kiskereskedelem

Minden üzletet érintő változást jelentett be az Aldi, több lesz a frisshús és új termékek jönnek

Minden üzletet érintő változást jelentett be az Aldi, több lesz a frisshús és új termékek jönnek

Az összes magyarországi üzletét érintő beruházást jelentett be az Aldi Magyarország. A modernizáció során új húshűtőkkel látja el áruházait a vállalat, így nagyobb árukínálat lesz elérhető kisebb helyen. Változik az áruházak belső elrendezése is, valamennyi papír- és vegyi áru immár egy helyen lesz megtalálható - derül ki a cég közleményéből.

Hajnali rajtaütést is tartott a kiskercégeknél a GVH

Hajnali rajtaütést is tartott a kiskercégeknél a GVH

Az infláció féken tartása nem a Gazdasági Versenyhivatal dolga, de felmerül a kérdés egy ilyen inflációs helyzetben, hogy maradhat-e passzív a hivatal. Álláspontom szerint nem maradhat passzív - jelezte egy keddi háttérbeszélgetésen Rigó Csaba Balázs, a hatóság elnöke. Ezzel van összefüggésben, hogy a GVH az elmúlt időszakban két gyorsított ágazati vizsgálatot is indított az élelmiszerek piacán, melynek keretében bizonyos termékkörök és gazdasági szereplők árgyakorlatát ellenőrzik, olyan eszközökkel például, mint a hajnali rajtaütés.

Magyarázkodásra kényszerül az Auchan

Magyarázkodásra kényszerül az Auchan

Pár napja felröppent a hír, hogy az Auchan új üzletet nyitna Oroszországban, amely rendkívül kényes, mert a cég az invázió óta nem vonult ki az országból. Az ESM kiskereskedelmi szakportál írása szerint az Auchan csak egy már meglévő üzlet átnevezéséről beszél.

Visszatért a legyőzöttnek hitt rém, de a jegybankok azonnal odacsaphatnak neki

Visszatért a legyőzöttnek hitt rém, de a jegybankok azonnal odacsaphatnak neki

Újra az infláció réme fenyeget a piacokon, pedig tavaly év végén és idén év elején már az a várakozás dominált, hogy az infláció idén jelentősen mérséklődik, év végére felülről megközelíti a jegybanki célt. A kedden érkező amerikai inflációs adat nagyon fontos lesz, kiderül belőle, hogy a januári megtorpanás csak egyszeri jelenség volt-e, vagy a dezinfláció tényleg elakadt. Eddig több a negatív, mint a pozitív jel: Európában sem csökkent érdemben februárban az éves infláció, és a pénteken közölt foglalkoztatottsági adatok is erős gazdaságról (azaz erős várható keresletről) árulkodik. A jegybankok viszont azonnal reagálhatnak a keddi adatközlésre és az azt követő piaci turbulenciákra: az EKB most csütörtökön, a Fed jövő szerdán tart kamatdöntő ülést.

Ezen szeretne változtatni a Kifli - Erőteljes bővülést jelentett a vállalat 

Ezen szeretne változtatni a Kifli - Erőteljes bővülést jelentett a vállalat 

A kifli.hu bevétele erőteljesen bővült egy év alatt, 2023 januárjában 31 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakának adatát - ismertették a cég vezetői szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. A vállalatot február óta irányító Gabriel Makki többek között elmondta: szeretnék átalakítani azt a képet, miszerint a Kifli prémiumkategóriás szolgáltatás a felső tízezernek.

Maradhatnak a különadók Magyarországon!

Maradhatnak a különadók Magyarországon!

Varga Mihály pénzügyminiszter szavai alapján nagyon úgy tűnik, hogy a különadók 2024-ben sem szűnnek meg. Egyes szektorokban lehet megkönnyebbülés, de könnyen lehet, hogy nem mindenhol lélegezhetnek fel.

A miniszter a magyar boltokban végbemenő fordulatról beszélt

A miniszter a magyar boltokban végbemenő fordulatról beszélt

Az élelmiszer-infláció hamarosan túl lehet csúcson, a mezőgazdasági termékek és az energiaárak mérséklődésének köszönhetően vannak olyan termékek, amelyeknek már csökkent az ára a boltokban - mondta Nagy István agrárminiszter a Magyar Nemzetnek.

Most eldőlhet a forint és a részvénypiacok sorsa

Most eldőlhet a forint és a részvénypiacok sorsa

A héten érkezik a februári amerikai munkaerőpiaci adat, azaz végre kiderül, hogy a foglalkoztatottság elképesztő januári bővülése csak egyszeri kisiklás volt-e a munkaerőpiac lassulásában. Az egy hónappal ezelőtti közlés felforgatta a piacokat, dollárerősödést és kötvény-hozamemelkedést hozott, ugyanis a piac ennek hatására szigorúbb kamatpolitikát árazott a Fedtől. A jegybank szorosan figyeli a munkaerőpiaci folyamatokat, és egy újabb sokkszerű szám komoly piaci lefordulást, dollárerősödést hozhat. Az utóbbi néhány hétben a forintot is elsősorban a nemzetközi hangulat mozgatta, azaz egy vártnál magasabb foglalkoztatottsági adat rosszul hathat a forintra is, az amerikai munkaerőpiac lassulása ugyanakkor teret engedhet a forint további erősödése előtt. A munkaerőpiaci adatközlésen kívül a héten más fontos események is lesznek, idehaza meghatározó fórum lesz csütörtökön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitója, többek között Orbán Viktor előadásával.

Milyen helyzetben van a magyar gazdaság, és mik a kilátások? Új előrejelzés érkezett

Milyen helyzetben van a magyar gazdaság, és mik a kilátások? Új előrejelzés érkezett

A magyar gazdaság jelentősen lassul az idei első félévben, de az év második felének felpattanása az év egészében pozitív növekedést hoz majd - vélik az ING Bank közgazdászai, akik a jövő vére már masszív növekedéssel számolnak. A forint erősödése a közeljövőben elakadhat, de az év egészében folytatódhat, és a kötvénypiacon is a hozamok normalizálódására számítanak a banknál.

Meglepte a vásárlóit a Tesco idehaza

Meglepte a vásárlóit a Tesco idehaza

A Nyugat.hu olvasói azt tapasztalták, hogy Kőszegen és Szombathelyen is változott a Tesco-üzletek nyitvatartási ideje.

Csökkenő üzemanyag-kiszállítások jelzik a válságot

Csökkenő üzemanyag-kiszállítások jelzik a válságot

Az üzemanyag-fogyasztás lassulását jelzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) januári jövedéki statisztikája, különösen a gázolaj esetében, amely pedig a szállításon keresztül nem független a kiskereskedelemtől, amely szintén csökkent éves bázison.

Megszólalt a szakértő: márciusban tetőznek az élelmiszerárak

Megszólalt a szakértő: márciusban tetőznek az élelmiszerárak

Valós fundamentális okok álltak az elmúlt év élelmiszerdrágulásának hátterében, ám éppen ezen tényezők enyhülése miatt némileg mérséklődhet ez a nyomás a következő hónapokban – véli Hollósi Dávid. Az MKB Bank és a TakarékBank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója szerint az árak várhatóan március környékén tetőzhetnek, az árstopok kivezetése még hozhat drágulást, és a növekvő importtal is számolni kell, de jó stratégiával a magyar élelmiszergazdaság állja a sarat ezen tényezők közepette is.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.