Nyaralójáratokat indít újra a Wizz Air
Az európai légitársaságok közül a Wizz Air indított elsőként újra menetrendszerinti járatokat, május elejétől és a tervek szerint a nyártól néhány nyaralójárat is elindulhat majd – írja a Reuters.
Az európai légitársaságok közül a Wizz Air indított elsőként újra menetrendszerinti járatokat, május elejétől és a tervek szerint a nyártól néhány nyaralójárat is elindulhat majd – írja a Reuters.
Csak ősszel indulhat újra a Lufthansa Group, a német légitársasági csoport 100 géppel csökkenti flottáját és 10 ezer ember elbocsátásra készül - mondta Carsten Spohr vezérigazgató a Lufthansa Group online éves közgyűlésén kedden.
Teljesen kiszállt a légitársaságokból Warren Buffett, ez a mostani válság már az omahai bölcsnek is sok volt. A nagy amerikai légitársaságok utasforgalma 95 százalékkal csökkent, milliárdos veszteségeket könyveltek el, égetik a készpénzt és hitelekért, állami mentőövekért állnak sorba. Ennek ellenére az egyik amerikai brókercég vezetője arról számolt be, hogy a lakossági befektetők még vették áprilisban a légitársaságok papírjait, ami szöges ellentétben áll Buffett lépésével.
Gyakorlatilag eltűntek az utasok a Wizz Airnél és a Ryanairnél áprilisban – derül ki a ma reggel közzétett friss utasforgalmi statisztikákból. Ez nem csoda, tekintve, hogy a koronavírus-járvány következtében szinte teljesen leálltak a menetrendszerinti járataik.
Teljesen kiszállt a légitársaságokból Warren Buffett, ez a mostani válság már az omahai bölcsnek is sok volt. A nagy amerikai légitársaságok elvesztették az utasaik 95 százalékát, milliárdos veszteségeket könyveltek, égetik a készpénzt és hitelekért, állami mentőövekért állnak sorba. Az iparág vezetői arra számítanak, hogy évekig tart majd a felépülés.
Sikerült megállapodnia a likviditási problémákkal küszködő skandináv légitársaságnak, a Norwegian Air Shuttle-nek a kötvényesekkel és a lízingcégekkel, így egy lépéssel közelebb került a vállalat az állami hitelgaranciákhoz, ami kulcsfontosságú a cég további működéséhez. A Bloomberg értesülései szerint a hiteleket hajlandóak részvényekre váltani a hitelezők.
A Lufthansa reméli, hogy hamarosan lezárulnak a német kormánnyal folytatott mentőcsomagjáról szóló tárgyalások - nyilatkozta a légitársaság igazgatósága a Reutersnek. A cég egy 10 milliárd eurós kárpótlásról folytat tárgyalásokat, amelynek eredményeként a kormány 25,1 százalékos részesedést szerez a légitársaságban.
25,1%-os részesedést szerezne a német állam a Lufthansában – írta pénteken a Der Spiegel.
Tizenhat útvonalon közlekedtet járatokat Budapestről a Wizz Air május elejétől, a debreceni bázis viszont csak júniustól nyílik újra, írja az AIRportal.hu.
Újabb 9,5 milliárd dollárt kapnak az amerikai légitársaságok az állami mentőcsomagból, ezzel együtt már összesen 12,4 milliárd dollárral segítették meg a nehéz helyzetbe jutott szektort – közölte az amerikai pénzügyminisztérium.
Éppen az állami mentőöv véglegesítése zajlik, amivel megmentenék a Lufthansát, amely komoly karcsúsításra készül.
Újraindítja menetrendszerinti járatait a Wizz Air, a légitársaság ma bejelentette, hogy a londoni Lutonról is indulnak járatok május 1-től, többek között Budapestre is.
Az Air France francia légitársaság 7 milliárd eurós hitelhez jut a francia kormánytól és bankoktól a koronavírus-járvány okozta nehézségeinek leküzdésére, de az államosítása nem szerepel a napirendben - közölte péntek este a TF1 kereskedelemi televízió híradójában Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
A Ryanair után a Wizz Air diszkont légitársaság rövid távú terveire is fény derült a koronavírus-járvány árnyékában.
Megszólalt a légiközelekes esetében felmerült társasdalmi távolságtartási intézkedésekkel kapcsolatban a Ryanair cégvezére, Michael O’Leary. O’Leary szerint teljesen értelmetlen lenne a középső üléseket üresen hagyni a vírus terjedésének megfékezése miatt hozott intézkedésként, az ír kormánynak pedig azt mondta, hogy vagy kifizetik az intézkedés miatt üresen maradt helyek árát, vagy a Ryanair gépei nem repülnek.
10 milliárd eurós állami mentőcsomagot kaphat a Lufthansa, amelynek feltételeit jövő héten véglegesítik – írja a Reuters az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva.
A Ryanair köteles a jegy teljes árát feltüntetni, amikor a weboldalán ajánlatokat jelenít meg - mondta az EU legfelsőbb bírósága csütörtökön.
Csak a harmadik negyedévben várható, hogy a legnagyobb belföldi piaccal rendelkező országokban (Kína, Egyesült Államok) élénkülni kezd a légi utasforgalom a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint.
Csődbe ment a Norwegian Air Shuttle diszkont légitársaság négy leányvállalata, ezeknél 4700 dolgozót foglalkoztattak - közölte a cég hétfőn a honlapján.
A felére zuhanhat idén a globális légi utasforgalom bevétele az elhúzódó koronavírus-járvány miatt – derül ki a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség legfrissebb prognózisából. Nem valószínű a V alakú fellendülés a szektorban, inkább U alakú lesz és elsőként a belföldi légiközlekedés támadhat fel. De addig is, amíg ez eljön, hatalmas mennyiségű készpénzt égethetnek el a légitársaságok a tartalékaikból.
Történelmi magasságokban járt az amerikai tőzsdeindex.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Az igazságügyi minisztérium hozta nyilvánosságra. Biden kampányígérete teljesülhet.
Aggodalomra adhat okot a madárinfluenza ugrása.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.