közel-kelet

Hirtelen akkora stratégiai előnyre tett szert a Közel-Kelet katonai hatalma, amekkoráról korábban álmodni sem mertek

2024. december 11. 12:09 | Portfolio

Hirtelen akkora stratégiai előnyre tett szert a Közel-Kelet katonai hatalma, amekkoráról korábban álmodni sem mertek

Több mint fél évszázados uralkodás után 2024 december elején váratlanul gyorsan elbukott az Aszad-rezsim Szíriában. A hirtelen kialakult hatalmi káoszban a felkelők igyekeznek stabilizálni a helyzetüket, miközben más térségi országok is igyekeznek kihasználni a kínálkozó helyzetet. Izrael sem maradt tétlen, és kulcsfontosságú pozíciókat szereztek meg a Közel-Keleten – számolt be a Middle East Eye.

Fél évszázad után borult minden a Közel-Kelet centrumában, de nem biztos, hogy örökre búcsúznak az „Oroszlánok”

2024. december 11. 06:10 | Vara Bálint

Fél évszázad után borult minden a Közel-Kelet centrumában, de nem biztos, hogy örökre búcsúznak az „Oroszlánok”

Szíria a Közel-Kelet egyik kulcsfontosságú állama, amely több térségi hatalom radarján is rajta van, mivel a földrajzi helyzete kiemelkedő szerepbe teszi. Tudta ezt Háfez el-Aszad, egykori szíriai elnök is, aki ügyes külpolitikai manőverekkel volt képes a hatalmát megtartani, miközben országa továbbra is a fókuszban maradt. Ugyanerre a bravúrra fia már nem volt képes, 13 évnyi polgárháborút követően két hét se kellett a rendszere elsöpréséhez.

Szivárognak a felvételek: egyetlen éjszaka alatt pusztította el szomszédja teljes légierejét Izrael

2024. december 10. 13:16 | Portfolio

Szivárognak a felvételek: egyetlen éjszaka alatt pusztította el szomszédja teljes légierejét Izrael

Az izraeli hadsereg az elmúlt napokban intenzív légicsapásokat hajtott végre Szíriában, miközben szárazföldi erőivel benyomult Szíria területére, és határ menti ütközőzónát alakított ki. A támadások célja állítólag a fegyverek ellenséges kézbe kerülésének megakadályozása, miután a szíriai rezsim a közelmúltban összeomlott - jelentette a Times of Israel.

Rekordokat dönthet jövőre a légiközlekedés

2024. december 10. 11:09 | Portfolio

Rekordokat dönthet jövőre a légiközlekedés

A globális légiközlekedési ágazat jelentős növekedésre számít 2025-ben, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előrejelzése szerint az iparág nettó jövedelme várhatóan eléri a 36,6 milliárd dollárt, miközben az utasok száma 5,2 milliárdra nő. A bevételek először léphetik át az ezer milliárd dolláros határt, ami jelzi az ágazat felépülését a világjárvány után - számolt be a Bloomberg.

Figyelmeztet az USA: visszatérhet az Iszlám Állam

2024. december 09. 21:26 | Portfolio

Figyelmeztet az USA: visszatérhet az Iszlám Állam

Az Egyesült Államok külügyminisztere figyelmeztetést adott ki az Iszlám Állam esetleges újjáéledésével kapcsolatban, miközben Szíriában jelentős politikai változások zajlanak. A hétvégén a lázadó erők elfoglalták Damaszkuszt, véget vetve Bassár el-Aszad elnök uralmának. Az amerikai kormány óvatosságra int, és hangsúlyozza elkötelezettségét a térség stabilitása mellett.

Megállapodott Törökország és az USA a kurd erők szíriai kivonulásáról

2024. december 09. 19:09 | Portfolio

Megállapodott Törökország és az USA a kurd erők szíriai kivonulásáról

Az Egyesült Államok és Törökország megállapodást kötött a kurd erők kivonásáról a szíriai Manbidzs városából. A megegyezés értelmében az amerikai támogatást élvező kurd milíciák elhagyják a stratégiai fontosságú települést és annak környékét. A lépés jelentős előrelépést jelenthet a térség stabilizálása felé.

Váratlan fordulat történt Szíriában

2024. december 09. 18:39 | Portfolio

Váratlan fordulat történt Szíriában

Mohammed Ghazi al-Dzsalali szíriai miniszterelnök beleegyezik, hogy átadja a hatalmat a lázadóknak - írja a Reuters az Al Arabiya TV nyomán. Ez jelentős fordulat azt követően, hogy korábban még azt tervezte: vezeti az átmeneti kormányt.

Nem várt helyről mértek súlyos csapást Vlagyimir Putyinra – Több is veszhet Moszkva számára Aszad rezsimjénél

2024. december 09. 17:00 | Kiss Csaba

Nem várt helyről mértek súlyos csapást Vlagyimir Putyinra – Több is veszhet Moszkva számára Aszad rezsimjénél

A megbukott szír elnök, Bassár el-Aszad Oroszországba menekült családjával, ahol személyesen Vlagyimir Putyin orosz államfő döntésére politikai menedékjogot kapott. A lépés nem tekinthető különösebben meglepőnek annak fényében, hogy Moszkva 2015-ben lényegében megmentette Aszad uralmát, és rengeteg pénzt beleölt, hogy hatalomban is tartsa a szír diktátort. A rezsim bukása így a Kreml számára súlyos nemzetközi presztízsveszteséget jelent, ráadásul két orosz katonai bázis is működik a közel-keleti országban, amelyek jövője kérdésessé vált.

Megdőlt Bassár el-Aszad uralma, Oroszországba menekült a diktátor - Híreink a szír helyzetről

2024. december 09. 16:00 | Portfolio

Megdőlt Bassár el-Aszad uralma, Oroszországba menekült a diktátor - Híreink a szír helyzetről

Gyors fordulatot vett a helyzet Szíriában. A lázadók egy nap alatt elfoglalták Damaszkuszt, Szíria fővárosát Bassár el-Aszad szír elnök elmenekült. Az orosz hírügynökségek arról írnak, hogy a diktátor Moszkvában lelt menedékre. Közben arról érkeznek hírek, hogy a hatalomátvétel békés lesz, de Szíria egy puskaporos hordó, bármikor kirobbanhat egy újabb polgárháború.

Megbukott a szír diktátor, de a neheze még csak most jön - A jelenleginél is nagyobb káoszba torkollhat a polgárháború

2024. december 09. 11:00 | Ács Bence

Megbukott a szír diktátor, de a neheze még csak most jön - A jelenleginél is nagyobb káoszba torkollhat a polgárháború

Szombat este elmenekült Szíriából a Közel-Kelet egyik legkegyetlenebb diktátora, Bassár al-Asszad. A szíriai kormányerők bukása után milíciák garmadája igyekszik megszilárdítani hatalmát a sokat szenvedő országban, miközben a regionális nagyágyúk is próbálják a lehető legjobb helyzetbe hozni magukat. Aszad elűzése egy problémát megoldott, de számtalan kérdést vet fel. Nézzük, mik ezek.

Kiderült, hova menekülhetett a bukott szír diktátor

2024. december 08. 19:10 | Portfolio

Kiderült, hova menekülhetett a bukott szír diktátor

Az orosz állami hírügynökség, a TASZSZ egy Kreml-közeli forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy Bassár al-Aszad, Szíria megbukott elnöke családjával együtt Moszkvában tartózkodik. A hírügynökség szerint az orosz főváros menedékjogot biztosított számukra - számolt be a Sky News.

Most durvul be Izrael? - Bevonul az IDF Szíriába

2024. december 08. 18:28 | Portfolio

Most durvul be Izrael? - Bevonul az IDF Szíriába

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök néhány órával ezelőtt a Golán-fennsík Izrael által irányított részéről jelentkezett be. A kormányfő közölte, hogy Basár el-Asszad bukásával és a Szíriában beállt helyzettel érvényét veszítette a két ország között 1974-ben beállt tűzszüneti megállapodás, az IDF pedig kiterjeszti az irányítását a régióban - írja az ABC.

Részletes keresés