kiskereskedelem

Nehezen bírják munkaerővel a karácsonyi költekezést a boltok

A tavalyi adventi szezonnál érezhetően nagyobb a lakossági fogyasztás idén, azonban a kiszolgálást több esetben nehezíti a munkaerőhiány. Kevés az árufeltöltő, a raktáros és a pénztáros, néhol már az irodisták szolgálják ki a vevőket - értesült a Magyar Idők.

Aldiból és Penny Marketből nyílt a legtöbb idén

2016-ban is a diszkontláncok terjeszkedtek a legintenzívebben a magyar élelmiszer-kereskedelem piacán, legaktívabb közülük az Aldi volt. A Tesco ugyanakkor tovább zsugorodott.

Öt részvény karácsonyra

Csütörtökön Hálaadás, ami egyben azt is jelenti, hogy már csak pár nap és elkezdődik a karácsonyi roham az üzletekben. Tény, hogy ez az év utolsó két hónapja a kiskereskedelmi szektor legnyereségesebb időszaka, de vajon megéri a befektetőknek ilyenkor a szektorból válogatni?

Egyre népszerűbb a fekete péntek Magyarországon

Egyre több üzlet csatlakozik ugyan Magyarországon is a fekete péntekhez, a részt vevő hazai boltokról azonban nincs országos összesítés, a statisztikában pedig eddig nem látszott nagy kiugrás a kiskereskedelmi forgalomban, de az akciókat kínáló üzletek forgalma elsősorban az online üzleteké ilyenkor jelentősen nő - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek.

Szenteste is munkaszüneti nap lehet

Öt pontból álló javaslatcsomagot dolgoz ki a Fidesz-frakció a kiskereskedelemben alkalmazott munkavállalók helyzetének javítására, ebben szó sincs a vállalkozások nyitva tartásának korlátozásáról - jelentette ki a Magyar Idők csütörtöki száma által közölt interjúban Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselő. Nagypéntek után szenteste is munkaszüneti nap lehet.

Nincs népszavazási veszély, újra jön a vasárnapi boltzár

Igaznak tűnnek azok a korábbi éresülések, amely szerint a kormányzat a népszavazás okafogyottá válása után újra nekifut a vasárnapi boltzár bevezetésének. A Magyar Idők értesülései szerint minden második vasárnap, praktikusan csak rövidített formában lehetnének nyitva a boltok.

Komoly béremelést jelentett be az Auchan

Az Auchan Magyarország Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete átlagosan 14 százalékos, november 1-től hatályos béremelésről állapodott meg - olvasható az áruházlánc ma kiadott közleményében.

Nem engedik decemberi szabadságra a kiskereskedelmi dolgozókat

Több áruházláncnál nem engedik decemberben szabadságra menni a dolgozókat. Helyette elrendelték, hogy november végéig kötelező kivenni az idei szabadnapokat, mert az ünnepi forgalomban kevés lesz a rendelkezésre álló kiszolgálószemélyzet a boltokban - írja a Magyar Idők.

Jól indult az ősz az amerikai kiskereskedelmi szektorban

Az augusztusi 0,2%-os visszaesést követően szeptemberben havi bázison 0,6%-kal bővült a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban. Az éves dinamika ezzel 1,9%-ról 2,7%-ra nőtt, ami két hónapja tartó lassuló trendet fordított meg.

NGM: a Palóc Nagykereskedelmi Kft. dolgozói kártalanítva lesznek

A csődeljárás alatt álló, salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft. volt dolgozóit a bérgarancia alapból azonnal és maradéktalanul kártalanítják, ha a felszámolás megindul - közölte Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kedden a parlament honlapján.

A diszkontláncoknak jobban megy a létszámbővítés

Nem sokat enyhült a munkaerőhiány a kiskereskedelemben idén, egyedül a magasabb fizetést ígérő diszkontok tudtak létszámot bővíteni, a többiekre általában a munkaerő-állomány stagnálása jellemző - írja a Világgazdaság. Mindeközben az üres álláshelyek száma dinamikusan nő az ágazatban.

Egyelőre nem a brit boltok a népszavazás vesztesei

A vártnál kedvezőbben alakult a kiskereskedelmi forgalom augusztusban, ráadásul a júliusi számot is felfelé módosították. Vagyis továbbra sincs rövidtávú gazdasági következménye a június végi népszavazásnak.

Szakít kelet-magyarországi partnerével a CBA

Többfordulós sikertelen egyeztetés után a CBA Kereskedelmi Kft. kezdeményezte a Palóc Nagykereskedelmi Kft.-vel kötött franchise szerződés felmondását és intézkedett a taghálózatból történő kizárásáról - közölte CBA szerdán az MTI megkeresésére.

Csütörtökön bezárnak a bajban lévő CBA-központ boltjai

Csütörtök reggeltől bezárnak a CBA üzletlánchoz tartozó Palóc Nagykereskedelmi Kft. üzletei - közölte Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke a nol.hu beszámolója szerint. A CBA keleti központjáról kedden derült ki, hogy már akkora bajban van, hogy a béreket sem tudja szerződés szerint kifizetni.

Nagy bajban a CBA keleti központja, már bért sem tud fizetni

Komoly pénzügyi problémákkal küzd a CBA északkeleti régiós központja, a Palóc Nagyker Kft. Olyannyira, hogy a jelentős beszállítói tartozások mellett a cég már béreket sem tudja szerződés szerint biztosítani a dolgozóknak - tudta meg olvasóitól az Index.

Sokan meg fognak lepődni, hogy újabb 60-70 ezer forintot kell fizetniük

Nem csak az online kasszák használatára kötelezettek köre bővül, a meglévő online pénztárgép engedélyeket is meg kell újítani, a gépeket frissíteni kell - közölte az onlinekassza.hu hírportál pénteken az MTI-vel. A pénztárgép-forgalmazóktól származó információk szerint eszközönként mintegy 60 ezer és 70 ezer forintnyi plusz kiadással számolhatnak a cégek.

Hihetetlen, de Magyarország összezárt

Egyetlen negyedév alatt eltűnt az a furcsa jelenség, mely szerint Magyarország hét régiójából csak kettőben van valódi fogyasztásnövekedés, a többiben pedig zsugorodik az életszínvonal.

Megint cáfolja a Tesco, hogy kivonulna Magyarországról

A Tesco nem tervezi a budaörsi központi iroda megszüntetését, bezárását - közölte a cég sajtóosztálya a Portfolio kérdésére. Péntek reggel a Magyar Idők vette ismét napirendre, hogy esetleg a cég kivonulását készítenék elő, azonban a brit üzletlánc szerint elkötelezettek a régió és Magyarország iránt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.