kiskereskedelem

A miniszter a magyar boltokban végbemenő fordulatról beszélt

2023. március 06. 08:11 | MTI

A miniszter a magyar boltokban végbemenő fordulatról beszélt

Az élelmiszer-infláció hamarosan túl lehet csúcson, a mezőgazdasági termékek és az energiaárak mérséklődésének köszönhetően vannak olyan termékek, amelyeknek már csökkent az ára a boltokban - mondta Nagy István agrárminiszter a Magyar Nemzetnek.

Most eldőlhet a forint és a részvénypiacok sorsa

2023. március 06. 06:28 | Portfolio

Most eldőlhet a forint és a részvénypiacok sorsa

A héten érkezik a februári amerikai munkaerőpiaci adat, azaz végre kiderül, hogy a foglalkoztatottság elképesztő januári bővülése csak egyszeri kisiklás volt-e a munkaerőpiac lassulásában. Az egy hónappal ezelőtti közlés felforgatta a piacokat, dollárerősödést és kötvény-hozamemelkedést hozott, ugyanis a piac ennek hatására szigorúbb kamatpolitikát árazott a Fedtől. A jegybank szorosan figyeli a munkaerőpiaci folyamatokat, és egy újabb sokkszerű szám komoly piaci lefordulást, dollárerősödést hozhat. Az utóbbi néhány hétben a forintot is elsősorban a nemzetközi hangulat mozgatta, azaz egy vártnál magasabb foglalkoztatottsági adat rosszul hathat a forintra is, az amerikai munkaerőpiac lassulása ugyanakkor teret engedhet a forint további erősödése előtt. A munkaerőpiaci adatközlésen kívül a héten más fontos események is lesznek, idehaza meghatározó fórum lesz csütörtökön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitója, többek között Orbán Viktor előadásával.

Milyen helyzetben van a magyar gazdaság, és mik a kilátások? Új előrejelzés érkezett

2023. március 05. 18:00 | Portfolio

Milyen helyzetben van a magyar gazdaság, és mik a kilátások? Új előrejelzés érkezett

A magyar gazdaság jelentősen lassul az idei első félévben, de az év második felének felpattanása az év egészében pozitív növekedést hoz majd - vélik az ING Bank közgazdászai, akik a jövő vére már masszív növekedéssel számolnak. A forint erősödése a közeljövőben elakadhat, de az év egészében folytatódhat, és a kötvénypiacon is a hozamok normalizálódására számítanak a banknál.

Meglepte a vásárlóit a Tesco idehaza

2023. március 03. 17:16 | Portfolio

Meglepte a vásárlóit a Tesco idehaza

A Nyugat.hu olvasói azt tapasztalták, hogy Kőszegen és Szombathelyen is változott a Tesco-üzletek nyitvatartási ideje.

Csökkenő üzemanyag-kiszállítások jelzik a válságot

2023. február 25. 08:18 | Szász Péter

Csökkenő üzemanyag-kiszállítások jelzik a válságot

Az üzemanyag-fogyasztás lassulását jelzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) januári jövedéki statisztikája, különösen a gázolaj esetében, amely pedig a szállításon keresztül nem független a kiskereskedelemtől, amely szintén csökkent éves bázison.

Megszólalt a szakértő: márciusban tetőznek az élelmiszerárak

2023. február 22. 08:00 | Braunmüller Lajos

Megszólalt a szakértő: márciusban tetőznek az élelmiszerárak

Valós fundamentális okok álltak az elmúlt év élelmiszerdrágulásának hátterében, ám éppen ezen tényezők enyhülése miatt némileg mérséklődhet ez a nyomás a következő hónapokban – véli Hollósi Dávid. Az MKB Bank és a TakarékBank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója szerint az árak várhatóan március környékén tetőzhetnek, az árstopok kivezetése még hozhat drágulást, és a növekvő importtal is számolni kell, de jó stratégiával a magyar élelmiszergazdaság állja a sarat ezen tényezők közepette is.

Nagyon erős évet zárt a Mol leányvállalata

2023. február 16. 15:17 | MTI

Nagyon erős évet zárt a Mol leányvállalata

Az INA horvát olajipari vállalat nettó nyeresége a 2022-es pénzügyi évben elérte az 1,9 milliárd kunát (valamivel több mint 100 milliárd forint), így 2021-hez képest a cég nettó eredménye 615 millió kunával, azaz közel 50 százalékkal nőtt.

Ugranak a bérek a Pennynél

2023. február 15. 23:44 | Portfolio

Ugranak a bérek a Pennynél

17 százalékos béremelést ért el a szakszervezet a Penny Marketnél a diszkontlánc április 1-jével induló új üzleti évére - írta meg az Index.

Valóban a magyar vállalkozások féktelen profitéhsége okozza a magas inflációt?

2023. február 14. 14:00 | Perlusz László

Valóban a magyar vállalkozások féktelen profitéhsége okozza a magas inflációt?

A magyarországi vállalatok alapvetően nem azért emelték az áraikat, hogy még több haszonra tehessenek szert, hanem azért, hogy az egymást követő válságokban talpon tudjanak maradni.  Látni kell azt is, hogy a hazai cégek – a mikro-, kis- és középvállalkozások százezrei és a legtöbb közepes- és nagyvállalat - jövedelmezősége valószínűleg nem nőtt jobban sem a korábbi időszakokhoz képest, sem az európai átlagos értékekkel összehasonlítva, sőt, sok esetben ezek alatt maradhatott. Ami viszont nőtt Magyarországon, az a bruttó működési eredmény, ám ez a statisztikai adat önmagában nagyon keveset árul el a vállalati profitoktól, vagy tulajdonosaik hasznáról. A profitinfláció rémének alaptalan emlegetése és hamis hangulatkeltés helyett a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) az a válasza, hogy érdemes felelősen és szakmai alapon megvizsgálni a vállalkozások helyzetét, hogy helyes döntések születhessenek az infláció kezeléséhez, csökkentéséhez.

A kiskeresetűek számára beköszöntött a megélhetési válság időszaka

2023. február 06. 17:00 | Szász Péter

A kiskeresetűek számára beköszöntött a megélhetési válság időszaka

Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében a decemberi kiskereskedelmi adatokról volt szó, amelyek nem adnak okot a bizakodásra. Miután az infláció évtizedek óta nem látott magasságba emelkedett, zuhan a dolgozók bérének vásárlóereje és ez meglátszik a boltok forgalmán is. Az adatok alapján egyre világosabb, hogy az alacsonyabb jövedelműek számára beköszöntött a megélhetési válság időszaka. Vendégünk volt Hornyák József, a Portfolio markoelemzője. Az adás második részében azt jártuk körül, hogy mélyül a Peking és az észak-atlanti rendszer közötti gazdasági konfliktus. Az EU egyre inkább távolságot tart Kínától, de nem így tesz Magyarország. Utóbbi szimbóluma a debreceni akkumulátor-üzem. Erről Szabó Dánielt, lapunk uniós ügyekkel foglalkozó makroelemzőjét kérdeztük. Az adás harmadik részében a Portfolio Property Warmup 2023 konferenciájáról volt szó, a vendég pedig Ditróy Gergely, lapunk ingatlandivíziójának vezetője.

Részletes keresés