horvátország

Negyedik hullám: így állnak Magyarország déli szomszédai

Negyedik hullám: így állnak Magyarország déli szomszédai

Horvátországban továbbra is felfutóban van a koronavírus-járvány, Szlovéniában a Jozef Stefan Kutatóintézet szerint, amely a kormány számára készít járványügyi előrejelzéseket, a héten tetőzhet a negyedik hullám - derült ki a két ország közegészségügyi intézeteinek hétfői jelentéséből.

Horvátországban keddtől lesz kötelező a védettségi igazolás az állami szférában

Horvátországban keddtől lesz kötelező a védettségi igazolás az állami szférában

Hétfő helyett keddtől teszik kötelezővé a koronavírus elleni védettségi igazolást az állami szférában Horvátországban, hogy azok, akik nem kaptak oltást, és nem estek át a fertőzésen, teszteltethessék magukat - közölte Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a válságstáb vezetője a testület pénteki sajtótájékoztatóján.

Meddig akar még várni Közép-Európa az euróbevezetéssel? Végre színt vallott az összes jegybank

Meddig akar még várni Közép-Európa az euróbevezetéssel? Végre színt vallott az összes jegybank

Még szeptemberben tartotta szokásos éves vándorgyűlését a Magyar Közgazdasági Társaság, a járványhelyzet miatt még részben online. Az esemény egyik panelbeszélgetése olyanra volt képes, amire kevesen az elmúlt húsz évben: összeültették a régió összes jegybankjának alelnökét, hogy az euróbevezetés kilátásairól beszélgessenek. A kétórás beszélgetésen közelebb jutottunk ahhoz, miért nem akarnak egyelőre csatlakozni a közép-európai EU-tagállamok a valutaövezethez, illetve mikor változhat ez a helyzet.

Horvátországban az euró bevezetése ellen írhatnak ki népszavazást

Horvátországban az euró bevezetése ellen írhatnak ki népszavazást

Horvátországban szombatra összegyűlt a szükséges aláírások csaknem fele ahhoz, hogy népszavazást lehessen kiírni a horvát nemzeti valuta, a kuna védelmében - jelentette be Marko Milanovic Litre, a Horvát Szuverenisták (HS) parlementi képviselője, az euró bevezetésének akadályozását célzó indítvány szervezőbizottságának tagja.

Fejlemény a Horvátország kontra Hernádi ügyben

Fejlemény a Horvátország kontra Hernádi ügyben

A horvát legfelsőbb bíróság megerősítette a Zágráb megyei bíróság elsőfokú elmarasztaló ítéletét Ivo Sanader volt horvát kormányfő és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója egyesített perében - közölte a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.

Kockázatos terület lett Magyarország szomszédja

Kockázatos terület lett Magyarország szomszédja

Vasárnap nem éppen rózsás hírek érkeztek a járvány globális és európai terjedéséről: kiderült, hogy Kelet-Európa az új járványgóc, Kínában megint felfutóban van a fertőzés és a tél miatt a kilátások komorak az északi féltekén. Horvátország fokozottan kockázatos besorolást kapott Németországtól.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.