Ukrajna a Pokrova elektronikus hadviselési rendszerrel zavarja meg az orosz Sahed drónok navigációját, a rendszer az egész országnak védelmet nyújt - írta meg a Forbes.com.
Új 5G alapú helymeghatározási szolgáltatást fejlesztett az Ericsson Magyarország Kft., a fejlesztés a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alapból több mint 497 millió forintos támogatáshoz jutott - közölte a vállalat az MTI-vel.
A Google beleegyezett, hogy 155 millió dollárt fizet, hogy rendezze a kaliforniai és magán felperesi vádakat, amelyek szerint a technológiai óriás félrevezette a fogyasztókat a helymeghatározási gyakorlatáról, és hozzájárulás nélkül használta fel az adataikat. Az Alphabet leányát azzal vádolták, hogy megtévesztette a felhasználókat, és elhitette velük, hogy ők rendelkeznek a személyes adataik felett, sőt, még azután is folytatta az egyének profilozását célzott reklámozás céljából, hogy azok lemondtak a "helymeghatározási előzményekről" - írja a Reuters.
Az OpenAI által működtetett chatbotot a Snapchat is bevezette, amely vegyes kritikákat kapott. Míg a beszámolók szerint a felhasználók egy része örömmel használja az újítást, addig többen gyanakvással kísérik az új funkciót - számolt be a CNN.
Az orosz-ukrán háború 2022-es kezdete óta soha nem látott módon tapasztalhatják meg a háborúzó felektől távol élő emberek is a frontvonalakon történő mindennapi és egyáltalán nem mindennapi eseményeket. Most összeszedtünk 10 olyan látványos baklövést, amelyet a fronton harcoló orosz katonák, vagy épp az általuk használt haditechnikai eszközök követtek el a háború kirobbanása óta.
Jelentősen megkönnyítette az ukrán hírszerzés dolgát egy ügyvéd végzettségű orosz önkéntes, miután az orosz közösségi médiába (Vkontakte) feltöltött fényképein és videóin többször is rajta hagyta a helymeghatározást. Az ukrán tüzérség pedig rakétacsapással mondott köszönetet a munkájukat segítő orosz önkéntesnek.
Holland kutatók olyan navigációs rendszert fejlesztettek ki, amely pontosabban és megbízhatóbban működik, mint a GPS. Az alternatív helymeghatározó rendszer városi környezetben is sokkal hatékonyabban mér, megközelítőleg 10 centiméteres pontossággal - írja az Interesting Engineering.
A Google internetes keresőmotor anyavállalata (Alphabet) hajlandó fizetni összesen 391 millió dollárt (mintegy 160 milliárd forintot) az amerikai felhasználók tartózkodási helyére vonatkozó adatokkal való visszaélés körüli vita lezárása érdekében - közölte Michigan állam főügyészi hivatala hétfőn.
A TikTok cáfolta azt a jelentést, ami szerint az anyavállalat ByteDance kínai székhelyű csapata azt tervezte, hogy az alkalmazást amerikai állampolgárok tartózkodási helyének nyomon követésére fogja használni.
Az indiai kormány arra ösztönzi az okostelefon-gyártókat, hogy az országban értékesített új készülékek jövő évtől támogassák a NavIC navigációs rendszerét. A fejlesztéssel járó jelentős többletköltségek és a szűkös időkeret megijesztette az iparágat. A legnagyobb eladók, mint a kínai Xiaomi, az amerikai Apple és a dél-koreai Samsung szerint a lépés jelentős hardveres változtatásokat igényel. De mi köze van a hirtelen jött intézkedésnek az orosz-ukrán háborúhoz, Irakhoz, és az amerikai GPS-hez?
Jogellenesnek ítélte egy ausztrál bíróság pénteken a Google Android-felhasználókat érintő helymeghatározási adatkezelését, amellyel a bíróság szerint az internetes óriásválllalat félrevezette a felhasználókat 2017 januárja és 2018 decembere közt.
Hosszú távon biztosítanák az ország pénzügyi stabilitását.
Az inflációs adat után nagy erősödést követett a gyengülés.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Mérlegeli a nagyobb nyomásgyakorlást.
Friss adatok érkeztek.
Sötét felhők a költségvetés felett.
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.