A Portfolio Retail Day 2025 konferencia marketing és kommunikáció fókuszú szekciójában Bogos Boglárka, a Digitális Kereskedelmi Szövetség operatív vezetője mindenekelőtt arról kérdezte a meghívott szakértőket, hogy a hazai e-kereskedelmi szereplőket mi tartja vissza a külföldi terjeszkedéstől, miközben az Alza, az Emag, a Temu és a Kifli már szinte teljesen leuralták a magyar piacot.
Pörzse Norbert, a Vágyaim.hu webáruház alapítója szerint a COVID-időszak megtévesztő volt a kereskedők számára.
Egy hirtelen fellendülés után komoly visszaesés jött mindenkinél. Nekik előre kellett menekülniük, hiszen ha egy cég nem fejlődik, akkor annak a vége a bukás lesz
- fogalmazott.
Kelemen Kristián, a Furbify értékesítési vezetője és társtulajdonosa szerint a magyar webáruházak nemzetközi terjeszkedését több tényező is hátráltatja: hiányoznak a sikeres e-kereskedelmi példák, problémát jelent a nyelvtudás hiánya, és kevés a megfelelő szakember.
Igen, lesznek buktatók, és drága hibák, de az európai potenciális vásárlók számát össze sem lehet hasonlítani a magyarokéval
- hangsúlyozta.
A szakértők egyetértettek abban, hogy a siker kulcsa a kiemelkedő szolgáltatás és a minőségi termékek biztosítása, valamint olyan piacok megtalálása, ahol a magyar szereplők valóban versenyképesek lehetnek.
Kiemelték azt is, hogy a kínai termékek egy része nem felel meg a minőségi elvárásoknak, ami versenyelőnyt jelenthet a magasabb színvonalat képviselő kereskedőknek.
Címlapkép forrása: Portfolio
A fiskális alkoholizmus korában csak a jövőnkre nem jut már elég pénz
Lesújtó megállapításokat tettek a ZEW kutatói a költségvetési politikáról.
Vlagyimir Putyin és Benjamin Netanjahu Gázáról egyeztetett
Fogolycseréről és a gázai békefolyamatról is beszéltek.
Bejelentésre készül Orbán Viktor - Hétfőn sajtótájékoztatót tart
Sajtótájékoztatóra készül a kormány és az iparkamara.
Megállapodás Oroszország és Ukrajna között - 1200 ukrán térhet haza
Nagyszabású fogolycsere indul a két ország között.
Vámháború: Trump visszakozott, de így is brutális a vám a brazil kávén
Súlyos terhek sújtják a brazil exportot.
Trump két problémás ügyet is kreált magának
Az argentin peso árfolyamáról és a Pekinggel folytatott kereskedelmi háborúról van szó.
Bajban a német gépgyártás - Nagy leépítés jön a Kukánál
Gyenge a kereslet és erős az ázsiai verseny.
Követett részvények - 2025. november
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
