Újra hiányt termelt a kormányzat
A tavalyi harmadik negyedévet deficittel zárta a kormányzat azt követően, hogy az első és a második negyedévben többletet hozott össze, ezzel a négy negyedéves gördülő hiány csökkenő trendje is megtört.
A tavalyi harmadik negyedévet deficittel zárta a kormányzat azt követően, hogy az első és a második negyedévben többletet hozott össze, ezzel a négy negyedéves gördülő hiány csökkenő trendje is megtört.
Az elmúlt években a magyar gazdaság kiemelkedő növekedési ütemet produkált, sokkal ellenállóbbá vált a külső sokkoknak – olvasható a Nemzetközi Valutaalap (IMF) csütörtökön megjelent országjelentésében. 2020-ban komoly fordulat jöhet, hosszú évek után először eshet a növekedésünk a potenciális szint alá. A szervezetnek konkrét javaslatai is vannak Magyarország számára: fenn kellene tartani a költségvetési fegyelmet, és további reformokkal javítani a potenciális növekedésünket, hogy a kedvező tendencia fenntartható legyen.
Közel ezermilliárd dollár, a GDP 4,8 százaléka volt az amerikai büdzsé hiánya a szeptember végén lezárult költségvetési évben – közölte a pénzügyminisztérium pénteken. A kormányzat szerint ez is azt mutatja, hogy működik Donald Trump gazdaságélénkítő csomagja.
Az állásinterjúkat lebonyolító menedzserek 79,3%-a találkozik valamilyen komolyabb hibával, melyet egy meghirdetett állásra jelentkezők elkövetnek az első beszélgetés alatt, sok esetben ezek olyan kritikus problémák, amelyek miatt fel sem veszik az alkalmazottat. A CV-Library független munkakereső portál összegyűjtötte, mely azok a hibák egy állásinterjún, amelyek miatt a leggyakrabban döntenek úgy, hogy inkább nemet mondanak egy aspiránsnak.
Egyre súlyosabb gyógyszerhiánnyal küzd Németország, a hiánycikként számon tartott szerek és készítmények száma az utóbbi hat évben csaknem meghatszorozódott.
A 2020-as költségvetési törvényjavaslat bevételi és kiadási előirányzatai megalapozottak, a feltárt kockázatok költségvetési intézkedésekkel kezelhetőek, a tervezett tartalékok pedig megfelelő biztosítékot adnak a felmerülő költségvetési kockázatok kezelésére, így a 2020-as költségvetés hozzájárul a makrogazdasági stabilitás fenntartáshoz - állapítja meg mai közleményében az Állami Számvevőszék. A dícséretek mellett azért két óvatos kritikát is megfogalmaz a testület a költségvetés készítői felé.
Májusban 137,4 milliárd forintos hiány keletkezett az államháztartás központi alrendszerében, amire 2004 óta nem volt példa - közölte a Pénzügyminisztérium. Mivel az első hónapokban még többletes volt a magyar büdzsé, így az első öt hónap alapján is még mindig "csak" 176,4 milliárdos együttes hiánynál járunk, ami az egész éves deficit előirányzatnak csak 17,7%-át jelenti. Éppen emiatt rögzíti azt a PM közleménye, hogy "az év egészére kitűzött 1,8%-os uniós módszertan szerinti GDP-arányos hiánycél tartható".
Elsősorban a további nem konvencionális jegybanki eszközökkel tudná élénkíteni a gazdaságot Magyarország egy komolyabb válság esetén - derül ki az ING elemzéséből. Hagyományos jegybanki kamatcsökkentésre nincs tér, a költségvetés helyzete pedig első ránézésre kényelmes, de ha jön egy komolyabb gazdasági lassulás, akkor könnyen elfogyhat a mozgástér. Vagyis, ha most jönne egy komolyabb globális válság, akkor nem sok eszközünk lenne, hogy tompítsuk annak következményeit.
Februárban 234 milliárd dollár volt az amerikai szövetségi költségvetés hiánya, ami új rekordot jelent - közölték pénteken. A tengerentúlon a deficit már 39 százalékkal haladja meg a tavalyit két hónap után.
Az Európai Bizottság azt javasolja Magyarországnak, hogy 2019-ben a GDP 1%-ának megfelelő mértékű költségvetési kiigazítást hajtson végre - olvasható ma testület szerdai közleményében.
Számításaink szerint az első féléves növekedési adatok és költségvetési folyamatok alapján van arra esély, hogy még a gyengébb forintárfolyam mellett is csökkenhet az adósságrátánk tavaly év végéhez képest. Ráadásul vannak még eszközök a kormány kezében, hogy az év végén kicsit gatyába rázza az adósságot. Ugyanakkor az is biztosnak tűnik, hogy 2018 nem a jelentős adósságcsökkentés éve lesz.
Nem lenne meglepő, ha a pénzforgalmi hiány az év végére a tervezettnél magasabb lenne, ez azonban nem érintené az uniós módszertan szerint számolt deficitet - mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Júliusban ugyan nem volt kiugró a költségvetés hiánya (70 milliárd), azonban ezzel is tovább hízott a kumulált egyenleg, már közel járunk az 1500 milliárd forinthoz. A Pénzügyminisztérium azonban nem aggódik az idei 2,4%-os GDP-arányos hiánycél miatt.
Idén 3,6, jövőre pedig 3,5 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, ez jobb a februári előrejelzésnél - derül ki az Európai Bizottság csütörtökön megjelent tavaszi prognózisából. A testület szerint a magyar munkanélküliség tovább csökken majd, miközben a GDP-arányos adósságunk is lassan olvad a következő két évben a mérsékelt költségvetési hiány ellenére.
A korábbi évekhez képest is jelentős, 378 milliárd forintos hiány alakult ki márciusban a költségvetésben. Ezzel az első negyedéves deficit 198,1 milliárd forintra rúgott, ám a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint ebben nincs semmi meglepetés. A harmadik havi büdzséegyenleget az előzetes információk szerint egy egyszeri tétel jelentősen befolyásolta.
A magyar gazdaság szempontjából a legnagyobb kockázat a növekedésnek és annak struktúrájának fenntartása, emellett az uniós források ingadozása komoly sérülékenységi pontot jelent - olvasható a Societé Generale (SocGen) csütörtökön kiadott elemzésében. A francia bank szakemberei budapesti látogatásuk tapasztalatait foglalták össze, leírták, miért lett mostanra Magyarország a befektetők elsőszámú menedéke a régióban.
Brutálisan drágult a friss zöldség Magyarországon az extrém hideg dél-európai időjárás miatt, a padlizsán például háromszor annyiba kerül, mint tavaly ilyenkor, míg egyes salátafélékből, mint például a rukkola, hiány is tapasztalható. A terméktanács szerint április közepéig maradhat a jelenlegi szűkös kínálat, és akkorra rendeződhetnek a fogyasztói árak is - számolt be az RTL Klub Híradója.
Lenyűgöző számokat közölt friss költségvetési prognózisában a kormány. Részletesen vizsgálva azt mondhatjuk, hogy a fogyasztási típusú bevételek és a lakosság befizetései felrobbannak a következő négy évben és még a kamatkiadások is látványosan csökkennek. Ezek pedig kivételes helyzetet eredményezhetnek 2019-2020-ra a költségvetésben, ha valóra válik az NGM prognózisa.
Prevost nem volt kifejezetten esélyes, nagyon kevesen fogadtak rá.
Várhatóan többen is követik majd a példájukat.
Obszcén, diszkriminatív és elutasító.
Szerintük megváltozott a helyzet.
Úgy néz ki, mégsem zárult le a béketeremtés.
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?