líra

2013. augusztus 29. 17:23 | Portfolio

Elfelejtett ma mozogni a forint, lendületben a dollár

A tegnapi, napon belüli határozott forinterõsödés technikai elemzési alapon megteremtette az esélyét annak, hogy ma folytatódjon a felértékelõdés, de ez egész nap elmaradt, hiszen a forint lényegében nem mozdult ma az euróval szemben. Ez amellett sem következett be, hogy délután ismét határozottan javult a részvénypiaci hangulat, igaz közben a feltörekvő piacok számára kedvezőtlen fejleményként a dollár szárnyra kelt. A délutáni amerikai GDP-adat kezdetben rontott a hangulaton. A szíriai konfliktus kapcsán ma eddig vegyes tartalmú hírek érkeztek.

2013. június 24. 21:35 | Portfolio

Zuhan a török piac, hiába a jegybank akciója

Több hete már, hogy Törökországban heves tüntetések kezdődtek, melyek révén egyrészt a líra újabb és újabb mélypontra kerül a dollárral szemben, másrészt az ország részvénypiaca is mélyrepülésbe kezdett. A helyzettel kapcsolatban számos elemzői kifejtette már véleményét: Timothy Ash, a Standard Bank szakértője szerint itt lenne az ideje a fegyverszünetnek, és mihamarabb vissza kell térni a kormánynak a korábbi piacbarát politikához.

2013. június 20. 14:46 | Portfolio

Már csak ez hiányzott Törökországnak

Az amerikai jegybank szerda esti döntése hatalmasat lökött a török líra árfolyamán. A török fizetőeszköz folyamatosan új történelmi mélypontokra esik, miközben a jegybank igyekszik védeni az árfolyamot. A befektetők az ország részvénypiacát sem kímélik, a hetek óta gyengén szereplő ISE-100 ma közel 5 százalékot veszített az értékéből. Úgy tűnik, hogy a feltörekvő piacok közül is kiemelkedik most Törökország szenvedése.

2013. június 04. 16:56 | Portfolio

Visszagyengült nap végére a forint

Több tényezõ együttes hatására tegnap jókora erõsödést produkált a forint, ma délutánig pedig tovább haladt ezen az úton, de 292 alatt elakadt a lendület az euróval szemben. A délután második felében mérsékelt gyengülést szenvedett a magyar fizetõeszköz. Közben a nemzetközi befektetõi hangulat hullámzó volt ma, fontosabb makroadatok nem jelentek.

2013. június 04. 14:20 | Madár István, Weinhardt Attila

Forr az isztambuli levegő - Mi lesz a török sikersztoriból?

Egy isztambuli tér átalakítása elleni tüntetés múlt hét végére a török kormány elleni országos tiltakozássá fejlődött, amely jól rávilágított arra a feszültségre, ami a társadalomban már évek óta halmozódott. Amint alábbi elemzésünkben rámutatunk: a folyamatok abba az irányba mutatnak, hogy elhúzódó társadalmi feszültségre van kilátás, ami egyelőre beláthatatlan következményekkel is járhat. Mindez az eddig szárnyaló török pénz- és tőkepiacokat éppen akkor érte el, amikor az amerikai jegybank felől várható változások egyébként is rontották a feltörekvő kötvény- és részvénypiacok kilátásait. Ezek a tényezők növelik annak esélyét, hogy a török piacok szárnyalása rövid távon véget ért.

2013. május 31. 16:37 | Portfolio

Nem most kell belevenni a feltörekvő piaci devizákba (Danske)

Azok a feltörekvő piaci devizák kerültek az utóbbi napokban a legnagyobb gyengülési nyomás alá, amelyek a legnagyobb külső egyensúlyi problémákkal rendelkeznek - állapítja meg a török líra és a dél-afrikai rand hanyatlása alapján friss kommentárjában a Danske Bank vezető elemzője. Lars Christensen arra a sokakat foglalkoztató kérdésre, miszerint a mostani gyengébb szintek jó vételi pontnak számítanak-e a devizapiacokon, nemmel válaszolt az ügyfeleknek kiküldött anyagban.

Részletes keresés