kína

Dől a pénz Kínából Afrikába

A Kínai Fejlesztési Bank (KFB) eddig legalább 2,4 milliárd amerikai dollár értékben fektetett be Afrikában infrastrukturális és üzleti projektekbe - közölte a bank első embere kedden.

Kínában bízik Buffett hű tanítványa

Még 2009-ben egy kínai hedge fund vezető nyerte el a jogot, hogy Warren Buffett-tel ebédelhessen, sokáig azonban nem hallottunk a menedzser sikereiről. Zhao Danyang 2008-ban hagyta el teljes egészében a kínai részvénypiacot és minden pozícióját eladta, a nagyobb arányú visszatérésre egészen 2012 második feléig várni kellett. A medvepiacon a kedvező értékeltséget kihasználva már nagyobb vételeket indítottak, a legnagyobb alapjukkal pedig 2013 első hét hónapjában 24%-os hozamot csináltak, míg a benchmark index 8%-ot emelkedett - írja a Bloomberg.

Csúcson a bedőlt hitelek Kínában

Sorozatban hét negyedéven keresztül nőtt a kínai bankok bedőlt hiteleinek állománya, amire legalább kilenc éve nem volt példa - írja a Bloomberg. A bankok profitja eközben tovább nőhet, de már kisebb ütemben a tavalyinál.

Mégis élénkít a kínai kormány

Több nagy vidéki város és tartomány kapott pénzügyi segítséget a kínai kormánytól - értesült egy hongkongi napilap. A South China Morning Post értesülései szerint Pekingnek hivatalosan továbbra sem célja a gazdaságélénkítés, közvetetten azonban igen. Egy bank is megerősítette a hírt.

Csendes bankmentésekre készülnek a világ túloldalán?

Hivatalosan meg nem erősített hírek szerint új platformot hoznak létre Kínában a bankok számára, hogy ezzel könnyítsék meg hitelköveteléseik befektetők számára történő értékesítését és a hitelek értékpapírosítását - számolt be a Reuters.

Száguld a kínai autópiac, de mi van a háttérben?

A legfrissebb statisztikákból kiderült, hogy júliusban ismét növekedett a kínai személyautók értékesítésének a száma. Ugyanakkor több elemző is felhívja arra a figyelmet, hogy a növekedésben az is nagy szerepet játszik, hogy a vezető autógyártók gyakran egymást túllicitálva jelentős kedvezményeket adnak vásárlóiknak, ez viszont nem tartható fenn sokáig - írja a Bloomberg.

Kínában erősíthet a Tesco

Nagyszabású bejelentést tett a kínai kiskereskedelmi vállalat, a China Resources Enterprise (CRE), melynek értelmében a Tescoval közös vállalakozásba kezdhetnek Kínában. Az együttműködés mindkét társaságnak előnyös, a Tesco megszerzi a kínai partner helyi piaci ismereteit, a fogyasztói szokásokkal kapcsolatos tapasztalatait, valamint Kínában és Hongkongban kiépített infrastruktúráját, míg a CRE a Tesco nemzetközi beszállítói kapcsolatrendszeréből profitálhat - írja a CNBC.

Banki részvénykibocsátás készülődik Kínában

Tőzsdére készül Kína egyik legnagyobb befektetési bankja, a China International Capital Corporation (CICC), hogy részvénykibocsátással jusson friss tőkéhez - írja a Financial Times.

Meglepően jól teljesített a kínai ipar

Júliusban 9,7 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene Kínában, ami február óta a legjobb teljesítménynek számít. Tekintettel arra, hogy az elemzők 9 százalékos növekedést vártak, az adatközlés kisebb meglepetést okozott. Napvilágot láttak a friss kiskereskedelmi és inflációs statisztikák is.

Megugrott a kínai export

Júliusban jelentősen csökkent a külkereskedelmi hiány Kínában. Az export sokkal gyorsabban nőtt a vártnál, az import viszont csökkent a várt emelkedés helyett. A tőzsdeindexek emelkedéssel reagáltak.

Tovább hízna a kiskereskedelmi üzletlánc

A Wal-Mart vételi ajánlatot tehet ázsiai leggazdagabb emberének tulajdonában álló üzletláncra, a ParknShopra. A híreszteléseket az amerikai kiskereskedelmi üzletlánc nem kívánta kommentálni, de az biztos, hogy a kínai vállalat megvásárlása egybevágna a Wal-Mart növekedési terveivel az ázsiai országban - írja a Yahoo! Finance.

Bajban vannak a pályakezdő kínaiak

Minden korábbinál nehezebb munkaerő-piaci helyzettel kénytelenek szembesülni a kínai pályakezdő fiatalok, az elhelyezkedés csaknem a felüknek gondot okozhat az idén.

Kína a stabilizálódás jeleit mutatja

A kínai gazdaság két negyedéves lassulását követően ma a stabilizálódás jeleit látjuk. Erre utalnak ugyanis a legfrissebb feldolgozóipari és szolgáltatóipari indexek növekedései, illetve a javuló üzleti várakozások. A mai HSBC szolgáltatóipari beszerzési menedzser index az előző havi értékén 51,3 ponton áll júliusban, ami a szektor bővülését jelzi.

Mi lesz Magyarországgal, ha durván befékez Kína?

A mi térségünkben (EEMEA) eddig is Dél-Afrika és Magyarország gazdasági kilátásai miatt aggódtak leginkább a Nomura londoni stratégái és miután számításokat végeztek arra, hogy milyen hatásokkal járna egy durva kínai gazdasági lassulás, ezek az aggodalmaik még inkább felerősödtek - hívják fel a figyelmet a minap közzétett elemzésükben. A bank londoni szakértői 2014-re egyébként is az aktuális piaci konszenzusnál (1,4%) jóval alacsonyabb magyar GDP-növekedéssel kalkulálnak (0,7%), de ha figyelembe veszik a durva kínai lassulás hatásait, akkor számításaik szerint ennél 0,7%-ponttal alacsonyabb lehet a növekedés, azaz lényegében stagnálna jövőre a magyar gazdaság. Mindez további "lökést" adhat a magyar jegybanki kamatcsökkentési sorozat folytatására és a Nomura szerint az is elképzelhető, hogy a 2014-es választások után a kormány rögtön további unortodox lépéseket jelent be, hogy a növekedést minden áron élénkíteni tudja. Az elemzés arra is rámutat, hogy a térségünk két nagyobb gazdasága: Lengyelország, illetve Törökország viszonylag korlátozott negatív hatásokkal nézne szembe egy jelentős kínai lassulás esetén és ugyanez lenne igaz az Egyesült Államok, illetve az eurózóna esetén is.

Merre tart a kínai feldolgozóipar?

Továbbra is nagy a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy valójában merre tart a kínai feldolgozóipar. A hivatalos (kormányzati) index szerint folyamatosan javulnak, az HSBC indexe szerint viszont folyamatosan romlanak a kilátások.

Elképesztő pénzeket költ Kína a klímavédelemre

A négyezer milliárd jüant is meghaladja a globális felmelegedés ellensúlyozására fordított összegek nagysága Kínában a jelenlegi ötéves terv időszaka alatt - hangzott el egy kínai szakmai fórumon.

Száguldanak a kínai napelemgyártók

Megszületett a megállapodás az Európai Unió és Kína között a kínai napelemeket terhelő vámokról. A befektetők láthatóan örülnek az Európai Bizottság illetve a Kínai Kereskedelmi Kamara által még jóváhagyásra váró egyezségnek, ugyanis a kínai gyártók részvényei szárnyra kaptak.

Kína elrendelte a saját adósságának felülvizsgálatát

A kínai kormányzat, Li Keqiang miniszterelnök vezetésével elrendelte az önkormányzatok adósságának átvizsgálását az ország teljes területén. A kínai vezetés a növekedésre és pénzügyi stabilitásra leselkedő veszélyeket kívánja feltárni - áll a kínai számvevőszék tegnapi közleményében.

Amerikai részvényeken nyert nagyot a kínai állam

Tavaly 10,6%-os hozamot ért el a kínai állami vagyonalap globális portfóliója, a napokban ismertetett beszámoló szerint a magas részvénykitettség megtette a hatását, főként az amerikai papírok hoztak sokat a konyhára. A közzétett anyagból kiderült, hogy a tőzsdén forgó papírok mellett szívesen fektet a vagyonkezelő tőzsdén kívüli társaságokba vagy éppen abszolút hozamú stratégiát követő konstrukciókba - írja a MarketWatch.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyar üzletlánc saját márkás terméke is felkerült a szégyenlistára
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.