kamat

Szépen csillognak a KBC számai, de a befektetők nem igazán örülnek az adatoknak

Szépen csillognak a KBC számai, de a befektetők nem igazán örülnek az adatoknak

Jelentős profitnövekedésről számolt be a K&H anyabankja, a KBC: 2023 második negyedévében 966 millió eurós eredményt ért el a pénzintézet, amely 6%-kal haladja meg az előző negyedéves és 13%-kal az egy évvel korábbi értéket. Az első és második negyedév profitját összeadva a bank féléves nettó nyeresége 1,848 milliárd euró, amely 38%-kal magasabb a 2022 első félévére szóló adatnál. A bank a jelentése szerint 2023 novemberében részvényenként 1 eurós időközi osztalékot fizet majd.

Itt az új inflációkövető állampapír! A régit vagy az újat érdemes megvenni?

Itt az új inflációkövető állampapír! A régit vagy az újat érdemes megvenni?

Jön az új, 10 éves Prémium Magyar Állampapír, és bár jóval alacsonyabb infláció feletti kamatprémiumot fizet, hamarabb árazódik át, mint a mostani papírok. Kiszámoltuk, hogy érdemes-e még a következő napokban a régi, de magasabb prémiumot adó 2031/I papírból bevásárolni, vagy a gyorsabb átárazódás miatt inkább az új, 2033/I-t kellene választani. Megnéztük azt is, jó döntés lehet-e a régi PMÁP-okból kiszállni és helyette az újakból venni.

Itt az EKB döntése: tovább emelik a kamatot

Itt az EKB döntése: tovább emelik a kamatot

Újabb 25 bázisponttal 3,75 százalékra emelte az irányadó kamatot ma az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa. Az ülés, illetve az azt követő sajtótájékoztató a devizapiacon is hullámokat vethet, érdemes lesz kiemelten figyelni az árfolyamokat.

Itt a Fed nagy döntése: még 25 bázisponttal emelkedik a kamat

Itt a Fed nagy döntése: még 25 bázisponttal emelkedik a kamat

Magyar idő szerint szerda este nyolckor tette közzé kamatdöntő ülésének eredményét a Fed. A várakozásoknak megfelelően az amerikai jegybank újabb 25 bázisponttal 5,25-5,5 százalékra emelte az irányadó kamatot, ami így 22 éve nem látott szinten van. A legnagyobb kérdés az, hogy ez az utolsó szigorító lépés-e, vagy tartogatnak még továbbiakat. Ezt a kérdést egyelőre nyitva hagyta Jerome Powell, a szeptemberig beérkező adatokkal szerinte okosabbak lehetünk.

Ijesztően néznek ki Magyarország kamatkiadásai, de felcsillant a fény az alagút végén

Ijesztően néznek ki Magyarország kamatkiadásai, de felcsillant a fény az alagút végén

Júniusban 258,9 milliárd forintot tettek ki a központi költségvetés kamatkiadásai, ezzel az első félévben nettó 1173 milliárd forintot fordított adósságszolgálatra a büdzsé. Hosszú idő után az év hatodik hónapjában először fordult elő, hogy az egy évvel korábbinál kevesebb volt a kamatkiadás, ezzel a 12 havi gördülő egyenleg is kismértékben csökkent.

Megint itt a vihar a forint piacán, és még alágyújthatnak

Megint itt a vihar a forint piacán, és még alágyújthatnak

Már néhány héttel ezelőtt, július elején megbillent a forint, majd az utóbbi napokban valami hasonlót látunk. Közben az euró-dollár és a régiós devizák alig mozdultak, vagyis ismét alulteljesítő a forint. De minek köszönhető ez, ha a jegybank a vártnak megfelelő döntést hozta kedden? Elkezdtek aggódni hirtelen a befektetők a magyar kamatvágások miatt? A következő napokban a Fed és az EKB kamatdöntései még tartogathatnak izgalmakat a forint számára is.

Virág Barnabás: nincs terítéken az alapkamat csökkentése

Virág Barnabás: nincs terítéken az alapkamat csökkentése

A mai ülésen sem került terítékre az alapkamat csökkentése, és egyelőre korai is lenne ezzel kapcsolatban bármit előre jelezni szeptember előtt - mondta keddi háttérbeszélgetésén Virág Barnabás. Az MNB alelnöke beszélt az inflációs és gazdasági kilátásokról, a forint árfolyamáról és a monetáris politika várható alakulásáról is.

Itt az MNB döntése: megy tovább az úton a jegybank

Itt az MNB döntése: megy tovább az úton a jegybank

Újabb 100 bázisponttal 17,5 százalékra csökkentette a kamatfolyosó felső szélét az MNB Monetáris Tanácsa, várhatóan ugyanilyen mértékben csökken az irányadó kamat is. A kilátásokkal kapcsolatban délután kaphatunk új információkat.

Megszólal Virág Barnabás a délutáni döntés után

Megszólal Virág Barnabás a délutáni döntés után

Délután három órakor online háttérbeszélgetést tart Virág Barnabás, az MNB alelnöke, aki a Monetáris Tanács mai döntésének hátteréről beszélhet. A jegybank várhatóan újabb 100 bázisponttal 15 százalékra csökkenti majd az irányadó kamatot, ugyanakkor maradhat a szigorú hangvétel.

Megbotlott a forint, de ez sem gáncsolja el az MNB következő lépését

Megbotlott a forint, de ez sem gáncsolja el az MNB következő lépését

Kicsit gyengült az utóbbi hetekben a forint, de várhatóan ez sem tartja majd vissza a Monetáris Tanácsot attól, hogy újabb 100 bázisponttal 15 százalékra csökkentse az irányadó kamatot kedden – vélik a Portfolio által megkérdezett elemzők. A júniusi inflációs adat megfelelt a várakozásoknak, vagyis az sem jelenthet akadályt a jegybanknak, hogy folytassa az alapkamat és az effektív ráta összeolvasztását.

Kamatemelés mellett augusztrustól ismét intervenciókkal védi a rubelt Moszkva

Kamatemelés mellett augusztrustól ismét intervenciókkal védi a rubelt Moszkva

Az orosz központi bank pénteken bejelentette, hogy augusztus 1-jétől újraindítja a Nemzeti Vagyonalap (NWF) befektetésein alapuló devizapiaci intervenciókat. Az ilyen devizaintervenciók határát félévenként 300 milliárd rubelben (3,33 milliárd dollár) határozták meg, figyelembe véve a hazai devizapiac likviditási helyzetét. Ez a bejelentés nem sokkal azután történt, hogy a bank váratlanul 100 bázisponttal 8,5%-ra emelte az irányadó kamatlábat.

Brutálisan megdrágultak szerinted a lakások? Akkor ezt nézd meg, a valóság még durvább

Brutálisan megdrágultak szerinted a lakások? Akkor ezt nézd meg, a valóság még durvább

Az új építésű lakások országos átlagára a háromszorosára, a használt lakásoké csaknem a duplájára nőtt 2015 óta, a hamarosan részben megszűnő CSOK bevezetése előtti állapothoz képest. Igen ám, de a hitelből vásárlók számára az ilyen adatok nem tükrözik a teljes árnövekedést. Számukra nemcsak maguk a lakások váltak drágábbá, hanem a megszerzésükhöz szükséges hitelek is. Megnéztük, a két hatás együtt mekkora nominális drágulást hozott az érintetteknek.

A Nobel-díjas közgazdász szerint nem kell tovább emelnie a Fednek

A Nobel-díjas közgazdász szerint nem kell tovább emelnie a Fednek

Azt gondolom, hogy az Egyesült Államokban nincs szükség további kamatemelésekre, Európa más kérdés – mondta pénteken a CNBC-nek Christopher Pissarides Nobel-díjas közgazdász. Legutóbb a jegybank elnöke „további kamatemelésekre” utalt, a várakozások szerint az első már július végén jöhet.

Hatalmas a felfordulás a kötvénypiacon – Mi történt Magyarországon?

Hatalmas a felfordulás a kötvénypiacon – Mi történt Magyarországon?

Évtizedes rekordok dőlnek meg a világ kötvénypiacain: a feltörekvő és a fejlett országok hozamai között utoljára 2007-ben volt olyan alacsony a különbség, mint az elmúlt napokban – írja a Financial Times. A feltörekvő kötvények hatalmas menetelésben vannak idén, mivel a szakemberek szerint a jegybankok sokkal jobban kezelték az inflációs sokkot, mint fejlett társaik. De mi újság a magyar állampapírokkal? Nálunk is évtizedes rekordokat látunk?

Tovább esett, de nem került a lélektani szint alá a magyar infláció

Tovább esett, de nem került a lélektani szint alá a magyar infláció

A várakozásoknak megfelelően 20,1 százalékra esett a magyar infláció júniusban, vagyis nem ugrotta meg az újabb lélektani határt. Persze azért vannak jó hírek is, hiszen tavaly szeptember óta nem volt ilyen alacsony az áremelkedés üteme, az élelmiszerek ára pedig az előző hónaphoz képest már csökkent, amire két éve nem láttunk példát.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.