kártalanítás

Brüsszel páros lábbal szállt bele a Volkswagenbe – Európai szintű kártérítést követelnek a dízelbotrány miatt, amely több tízezer magyar autóst is érinthet

2021. szeptember 30. 06:20 | Szandányi Levente

Brüsszel páros lábbal szállt bele a Volkswagenbe – Európai szintű kártérítést követelnek a dízelbotrány miatt, amely több tízezer magyar autóst is érinthet

Vélhetően sokak számára meglepő és váratlan közleménnyel rukkoltak elő a brüsszeli bürokraták, amelyben hat évvel a dízelbotrány kirobbanása után arra szólították fel a Volkswagen csoportot, hogy az ügyben érintett összes járműtulajdonost kártalanítsák az Európai Unióban. A német autógyártó Németországot kivéve ettől mostanáig mereven elzárkózott, mondván, a végrehajtott visszahívási akcióknak, elvégzett javításoknak köszönhetően az összes jármű biztonságos és megfelel a jogszabályi követelményeknek, a tulajdonosok pedig nem szenvedtek anyagi kárt. Az Európai Bizottság és a fogyasztóvédelmi szervezetek viszont most megüzenték, hogy hajthatatlanok és fokozni fogják a nyomást. Amennyiben végül tényleg sikerül elérni, hogy a Volkswagen csoport fizessen több millió tulajdonosnak, köztük számos magyar vásárlójának, az elképesztő összegeket emészthet fel egy eleve kihívásokkal teli időszakban.

Feszült kórházi rendszerben küldtek nyugtató üzenetet a magánszolgáltatók

2021. március 08. 14:57 | Portfolio

Feszült kórházi rendszerben küldtek nyugtató üzenetet a magánszolgáltatók

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Egészségügyi Szekciója hétfőn közleményt adott ki a péntek éjszaka megjelent kormányrendeletről. Ebben többek között azt írták, hogy üdvözlik azt a kormányzati szándékot, ami az utólagos kártalanítás lehetőségét nyitja meg arra az esetre, ha az állam igénybe venné a magánszolgáltatók kapacitásait.

Magyarország is részesül a 823 millió eurós alapból

2020. november 16. 20:45 | Portfolio

Magyarország is részesül a 823 millió eurós alapból

A Költségvetési Bizottság jóváhagyta a horvát földrengés, a lengyel áradások és a koronavírus okozta károk helyreállítására szánt 823 millió eurós uniós segítséget. Az összegből Magyarország is részesül.

Kiadta a 2021-es fedezetlenségi díjakat a MABISZ

2020. november 14. 15:10 | Portfolio

Kiadta a 2021-es fedezetlenségi díjakat a MABISZ

A mabisz.hu oldalon már olvasható a 2021-re vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázat, amely tételeket a felelősségbiztosítással nem rendelkező gépjárművek tulajdonosainak, üzembentartóinak kell fizetniük. Még mindig több tízezer ilyen jármű lehet a közutakon, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) a közleménye.

Súlyos milliárdokból mentenék egy komplett kontinens éléskamráját, pedig a katasztrófa már rég megtörtént

2020. szeptember 12. 05:55 | Huszák Dániel

Súlyos milliárdokból mentenék egy komplett kontinens éléskamráját, pedig a katasztrófa már rég megtörtént

Nagyvonalú ígéretekkel és milliárdos kártalanítással próbálja visszafordítani azt a gazdasági katasztrófát Zimbabwe kormánya, amit a 2000-es évek „gyorsított földreformja” okozott. Afrika egykor szinte legélhetőbb országa ma már a világ egyik legszegényebbje: a lakosság 70%-a mélyszegénységben él, az ország több mint fele éhezik, a munkanélküliség szinte felbecsülhetetlenül magas. A történelem legdurvább hiperinflációját végigszenvedő ország kormánya most 3,5 milliárd dollárból kártalanítaná azokat a fehér telepeseket, akiket a „földreform” ideje alatt elüldöztek, de ez önmagában aligha varázsolja vissza „Afrika kenyereskosarát” régi pompájába.

2019. június 06. 16:21 | Portfolio

70 milliárdnyi követelést értékesített az OBA

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) több mint 25 éves történetében először értékesítette egyes felszámolási eljárásokban fennálló hitelezői követelését. A követelést az Indotek csoport vette át 71,7 milliárd forintért - derül ki a társaság közleményéből.

2018. november 20. 10:04 | MTI

1652 brókerkárosult pere folytatódik csütörtökön

Csütörtökön reggel folytatódik 1652 brókerkárosult által perközösségben indított bírósági eljárás a Fővárosi Törvényszéken. Felperesek az MNB, a Magyar Állam, és az ÁSZ, mint alperesek felelősségének kimondását kérik a Törvényszéktől a 2015. év tavaszán csődbe ment három befektetési vállalkozás és kapcsolt vállalkozásaik károkozásával összefüggésben.

2017. október 26. 18:11 | Portfolio

Fontos határidő közeleg a Quaestor ügyfeleinek

Azok a Quaestor-ügyfelek, akik a vagyonkiadás kapcsán még nem rendelkeztek, az ügyfélvagyon kiadással összefüggő ügyintézési lehetőséget 2017. december 31-ig tudják igénybe venni a vidéki helyszíneken. Ezt követően az ügyfélvagyon kiadására személyesen már csak a Quaestor budapesti kiadási irodáján lesz lehetőség - hívja fel a figyelmet a PSFN.

2017. szeptember 21. 08:50 | Portfolio

Dollármilliárdokat kaphatnak vissza a világ legnagyobb piramisjátékának áldozatai

Még idén elkezdhetik Bernie Madoff, a történelem legnagyobb pénzügyi csalója áldozatainak kártalanítását az erre a célra felállított alapból. A rendelkezésre álló összeg 4 milliárd dollár, ami jóval elmarad attól, amennyit az éppen 150 éves börtönbüntetését töltő Madoff piramisjátékával kicsalt az ügyfeleitől - számol be a hírről a Reuters.

2017. január 31. 14:07 | MTI

Elölről kezdték a tárgyalásokat Buda-Cash-ügyben

Új bírói tanács kijelölése miatt a korábbi tárgyalások anyagának ismertetésével elölről kezdődött a Buda-Cash-ügy öt vádlottjának büntetőpere kedden a Fővárosi Törvényszéken, V. Pétert és társait különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolják.

2017. január 31. 05:50 | Árgyelán Ágnes

Két éve büntetik a magyar bankokat és brókercégeket, és most jön csak a java

Két éve már, hogy kirobbantak a hazai brókerbotrányok, a Beva, a Kárrendezési Alap és az OBA összesen eddig 250 milliárd forintot fizetett ki a károsultaknak. A magyar pénzügyi és bankrendszer ezzel még nem lélegezhet fel, a terheket még közel 15 évig cipelik, csak idén mintegy 30 milliárd forintos befizetést teljesíthetnek a három intézmény felé.

2016. október 11. 18:40 | MTI

NGM: a Palóc Nagykereskedelmi Kft. dolgozói kártalanítva lesznek

A csődeljárás alatt álló, salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft. volt dolgozóit a bérgarancia alapból azonnal és maradéktalanul kártalanítják, ha a felszámolás megindul - közölte Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kedden a parlament honlapján.

Részletes keresés