A járványveszély miatt ideiglenesen bezárta kapuit a Győri Állatkert, hogy megvédje lakóit a ragadós száj- és körömfájás betegségtől. A döntést a hatósági előírásokkal összhangban hozták meg - számolt be a Kisalföld.
Magyarországon megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség, a vírust a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma azonosította Győr-Moson-Sopron vármegyében egy kisbajcsi szarvasmarhatartó telepen - jelentette be Pásztor Szabolcs országos főállatorvos pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten. A betegség rendkívül ragályos, a szarvasmarhák mellett minden párosujjú patás állat fogékony, így a sertések, juhok, kecskék, bivalyok és egyéb állatok. Emberre nem veszélyes, ugyanakkor az állatállományokban rendkívül súlyos gazdasági károkkal jár.
Több mint 500 ember betegedett meg szalmonellafertőzésben tíz európai országban az elmúlt két évben. A megbetegedéseket lucernacsírával hozták összefüggésbe, amelynek magjai egy olaszországi beszállítótól származtak - tudósított a Food Safety News.
Február utolsó hetében 329 400 fő fordult orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, míg 87 900 főnél influenzaszerű megbetegedést regisztráltak. Vagyis folytatódik az a kedvezőtlen trend, hogy az idei szezonban az influenzajárvány tartósan elhúzódik, magas terjedési sebesség mellett.
Napok óta komoly gondot okoz Texas nyugati részén a kanyarójárvány, ismertették az állam egészségügyi tisztségviselői. A terjedő betegség eddig egy gyermek halálát okozta, és a rendelkezésre álló adatok szerint eddig nem nagyon lassít – közölte a The New York Times.
Az elmúlt 10 évben csak egyszer volt ennél durvább influenzajárvány Magyarországon, a fertőzés terjedési sebessége ugyan lassult, de hétről hétre új csúcsokat dönt a járványgörbe. 2025-ben már 5 olyan hét volt, amikor 300 ezer körül vagy a felett volt a heti akut légúti fertőzéssel megbetegedettek száma, és a magas januári halálozásban is szerepet játszanak ezek a járványügyi folyamatok. A betegség terjedését befolyásolja a lakosság egészségi állapota, a társadalom magatartása, az influenza elleni védőoltás rendelkezésre állása, annak elfogadottsága, valamint az azzal kapcsolatos kampány, mindemellett a járványügyi hatóság ajánlásai. Mindezközben a koronavírus is velünk maradt, és olyan betegségek térnek vissza a világba, Európába és ezen belül Magyarországra is, amelyeket már egyszer legyőzöttnek hittünk. Egy ilyen helyzetben ültünk le beszélgetni Surján Orsolya helyettes országos tisztifőorvossal, aki átfogó interjút adott lapunknak.
Az Európai Bizottság engedélyezte a fertőzött szúnyogok által terjesztett chikungunya-vírus elleni vakcinát felnőttek és 12 évesnél idősebb serdülők számára - közölte pénteken a brüsszeli testület.
Egy új francia kutatás szerint a Covid-19 vírus miatt korábban kórházba került betegek a gyógyulás után akár két és fél évvel is fokozott kockázatnak vannak kitéve különböző szervi megbetegedések és a halálozás tekintetében. A közel 64 ezer francia lakos bevonásával készült tanulmány rávilágít a betegség hosszú távú egészségügyi következményeire - írta az EurekAlert.
A WHO szakértői a helyi hatóságokkal közösen vizsgálják a Kongói Demokratikus Köztársaság Equateur tartományban történt haláleseteket és tömeges megbetegedéseket, amelyek okát egyelőre nem sikerült teljes bizonyossággal megállapítani. A WHO jelentése szerint eddig több mint 1000 fertőződés történt, amelyek közül 60 halálos kimenetelű volt. A szervezet egészségügyi csomagokat és szakértői csoportokat is küldött az érintett körzetekbe.
Az előzetes adatok szerint 2025 januárjában 6367 gyermek született, és 12 855 fő halt meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 4,5, a házasságkötéseké 4,2%-kal mérséklődött, a halálozásoké 6,5%-kal nőtt. Utóbbi azt jelenti, hogy a koronavírus-járvány óta az idén év elején haltak meg a legtöbben Magyarországon.
A 2025-ös év 6. hetében tapasztalt biztató csökkenés után a légúti fertőzések – köztük az influenzaszerű megbetegedések – miatt orvosi segítséget kérők száma ismét növekedésnek indult a 7. héten, majd tovább emelkedett a 8. héten – derült ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön közzétett adataiból. A 100 000 lakosra jutó influenzaszerű megbetegedések száma a 8. héten volt a legmagasabb az elmúlt 13 légúti szezon hasonló időszaka közül.
Tíz év után az első, kanyaró okozta haláleset történt az Egyesült Államokban: egy oltatlan iskoláskorú gyermek vesztette életét Nyugat-Texasban. A járvány már két államra terjedt ki, és több mint 130 megbetegedést regisztráltak – írja a Reuters.
Egy ismeretlen eredetű betegség már több mint 50 ember halálát okozta Kongó északnyugati térségében – közölte a helyi orvosi személyzet és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn az AP News szerint. A fertőzött egy jelentős része néhány órával a tünetek megjelenése után meg is halt. Már több száz ember kapta el az új, rejtélyes kórságot.
Legalább 80 halálos áldozata van már a Lassa-láznak Nigéria 11 érintett államában a járvány januárban történt kitörése óta - közölte a nigériai járványügyi és betegségmegelőzési központ (NCDC).
Kínai kutatók egy új, denevérekben található koronavírust azonosítottak, amely képes az emberi sejtekbe behatolni ugyanazon a receptoron keresztül, mint a Covid-19. Bár emberi megbetegedéseket még nem okozott, a felfedezés ráirányítja a figyelmet az állati eredetű betegségek jelentette folyamatos veszélyre - számolt be a Bloomberg.
Az Egyesült Államokban egyre aggasztóbb méreteket ölt a madárinfluenza terjedése: a H5N1 vírus új variánsa már a tejelő szarvasmarhákat is megfertőzte Nevadában és Arizonában. A helyzetet súlyosbítja, hogy a járványkezelésben kulcsszerepet játszó szakértők egy részét elbocsátották a szövetségi ügynökségektől - tudósított a The Guardian.
Kínai kutatók azonosítottak egy újfajta, denevérekben található koronavírust, a HKU5-CoV-2-t, amely képes emberi sejtek megfertőzésére az ACE2 receptorhoz való kötődése révén, hasonlóan a SARS-CoV-2 vírusához. A vírus a merbecovirus csoportba tartozik, és a kutatók szerint potenciális zoonózisos kockázatot jelent, bár emberre történő átterjedésének lehetősége még vizsgálják. A kutatást a Vuhani Virológiai Intézet és más kínai intézmények közösen végezték, és a Cell tudományos folyóiratban jelentették meg eredményeiket.
Majomhimlővel fertőzött páciensek százai menekültek el a kórházakból a Kongói Demokratikus Köztársaság konfliktus sújtotta keleti részén - közölte Jean Kaseya, az Afrikai Unió egészségügyi szervezetének (Africa CDC) igazgatója.
Az amerikai járványügyi központ (CDC) oltóanyagokkal foglalkozó szakértői bizottsága nem tartja meg februári ülését, ami több új vakcina ajánlásait is érintené - jelentette a Stat News.
Február második hetében visszaromlott a járványügyi helyzet hazánkban, a február első hetében látott csillapodás a felsőlégúti megbetegedések tekintetében csak átmenetinek bizonyult - olvasható ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ legfrissebb heti statisztkikáiból. Akut léguti fertőzés tüneteivel ugyanis 312 600 fő fordult orvoshoz a hatóság becslései szerint, közülük 86 800 fő influenzaszerű tünetekkel. Mindkét adat emelkedés a korábbi heti számok után, és szokatlan járványgörbét mutat.