Az áprilisi sosem látott visszaesés után májusban is érdemben csökkent a külkereskedelem Magyarországon, derült ki a KSH holnapjára feltöltött adatokból. Az egyensúlyi pozíciónkkal kapcsolatban azonban jó hír, hogy a külkereskedelmi mérleg az áprilisi jelentős deficit után szufficitbe váltott.
A nyár folyamán a 340-es szint alá erősödhet aforint az euróval szemben - írja friss elemzésében az UniCredit Bank, melynek elemzői többek között a jegybanki vezetők utalásaira hagyatkoznak. A magyar deviza azonban az év hátralévő részében gyengülhet, ahogy a koronavírus-válság hatására Magyarország külső egyensúlyi pozíciója romlik. A bank szakértői úgy gondolják, hogy ez a Magyar Nemzeti Bankot akár szigorításra is késztetheti. Ezt ellensúlyozandó a mennyiségi lazítás (QE, állampapírvásárlási program) is újraindulhat, annál is inkább, mert a bank szerint a gazdasági visszaesés nagyobb lesz a vártnál, és az újabb ösztönzőcsomagokhoz kötvénykibocsátásra lehet szükség. Az MNB pedig nem fogja hagyni elszállni a hosszú lejáratú állampapírhozamokat.
Indiában megállíthatatlanul terjed a koronavírus, amelynek gazdasági hatásai is lehetnek. Az ország közel olyan népes, mint Kína, így félő, hogy a gazdasági visszaesésből épp kilábaló világgazdaságot India magával rántja majd. Az ország azonban hiába népes, gazdasági súlya elenyésző, külkereskedelmi aktivitása nem mérhető Kínához, ráadásul az exportcikkei nem játszanak fontos szerepet az ellátási láncban. Hosszabb távon azonban az ország szerepe felértékelődhet.
Áprilisban az euróban számolt export 37%-kal, az import 28%-kal múlta alul az egy évvel korábbi szintet. Az óriási visszaesés a korononavírus-válság hatására keletkező nagy termeléskiesés eredménye. A külkereskedelmi egyenleg 611 millió eurós deficitet mutat, utoljára ekkora passzívum 2004-ben keletkezett.
Váratlanul megjelentek a KSH weboldalán az áprilisi, előzetes külkereskedelmi adatok, amelyek arról tanúskodnak, hogy a 2008-2009-es világgazdasági válság óta nem látott zuhanást mutatott az export és az import. A külkereskedelmi egyenleg igen tetemes deficitet mutatott.
Nyolchavi csúcsra emelkedett az Egyesült Államok külkereskedelmi mérlegének a hiánya áprilisban, miután az amerikai kivitel nagyobb mértékben esett, mint a behozatal, részben a koronavírus hatására.
2020. márciusban az export euróban számított értéke 7,3, az importé 5,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A termék-külkereskedelmi egyenleg így 208 millió euróval romlott, és bár továbbra is szép többletet mutat, az utóbbi 12 év legaacsonyabb adata. A koronavírus-járvány okozta globális keresletcsökkenés a hazai külkereskedelmi teljesítmény érdemi romlását okozta. A koronavírus-járvány külkereskedelmi termékforgalomra gyakorolt hatása a részletes adatok rendelkezésre állásával a második becslésben lesz vizsgálható - áll a KSH értékelésében.
A vártnál kisebb mértékben csökkent Kína exportja márciusban, és biztatóbb behozatali adatokról számoltak be, miután az országban sikerült megfékezni az új koronavírus terjedését, és a gazdasági tevékenység újraindulhatott.
Februárban az export euróban számított értéke 3,9, az importé 0,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, derült ki a KSH friss adataiból. A kivitel tehát a koronavírus-válság kezdetén még jól alakult, összhangban az ipari termeléssel, miközben a behozatal stagnálásában már látszódtak a lassulásra utaló jelek, illetve a beszállítói láncok megszakadása is szerepet játszhatott ebben.
A kanadai pénzügyminiszter bemutatta az újratervezett élénkítőcsomagot, amellyel a koronavírus okozta gazdasági sokkot próbálják kezelni. Az új csomag közvetlen tételei 105 milliárd kanadai dollár kiadást jelentenek a kormánynak.
Januárban az export euróban számolt értéke 2,8%-kal növekedett, míg az import 2,4%-kal bővült Magyarországon a KSH előzetes adatai alapján. A külkereskedelmi többlet 430 millió euró felett alakult.
A társasági adó 14 százalékpontos emelése, a nagyvállalatok feldarabolása, pénzügyi tranzakciós adó minden tőzsdei ügyletre - nem egy szocialista utópiából származnak ezek az intézkedések, hanem a jelenleg is zajló amerikai előválasztás demokrata jelöltjeinek programjából. A radikális baloldali jelöltek ráadásul nem a futottak még kategóriába tartoznak, a közvéleménykutatási adatok szerint a legnagyobb esélyes a demokrata elnökjelöltségre a magát demokratikus szocialistának valló Bernie Sanders. A piacok mindenesetre egyelőre nem foglalkoznak a demokrata előválasztással, pedig Sandersnek akár a végső győzelemre is esélye lehet. Ha erre ráébrednek a befektetők, akkor akár gyors és erőteljes korrekciót is láthatunk a részvénypiacokon.
Magyarország harmadik éve tagja annak a 35 országot számláló elitklubnak, amely éves szinten 100 milliárd eurót meghaladó exportra képes - jelentette ki Szijjártó Péter kedden Taskentben, az üzbég-magyar üzleti fórum megnyitóján.
A tavalyi év utolsó három hónapjában 4,5%-kal nőtt a GDP az előző év azonos időszakához képest. A Portfolio által megkérdezett elemzők 4,2%-os gazdasági növekedésre számítottak, így az adat pozitív meglepetést okozott. Az adat után megszólaltak az elemzők is.
Decemberben fél év után először csökkent a magyar export éves alapon, ami a tegnap közzétett gyenge magyar és ma megjelent német ipari termelési adat tükrében már nem akkora meglepetés. Valószínűleg a mai adatban is a szokásosnál hosszabb karácsonyi szünet volt a fő ok, nem annyira a gyenge külső kereslet. Mivel közben decemberben az import mérsékelten továbbra is nőtt, így az utóbbi években ritkán látott alacsony szintre csökkent a havi külkereskedelmi mérleg többletünk. Utóbbi adatnál az éves érték pedig 10 éve a legalacsonyabb lett.
A Kínával szembeni kereskedelmi deficit közel 18%-os zuhanása miatt az év egészében végül 1,7%-kal 617 milliárd dollárra csökkent az Egyesült Államok külkereskedelmi mérleg hiánya. Utoljára csökkenésre 2013-ban volt példa és 2019-es eredmény nagyban köszönhető Donald Trump amerikai elnöknek az ázsiai óriásgazdasággal vívott vámháborújának. Nagyon valószínű azonban, hogy ez csak egyszeri "siker" volt számára.
Októberről novemberre éves alapon jelentősen lassult, sőt csökkent a magyar export és import is, de még ezzel együtt is kereken 500 millió eurós többletet produkált a magyar külkereskedelem – derült ki a KSH előzetes adataiból.
Erőteljesen, az utóbbi közel két év legnagyobb mértékével bővült Németország exportja szeptemberben, ami némi megkönnyebbülést jelent azon széles körben osztott aggodalmak közepette, hogy Európa legnagyobb gazdasága recesszióba süllyedhetett a harmadik negyedévben.
Egy évvel ezelőtt jelentősen átalakult a magyar cégek külföldi piacra lépését támogató állami struktúra: a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. helyét a Külgazdasági és Külügyminisztérium alá tartozó HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vette át. A HEPA elsődleges célja, hogy segítse a magyar cégek exporttevékenységét - más állami, gazdasági háttérintézményekkel együttműködve. Hendrich Balázst, az ügynökség vezérigazgatóját a Portfolio többek között a magyar exportsratégia gyakorlati megvalósításáról, a hazai cégek kockázatvállalási hajlandóságáról és a keleti nyitás folytatásáról kérdezte. A szakember természetesen gyakorlati tanácsokat is adott azoknak, akik azon gondolkoznak, hogy külföldre vigyék terméküket, szolgáltatásukat.
A jelenlegi egy egyensúlytalan helyzet, azon dolgozunk, hogy egyensúlyivá váljon – mondta Orbán Viktor szerdán Vlagyimir Putyinnal tartott megbeszélése után a magyar-orosz kereskedelmi kapcsolatokról. A kormányfő már a lehetséges eszközöket is felvázolta, azonban a számok azt mutatják, hogy kicsi az esélyünk az orosz fölényt ellensúlyozni, 2016-ban voltunk legközelebb a kereskedelmi egyensúlyhoz, de még akkor is egymilliárd eurós hiányunk volt.
A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.
Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!