A vágtázó tőzsdei árfolyamok sokak figyelmét felkeltették, ám mint a legutóbbi technológiai részvény korrekciós hullám is mutatja a tőzsdei árfolyammozgások természetes tulajdonsága, hogy emelkedő és csökkenő hullámok követik egymást.
Soron következő online előadásunkon a CFD és indexkereskedés világába vezetjük be az érdeklődőket. A CFD termékek lehetővé teszik, hogy tőzsdeindexek, részvények, devizaindexek esetében az emelkedő és a csökkenő hullámokat egyaránt meglovagolja a kereskedő.
A korábban a Goldman Sachsnál dolgozó vezető compliance elemzőt azzal vádolnak, hogy visszaélt bizalmasi helyzetével és több mint 471 ezer dollárt nyert bennfentes kereskedéssel – számol be a hírről a Financial Times.
Lassan másfél éve száguldanak a világ tőzsdéi, miközben az S&P500 tőzsdeindex közel megduplázta magát a 2020-as covidos mélyponthoz képest. A tőzsdei emelkedés egyik motorja a jegybanki likviditásbőség mind a mai napig él, ám a jó dolgok már javarészt beépültek az árfolyamokba, amit pedig a jövő hozhat, az minden bizonnyal a további tőzsdei emelkedés ellen hat.
Az elmúlt hónapokban a tőzsdei száguldást igazából csak egy tényező tudta kicsit megakasztani, az pedig nem volt más, mint az inflációs félelem, és az ennek következtében emelkedő állampapírhozamok.
Hosszú távon a tőzsdéket jellemzően emelkedő tendencia jellemzi, ám sokan aktívabban ki szeretnék venni a részüket a tőzsdei hullámokból. Mivel egy emelkedő hullámot előbb utóbb egy csökkenő követ, így adja magát a gondolat, hogy ezt is meglovagoljuk, amit shortolásnak nevezünk, amikor is egy eladással indítjuk a tranzakciót, amit egy vétellel zárunk majd le.
Március óta rekord számban regisztráltak különböző kereskedési platformokra a magánbefektetők, és mint az adatokból kiderült, leginkább a nők mutatnak élénk keresletet a részvénypiacok iránt – számol be a hírről a Financial Times.
A Xetra új verziója több változást is hoz azokon a piacokon, köztük a magyar tőzsdén is, ahol a kereskedési rendszert használják, a változások közül az egyik legfontosabb, hogy a befektetők az eddiginél hosszabb ideig kereskedhetnek a kialakult záróáron, írja a Világgazdaság.
Elérkezett az egyik legfontosabb ünnep a tengerentúlon, november negyedik csütörtökjén a hagyományoknak megfelelően hálaadást ünnepelnek az amerikaiak. Az ünnepnap alatt és holnap délután is zárva tartanak az Egyesült Államok tőzsdéi.
A zuhanó, majd felrobbanó árfolyamok felkeltették az érdeklődésed a tőzsde iránt, de nem tudod hogyan vágj bele? Ha nézegeted a tőzsdei árfolyamgrafikonokat, és szeretnél belőlük valami kézzel fogható információt kinyerni, de még minden olyan bonyolultnak tűnik? Van már némi tapasztalatod, de nem árt egy kis tisztánlátás? Online előadásunk segítséget nyújt a technikai elemzés megismerésében, az első lépések megtételében a kezdő befektetőknek.
A vártnál is sokkal szorosabbra sikerült az amerikai elnökválasztás, és vélhetően nem is fog minden letisztázódni egyből, pláne, hogy Trump már csalást kiáltott és belengette, hogy a legfelsőbb bírósághoz fog fordulni. Ezek alapján borítékolható, hogy további izgalmak várnak ránk a tőzsdei mozgásokat illetően, és velünk maradhat a volatilitás. Ugyanakkor ez a terep jó lehetőségeket teremt mind a rövid, mind a hosszabb távon játszó tőzsdei kereskedőknek, kérdés csak az, hogy felismerjük-e a kínálkozó alkalmakat. A kérdés eldöntésében segíthet a Portfolio Trader élő online elemző webináriuma.
Az őszkezdet szokás szerint gyengébb tőzsdei teljesítményt hozott a nemzetközi tőzsdéken, az erősödő koronavírus félelmek, valamint az amerikai elnökválasztás finise miatti kockázatok kerültek előtérbe. A bizonytalanság pedig nem kedvez az árfolyamoknak, így ennek is köszönhetően október közepe óta inkább lefelé tartottak az árfolyamok. Hogy meddig tarthat még ez a kockázatkerülő hangulat, milyen részvényeket érdemes figyelőlistára venni a hazai, illetve az európai börzéken? Ebben segít a Portfolio Trader elemző, ötletelő élő online webináriuma.
A soron következő délutáni online előadásunkon bemutatjuk, hogyan tudsz diszkont költségek mellet egy profi platformon sikeres kereskedést folyatni. A devizapiacon túlmenően beszélünk a tőzsdeindexekkel a külföldi részvényekkel és a nyersanyagokkal való kereskedésről is.
A tőzsdei korrekció újra aktiválta az ilyenkor megszokott mozgásokat: erősödött a dollár, gyengült a forint, és az olaj piacán is a lefelé tartó árfolyamok érvényesültek. Ráadásul előttünk van még az amerikai elnökválasztás, amelynek bármilyen kimenetele is lesz, vélhetően nagyobb ingadozást hozhat az árfolyamokban. Ebből kifolyólag érdemes megnézni, hogy milyen forgatókönyvek mentén érdemes gondolkodni, valamint milyen jó beszállási pontokat lehet találni? Ha érdekel egy elemzéssel, ötletekkel teli előadás, akkor a Portfolio Trader élő online elemző webináriuma neked szól.
Bár nyitáskor még enyhe pluszt lehetett várni az amerikai tőzsdéken, a techpapírok gyenge teljesítménye rányomja bélyegét a piacok teljesítményére, különösen az Intel teljesít rosszul. Ettől függetlenül a kereskedés utolsó óráiban erősödni kezdtek az indexek, a befektetők bíznak abban, hogy még az elnökválasztás előtt meglehet a megállapodás az újabb gazdasági mentőcsomagról.
A technikai elemzés eszköztárából a Fibonacci számokon alapuló Fibonacci rajzeszközök gyakorolják a legnagyobb hatást a kereskedőkre, mivel hatásos segítséget jelentenek támasz, ellenállás szintek, valamint célárak meghatározásában. A Portfolio Trader online előadásán az aktuális piaci viszonyokat elemezve, gyakorlati példákon keresztül bemutatva lehet megismerni az eszköz használatát és néhány olyan trükköt, amiből kezdők és haladók is profitálni tudnak.
Piaci szakértők szerint azért nem megy olyan jól a tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) értékesítése Európában, mivel az itteni piaci adatszolgáltatók nem osztanak meg megfelelő adatokat a részvényárakra és kereskedési volumenekre vonatkozóan – írja a Financial Times.
Ezen a héten tett közzé működése óta először havi kereskedés statisztikákat a Robinhood és úgy tűnik, napi átlagos kereskedési számban minden riválisát felülmúlja a startup – írja a CNBC.
Online előadásunkon a devizapiac rejtelmeiben kalandozunk egy kicsit, fókuszban pedig a hazai fizetőeszköz árfolyammozgása lesz. Az aktuális helyzet áttekintése mellett vételi és eladási pontokat azonosítunk a grafikonon, valamint átbeszéljük, hogyan kereskedhetőek le a különféle irányok.
Amerikai politikusok kérték a Robinhoodot arra, hogy javítsa a szolgáltatásához kapcsolódó biztonsági elemeket, miután egy 20 éves diák öngyilkos lett, amiért 730 ezer dolláros mínuszt látott az egyenlegén.