Koronavírus: Bedőlés szélén a Lufthansa, csak állami segítséggel menekülhet meg
10 milliárd eurós állami mentőcsomagot kaphat a Lufthansa, amelynek feltételeit jövő héten véglegesítik – írja a Reuters az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva.
10 milliárd eurós állami mentőcsomagot kaphat a Lufthansa, amelynek feltételeit jövő héten véglegesítik – írja a Reuters az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva.
A Ryanair köteles a jegy teljes árát feltüntetni, amikor a weboldalán ajánlatokat jelenít meg - mondta az EU legfelsőbb bírósága csütörtökön.
Csak a harmadik negyedévben várható, hogy a legnagyobb belföldi piaccal rendelkező országokban (Kína, Egyesült Államok) élénkülni kezd a légi utasforgalom a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint.
Csődbe ment a Norwegian Air Shuttle diszkont légitársaság négy leányvállalata, ezeknél 4700 dolgozót foglalkoztattak - közölte a cég hétfőn a honlapján.
A felére zuhanhat idén a globális légi utasforgalom bevétele az elhúzódó koronavírus-járvány miatt – derül ki a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség legfrissebb prognózisából. Nem valószínű a V alakú fellendülés a szektorban, inkább U alakú lesz és elsőként a belföldi légiközlekedés támadhat fel. De addig is, amíg ez eljön, hatalmas mennyiségű készpénzt égethetnek el a légitársaságok a tartalékaikból.
A második negyedév vége felé indulhat újra a globális légiközlekedés, már néhány régióban, például Ázsiában és Ausztráliában vannak pozitív jelek – véli az egyik magángépes cég, a VistaJet elnöke.
Sokak számára csábítóak lehetnek a válság alatt alaposan megütött légitársaságok részvényei, hiszen mostanra a legtöbb már értékének a felét elvesztette, így relatíve olcsók ezek a papírok. Jamie Baker, a JP Morgan elemzője szerint érdemesebb lehet a hagyományos légitársaságok papírjait figyelni a fapados légitársaságokéval szemben.
Mintegy 40 milliárd dollár összesített veszteséggel zárhatják a légitársaságok a június 30-ával végződő második pénzügyi negyedévet a koronavírus-járvány és az ellene hozott intézkedések következtében; a készpénzállomány felélése gyors ütemű az ágazatban a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint.
Szinte teljesen leáll a Wizz Air, a légitársaság áprilisban mindössze 8 városba közlekedik majd Budapestről, oda is a szokottnál ritkábban.
Világszerte jelentős kapacitáscsökkentéseket jelentettek be légitársaságok a koronavírus miatt bevezetett utazási korlátozásokra és a kereslet csökkenésére reagálva. Sok nagy légitársaságnál a flotta nagy része a földön parkol, az alkalmazottakat pedig fizetés nélküli szabadságra küldték. A részvényárfolyamok zuhannak, és még nem látszik a válság vége.
Több jelentős repülőtéren is parkolóvá alakulnak át a hangárok, a gurulóutak és helyenként a kifutópályák is, miután a koronavírus járvány miatti járatcsökkentések közepette a légitársaságok repülőgépei a földre kényszerülnek.
Valós lehetőség, hogy a Wizz Air teljes flottája a földön marad, ha a világszerte bevezetett utazási korlátozások ellehetetlenítik a nemzetközi repülést – közölte a légitársaság a Reuters tudósítása szerint. Ezen a héten a géppark 85 százaléka marad a földön.
Újabb járatot törölt a Wizz Air a koronavírus miatt bevezetett rendelkezésekkel összefüggésben – tájékoztat a cég.
Ma mérsékelten javult a nemzetközi befektetői hangulat, a tegnapi zuhanás után felfelé kapaszkodnak a vezető tőzsdék, a légitársaságok papírjainak árfolyama azonban továbbra is nyomás alatt áll, nem véletlenül.
Több mint 50 milliárd dolláros állami mentőcsomagot kérnek az amerikai légitársaságok a koronavírus miatti káraik enyhítésére – írja a CNBC. Az intézkedések állami támogatás mellett hitelgaranciát is tartalmazhatnak a szektor szerint.
A koronavírus járvány elsőként a légitársaságok üzletét ütötte meg és valószínűleg a legsúlyosabban érintett szektorok között lesz. A beutazási tilalmak és a kereslet zuhanása miatt számos járatot kénytelenek törölni, kapacitásokat csökkenteni. Sokan már állami segítségről beszélnek.
Felgyorsíthatja a konszolidációt az európai légiközlekedési piacon a koronavírus-járvány, de a Wizz Air komoly készpénztartalékkal indul neki a válságnak - mondta el az Indexnek adott interjúban Váradi József. A diszkont légitársaságnál arra számítanak, hogy nyárra normalizálódik a helyzet.
A kormányok által a koronavírus miatt bevezetett kényszerintézkedések miatt egyre több légitársaság függeszti fel üzemelését, a még járatokat teljesítő cégek pedig jelentős kapacitás-csökkentést hajtottak végre. Az érdekükben felszólaló Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség csődhullám lehetőségére figyelmeztet.
Most, hogy a világban a koronavírus-járvány miatt egyre több az utazásokra vonatkozó korlátozás, a légitársaságok sorra törlik járataikat a vírus miatt leginkább veszélyeztetett országok felé, jelentősen megnőtt a kereslet a magánrepülőgépek bérlése iránt. Mindez annak ellenére, hogy egy ilyen gép bérlése több ezer dollárba kerülhet. De hát van, akinek ez így is megéri, sőt, egyre több cég repteti így a dolgozóját egy-egy fontosabb üzleti megbeszélésre.
Csak minden hosszú távú járatát leállítja az American Airlines március 16-tól a csökkent kereslet és a világszerte bevezetett utazási korlátozások miatt – írja a Reuters.
Nagy mennyiségű fegyver indult volna útnak Szíriából.
Sokkal többen halnak meg, mint kellene.
Itt van a reakció a vádakra.
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?