Végre kiderült, hány lélegeztetőgépet szerzett be a magyar Külügyminisztérium
A Külügyminisztérium Ujhelyi István szocialista EP-képviselő közérdekű adatigénylésére osztott meg információkat a lélegeztetőgép-beszerzésekről.
A Külügyminisztérium Ujhelyi István szocialista EP-képviselő közérdekű adatigénylésére osztott meg információkat a lélegeztetőgép-beszerzésekről.
Két héttel azután, hogy meghaladta Budapesten, illetve Győr-Moson-Sopron megyében a német járványügy számára kritikus határértéket a fertőzöttek száma, rögtön rákerültek a kockázatos besorolású térségek listájára. Ebből a német reakcióidőből, illetve a legfrissebb magyar járványterjedési adatokból kiindulva sajnos pár héten belül akár egész Magyarország is kockázatos besorolásúvá válhat a németeknél, de legalábbis Csongrád-Csanád, Pest, Fejér, Vas és Komárom-Esztergom megyék tényleg a veszélyzónában vannak ebből a szempontból. Közben már most is elmondható az a nyugtalanító tény, hogy az egész Európai Unióban Budapesten terjed a hatodik leggyorsabban a koronavírus-járvány.
Donald Trump amerikai elnök meghívására, egyedüli európai uniós miniszterként Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vesz az Izrael és az Egyesült Arab Emirátusok, valamint Bahrein közötti békemegállapodás aláírási ceremóniáján kedden a Fehér Házban. Az esemény alkalmával kétoldalú tárgyalásokat is folytat Washingtonban.
Wang Yi kínai külügyminiszter jelentette be, hogy egymilliárd dolláros hitelt adnak Latin-Amerikának és a karibi térségnek, hogy a pénz segítségével hozzáférhessenek a Kína által gyártott vakcinákhoz – írja a CNN.
Bekérette a német külügy Kína nagykövetét, hogy kifejezze a német kormány nemtetszését a hongkongi nemzetbiztonsági törvénnyel kapcsolatban.
Azzal vádolja a kínai külügyminisztérium az Egyesült Államokat, hogy „önző unilateralizmusba” kezdtek és „függői lettek annak,” hogy az összes nemzetközi egyezményt és szervezetet elhagyják – írja a CNBC.
A kínai külügyminisztériumi szóvivő azt nyilatkozta, hogy a WHO szerint sincs bizonyíték arra, hogy a világszerte több mint 2 millió embert megfertőző koronavírus laborból származna – írja a Reuters.
Sorra kapjuk a leveleket azoktól a kint rekedt magyaroktól, akiknek kétségessé vált a hazajutásuk a járattörlések és az országok bezárkózása miatt. Némelyikük inkább el sem indul, van aki a reptéri állapotokra panaszkodik és olyanok is, akiket busszal hozott haza a konzulátus egy szomszédos országból. Akinek még nem oldódott meg a hazajutása, annak mindenképpen javasoljuk, hogy keresse fel az adott országban működő konzulátust, hogy tudjanak a kint tartózkodásáról.
Valamivel több mint félmilliárd forint összértékű közbeszerzésen nyert a 4iG.
Minden idők legtöbb beruházása érkezett Magyarországra 2019-ben - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az érintettek egymás után cáfolják a Handelsblatt értesülését, amely szerint a BMW-nél és a Daimlernél tervezett megszorítások a magyarországi gyártókapacitásaik bővítésére, kiépítésére is kedvezőtlenül hathatnak majd. A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint a BMW-beruházás a megfelelő ütemben zajlik, míg a Mercedes továbbra is elkötelezett Magyarország mellett. Ez utóbbi kijelentést erősíti a kecskeméti Mercedes-gyár kommunikációs igazgatójának reakciója is.
Magyarország amerikai nagykövete egészségi állapotára hivatkozva kéri Donald Trump amerikai elnököt, hogy mentse fel nagyköveti posztjáról - értesült washingtoni forrásokból a Hírklikk.
Az Eximbank visszafizetendő források bevonását tervezi a magyar jog alatti, akár több belföldi nyilvános kötvény forgalomba hozatala útján - közölte a társaság.
Június 22-én, jövő pénteken érkezik Budapestre az Amerikai Egyesült Államok új magyarországi nagykövete, David B. Cornstein.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke szerint a biztonsági helyzet az elmúlt évtizedekhez képest most a legrosszabb Európában, a tárca ezért ismételten fokozott körültekintést kér mindenkitől, aki külföldre utazik, és javasolja a regisztrációt a konzuli szolgálat honlapján.
Az orosz gázzal versenyző amerikai gázszállítás megindulásának kívánatosságáról beszélt egy mai rendezvényen a leendő washingtoni nagykövet.
Altusz Kristóf helyettes államtitkár bekérette szerdára a budapesti amerikai és német nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét a felsőoktatási törvény ügyében - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kedden az MTI-vel.
Az amerikai külügyminisztérium aggodalmát fejezte ki a Magyarországon működő külföldi egyetemeket sújtó törvénytervezettel kapcsolatban. Mint írják: ha a magyar kormány elfogadja a törvényt, az negatívan érintené a CEU-t Budapesten, vagy akár az intézmény bezárásához is vezethet.
Közvetlen légijárat megindításáról tárgyalt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára hétfőn Tunéziában.
Fontos találkozóra került sor hétfőn Dunaújvárosban: Szijjártó Péter ugyanis a nagyolvasztó átadó ünnepségének színfalai mögött találkozott a Vnyesekonombank orosz illetékeseivel. A tárgyalást nem verték nagy dobra, de mi rákérdeztünk a külügyminisztériumnál. Megérkezett a válasz!
Nem volt határozott irány.
Trump szerint Európa nem tud segíteni az iráni-izraeli konfliktusban.
Optimistán nyilatkozott.
Az egész régió rendkívül kritikus helyzetben van.
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.