A japán ipari termelés csaknem hat éve, 2011 júniusa óta a legnagyobb növekedést érte el áprilisban. A japán gazdasági minisztérium szerdán azt közölte, hogy az áprilisi ipari termelés legnagyobb mértékben, 4 százalékkal bővült márciushoz képest. Igaz, szakértők még ennél is nagyobb emelkedésre, 4,3 százalékos havi növekedésre számítottak.
Vasárnap helyi idő szerint délután Észak-Korea egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki Phenjan közeléből, amely mintegy 500 kilométert repült keleti irányba, mielőtt a tengerbe csapódott volna és nem érte el a japán gazdasági övezetet. A most fellőtt rakétának rövidebb volt a hatótávolsága, mint a közelmúltban tesztelt hasonló fegyvereknek.
Úgy tűnik, kezd magára találni a japán gazdaág. Az idei első negyedévben a vártnál nagyobb ütemben, 2,2 százalékkal nőtt a hazai össztermék (GDP) éves összevetésben - derült ki a japán kormány csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Abe Sinzó, Japán miniszterelnöke üdvözölte Trump kemény fellépését Észak-Koreával szemben, miközben az országgal kapcsolatos veszélyekre is felhívta a figyelmet.
Immár 3500 forintnak megfelelő összegért lehet burgonyachipset kapni Japánban azok után, hogy két gyártó ideiglenes leállást jelentett be a krumplihiány miatt.
Japán központi költségvetési adósságának már több mint harmada a jegybank kezében van, és ha így halad tovább, az évtized végére többségi tulajdonosa lehet az államadósságnak. A helyzeten a jegybank tavaly szeptemberi, nagy csinnadrattával beharangozott változtatása sem javított, sőt: ha Donald Trump véghez viszi azt, amit eltervezett, akkor könnyen lehet, hogy a japán jegybank saját magát lőtte lábon. Összességében egyre nehezebb elképzelni, hogy az óriásira hízott adósságállománytól milyen módon tud majd megszabadulni a jegybank anélkül, hogy azt valamilyen formában elengedné, ami egyelőre óriási tabunak számít a világon.
Már a múlt héten elromlott a világ tőzsdéin a hangulat, a Trump-rali kezd kifulladni. Az európai tőzsdék jellemzően lefelé vették az irányt a hétfői kereskedésben, míg a menekülőtermékként is használt nemesfémek árfolyama emelkedésnek indult.
Hat évvel a története során elszenvedett legnagyobb földrengés után Japán még mindig a fukusimai nukleáris baleset következményeit nyögi. A katasztrófahelyzet tulajdonképpen még ma is tart, a szerteágazó negatív következmények jelentős része napjainkban is hat. Az elhúzódó nukleáris válság azonban lehetőségeket is nyitott, amelyek ritkán látható fellendülést idéztek elő a megújuló energiaforrások, különösen a napenergia hasznosítása terén.
A tegnapi hatalmas rali után ma a főbb európai részvényindexek az előző napi záróértékük közelében mozogntak, míg a BUX alulteljesítőként 0,6 százalékot esett.
Az Európai Unió még idén megpróbálja tető alá hozni a Japánnal tervezett szabadkereskedelmi megállapodást, amelynek Donald Trump amerikai elnök megválasztásával megnőtt a jelentősége, mivel félő, hogy az ingatlanmilliárdos elnöksége alatt éles protekcionista fordulatot vesz az Egyesült Államok - közölték uniós források kedden.
Két japán nagybank, a Mizohu Financial Group és a Mitsui Financial Group beszáll az ország legnagyobb Bitcoin-tőzsdéjébe, a BitFlyer 1,75 millió dolláros tőkebevonási körében vettek részt.
A japán internet és telekommunikációs óriás, a SoftBank bejelentette, hogy 3,3 milliárd dollárt adna készpénzben az amerikai magántőke és befektetési alapkezelő Fortress Investment Groupért - írja a CNBC.
Európában nincs egyértelmű irány a tőzsdéken, a főbb részvényindexek az előző napi záróértékük közelében mozognak. A hazai tőzsde viszont felülteljesít, ami főként az OTP papírjainak köszönhető.
Nem volt határozott irány.
Trump szerint Európa nem tud segíteni az iráni-izraeli konfliktusban.
Optimistán nyilatkozott.
Az egész régió rendkívül kritikus helyzetben van.
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.