A BlackRock vagyona az első negyedévben 10 500 milliárd dolláros rekordot ért el, 36%-os profitnövekedést mellett, mivel a részvénypiacok emelkedése növelte a befektetési tanácsadási és adminisztrációs díjakat - írja a világ legnagyobb vagyonkezelőjének számaira hivatkozva a Reuters.
Larry Fink, a BlackRock elnök-vezérigazgatója kettős szerepkörének feladására kényszerülhet az egyik részvényes által előterjesztett módosítási kérelem alapján – írja a Financial Times.
A BlackRock megállapodott az Adebayo Ogunlesi által alapított Global Infrastructure Partners megvásárlásáról. A vételár 12,5 milliárd dollárt tesz ki, ezzel pedig a világ legnagyobb alapkezelője az energia, a közlekedés és a digitális infrastruktúra területén is a nagy játékosok közé kerül – írja a Bloomberg.
Legalább 5 százalékig emelkedhet az amerikai tízéves kötvényhozam, mivel a geopolitika és a beszállítói láncok átalakulása a tartós infláció felé mutat – mondta egy berlini konferencián Larry Fink a Bloomberg tudósítása szerint. A BlackRock vezére viccesen megjegyezte, hogy 70 évesen még túl fiatal ahhoz, hogy jövőre elinduljon az elnökválasztáson.
Az elmúlt 10 évben 370%-os hozamot ért el alapjával Alister Hibbert, aki több pénzt visz haza a BlackRocknál, mint a vezérigazgató – számol be a hírről az afr. Ennek ellenére gyakorlatilag senki nem ismeri a cégnél.
A világ legnagyobb alapkezelőjének számító BlackRock figyelmeztetést adott ki az alapjaiban megtalálható vállalatoknak: vagy elérik 2050-re a zéró kibocsátást vagy repülnek az alapkezelő portfólióiból – írja a Financial Times.
Kijött a friss lista a keresetekről, ami alapján a 31 európai és amerikai alapkezelő vezére tavaly összesen 12%-kal többet, 233 millió dollárt vihetett haza – írja a Financial Times.
22%-os részesedését, tehát mintegy 17 milliárd dollárnyi BlackRock-részvényt dobna a piacra a PNC, hogy ezzel gyűjtsön pénzt és küzdjön a koronavírus okozta nehézségekkel szemben – írja a Financial Times.
Fundamentálisan átalakítja a klímaváltozás a pénzügyi szektort – figyelmeztetett Larry Fink, a BlackRock vezérigazgatója.
Larry Fink, a BlackRock társalapítója és ügyvezetője tavaly 28 millió dolláros fizetést kapott, 10%-kal magasabbat, mint 2016-ban és 195-ször többet, mint amekkora a medián fizetés a cégnél - írja a Financial Times.
Egyre többet olvasni arról, hogy sok profi befektető lufit kiált a részvénypiacokon, azonban a világ legnagyobb alapkezelőjének, a BlackRocknak a vezetője szerint egyelőre semmi ok a hisztériára.
Megkongatta ma a vészharangot a részvénypiacokkal kapcsolatban a világ legnagyobb befektetőjének számító BlackRock alapkezelő vezére, Larry Fink. A CNBC-nek adott interjújában úgy vélte, most már túl drágák a részvények, és elszakadtak a gazdaság valós teljesítményétől.
Larry Fink, a BlackRock elnök-vezérigazgatója szerint rosszul döntenek a befektetők akkor, amikor passzívan kezelt alapokba, például tőzsdén kereskedett alapokba (ETF) fektetve igyekeznek olyan hozamokat elérni, mint aktív stratégiájú alapokkal - hangsúlyozta a CNBC-nek adott nyilatkozatában.
Geopolitikai kockázatok egész sorától félti a piacokat John Mack, a Morgan Stanley egykori elnök-vezérigazgatója, aki hétfőn a CNBC-nek nyilatkozott erről. A volt bankvezér arra tett fogadást, hogy Nagy-Britannia marad az EU-ban.
Számos súlyos hiányosságot vetettek az Európai Bizottság szemére.
Prevost nem volt kifejezetten esélyes, nagyon kevesen fogadtak rá.
Várhatóan többen is követik majd a példájukat.
Obszcén, diszkriminatív és elutasító.
Szerintük megváltozott a helyzet.
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?