köti majd össze az Ipoly felett - jelentette be Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter az Andrej Dolezal szlovák közlekedési és építésügyi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatón.

Érik a katasztrófa: megállíthatatlanul tör előre a világ egyik legveszélyesebb terrorszervezete

Érik a katasztrófa: megállíthatatlanul tör előre a világ egyik legveszélyesebb terrorszervezete

Még el sem hagyták a NATO-katonák Afganisztánt, de már beigazolódni látszik, amit az elemzők java része előre megjósolt: a nemzetközi Koalíciós Erők hiányában valószínűleg rövid idő alatt destabilizálódik az ország. Folyamatosan törnek előre a tálibok Afganisztánban: már több mint 50 körzetet elfoglaltak és több nagyobb várost is körülzártak az iszlamisták. Egyre inkább úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok elkapkodta a kivonulást, hiszen számos olyan, az ország stabilitása szempontjából kritikus probléma megoldatlan maradt, melyet egy kicsit több idővel és körültekintőbb tervezéssel kezelni lehetett volna.

Négy határátkelő nyílt újra Magyarországon

Négy határátkelő nyílt újra Magyarországon

Szerdától újra megindul a forgalom Magyarország és Szerbia között a Kübekháza-Rábé, a Röszke-Horgos és a Bácsszentgyörgy-Haraszti (Rastina) közúti határátkelőhelyen - közölte honlapján a rendőrség kedden.

Bréking! Pár nap múlva véget ér a magyar határzár

Bréking! Pár nap múlva véget ér a magyar határzár

A jelenlegi tervek szerint amennyiben a világjárvány nem vesz váratlan negatív fordulatot, Magyarország június 24-től megszünteti a belső schengeni határokon a határok őrzését, megnyithatja a belső lezárt határokat - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Magyarország pozsonyi nagykövetségén szerdán. Vagyis több mint 9 hónap után állhat vissza a helyzet a magyar határokon.

Újabb ország ismeri el a magyar védettségi igazolványt

Újabb ország ismeri el a magyar védettségi igazolványt

A kazahsztáni hatóságok bejelentették, hogy elfogadják a magyar, a thaiföldi és a mongol védettségi igazolványt, oltási útlevelet - derült ki az egészségügyi miniszterhelyettes, Erlan Kijaszov országos tisztifőorvos által szombaton kiadott rendeletéből.

Még egy utolsó jóváhagyás, és épülhet a harmadik sztráda Erdély felé

Még egy utolsó jóváhagyás, és épülhet a harmadik sztráda Erdély felé

Az ITM az országhatárig tartó M49 autóút és annak a Szatmárnémetiig való folytatásáról szóló magyar-román megállapodás kihirdetéséhez kéri az Országgyűlés egyetértését. Az előkészítés alatt álló fejlesztéssel már a harmadik gyorsforgalmi kapcsolat épülhet ki a szomszédos ország irányába.

Szijjártó Péter a román kormány tagjaival tárgyalt: új autópálya és még több földgáz jöhet

Szijjártó Péter a román kormány tagjaival tárgyalt: új autópálya és még több földgáz jöhet

Szijjártó Péter csütörtökön Bukarestben tárgyalt az új román kormány több tagjával is, ahol többek között arról állapodtak meg, hogy 2024-ig megnyitják a két ország közti harmadik autópálya-összeköttetést Mátészalka és Szatmárnémeti között, és másutt is új határátkelőhelyeket engedélyeznek. Emellett amennyiben megindul a fekete-tengeri gázkitermelés, akkor a Romániát Magyarországgal összekötő gázvezeték kapacitását több mint megduplázzák.

Autók százait fordítják vissza a cseh-német határról

Autók százait fordítják vissza a cseh-német határról

Hosszú kocsisorok és többórás várakozás jellemezte hétfőn a cseh-német közúti határátkelőket, miután Németország éjféltől kezdődően a csehországi koronavírus-járvány egyre romló adatai miatt felújította a határellenőrzéseket.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egyik napról a másikra felsorakozott a kínai hadsereg – Nyakunkon a következő nagy háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.