mnb

Patai Mihály alelnök sorra veszíti el pozícióit és területeit a jegybankban

Patai Mihály alelnök sorra veszíti el pozícióit és területeit a jegybankban

Személyes ellentét alakult ki Matolcsy György jegybankelnök és korábban egyik legfontosabb bizalmi embere, Patai Mihály alelnök között. A Magyar Nemzeti Bankon belül ez már a szervezeti és működési szabályzat átdolgozásában is tetten érhető, a Magyar Bankszövetség korábbi elnöke alól már több fontos területet is kiszerveztek, de sok jogkör elvesztése még nem látszik a nyilvánosan elérhető dokumentumokban - tudta meg a Portfolio.

Éles fordulat a forintnál, újra 390 felett az euró

Éles fordulat a forintnál, újra 390 felett az euró

Az EU-pénzek folyósítása körüli bizonytalanság, és a folytatódó MNB-kamatvágással kapcsolatos várakozás nyomás alatt tartotta a forintot a nap első felében a 390-392 közötti sávban az euróval szemben, és az sem segített rajta, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter felvetette az euró előszobájához csatlakozás kérdését, mivel közben közben 16 éves csúcsra ugrott az amerikai 10 éves államkötvény hozama, ami a dollárt féléves csúcsra hajtotta az euróval szemben, borongós nemzetközi hangulatot okozva. Az MNB mai újabb 100 bázispontos kamatcsökkentéséhez társított héja hangvételű délutáni üzenetek kezdetben még erősíteni tudták a forintot 387-ig, de itt éles fordulat történt, mert közben a dollár megint erőre kapott a nemzetközi piacokon. Emiatt a forint kora estére 391-ig visszaesett az euróval szemben.

Virág Barnabás: az infláció még mindig elfogadhatatlanul magas

Virág Barnabás: az infláció még mindig elfogadhatatlanul magas

Az infláció csökkenő pályán van,d e még mindig elfogadhatatlanul magas - mondta kedden Virág Barnabás az MNB Monetáris Tanácsának döntését követően. A mostani lépéssel az alapkamat és az irányadó kamat összeolvad, illetve az eszköztár is egyszerűbb lesz, a jegybank alelnöke szerint a jövőben óvatos, körültekintő és higgadt döntésekre lesz szükség.

Megemelte inflációs és csökkentette GDP-növekedési előrejelzéseit az MNB

Megemelte inflációs és csökkentette GDP-növekedési előrejelzéseit az MNB

A mai 100 bázispontos újabb kamatvágással és a monetáris eszköztár átalakításával párhuzamosan kiadta friss inflációs jelentésének főbb előrejelzéseit a Magyar Nemzeti Bank, amelyből az derült ki, hogy mind az idei, mind a jövő évi inflációs előrejelzéseit megemelte júniushoz képest a jegybank, amellyel párhuzamosan mind az idei, mind a jövő évi GDP-növekedési előrejelzéseit rontotta. Az idei évre így már akár enyhe recessziót is elképzelhetőnek tart éves átlagban a jegybank.

Itt az MNB döntése: ugyanoda értünk vissza, ahol egy éve voltunk

Itt az MNB döntése: ugyanoda értünk vissza, ahol egy éve voltunk

A várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta a 13 százalékos alapkamatot a Monetáris Tanács, ezzel egyidőben az irányadó kamat vélhetően újabb 100 bázisponttal ugyanerre a szintre csökkenhet. A jegybank a monetáris politikai eszköztár egyszerűsítését is ígérte mára, így további izgalmakat tartogathat a közlemény és a délutáni háttérbeszélgetés.

Óriási fordulat a magyar gazdaság külső egyensúlyában

Óriási fordulat a magyar gazdaság külső egyensúlyában

2023 második negyedévében a folyó fizetési mérleg közel 700 millió eurós többletet ért el, visszaigazolva a havi külkereskedelmi statisztikákban már megfigyelt éles külső egyensúlyi fordulatot.

Itt a nagy nap - Mi lesz ma a forinttal és az OTP-vel?

Itt a nagy nap - Mi lesz ma a forinttal és az OTP-vel?

A jegybank előrejelzése és az elemzői várakozások alapján ma újabb 100 bázisponttal csökkentheti az irányadó kamatot az MNB, ezzel újra egy szintre kerülhet az alapkamat és az irányadó ráta. A kamatdöntéseket és az azokat követő jegybanki kommentárokat jellemzően hektikus árfolyammozgások kísérik, megnéztük, hogy mik az idei kamatdöntések tapasztalatai.

Többek között a forinttal és a magyar részvényekkel is foglalkozunk a Portfolio Signature Online Klubján.

Majdnem egy év kellett hozzá, de „helyreállhat a világ rendje” Magyarországon

Majdnem egy év kellett hozzá, de „helyreállhat a világ rendje” Magyarországon

Várhatóan újabb 100 bázisponttal 13 százalékra csökken az irányadó kamat a Monetáris Tanács keddi ülése után – mondták a Portfolio által megkérdezett szakértők. Vagyis majdnem egy évig tartott „ledolgozni” a tavaly októberi 500 bázispontos kamatemelést, amire az árfolyamválság elkerülése miatt volt szükség. A nagy kérdés, hogy innen hogyan folytatja az MNB októbertől, akár erről is további információkat kaphatunk kedden.

Virág Barnabás: 627 milliárddal fizetett többet az MNB a bankoknak, mint tavaly

Virág Barnabás: 627 milliárddal fizetett többet az MNB a bankoknak, mint tavaly

A magyar hitelintézeti szektor 675 milliárd forint adózott eredményt ért el az idei első félévben, szemben a tavalyi mintegy 200 milliárddal, köszönhetően annak, hogy az MNB-től szerzett kamatjövedelem 627 milliárd forinttal emelkedett, miközben a többi kamatjövedelem 240 milliárd forinttal csökkent – hívta fel a figyelmet a Közgazdász-vándorgyűlésen az MNB alelnöke, aki előadásában a globális és a magyar bankrendszer helyzetét értékelte.

Újraindul a Diófa egyik népszerű ingatlanalapjának értékesítése

Újraindul a Diófa egyik népszerű ingatlanalapjának értékesítése

Szeptember 20-tól ismét vásárolhatók a Diófa Alapkezelő egyik kedvelt termékének számító Magyar Posta Takarék Ingatlanalap (MPTIA) „A” sorozatának befektetési jegyei. A népszerű befektetési termék értékesítését azt követően kellett átmenetileg felfüggeszteni, hogy augusztus 16-án a sorozat elérte a Magyar Nemzeti Bank által megállapított forgalmazási maximumot - emlékeztet a Diófa közleményében.

Visszavonta az MNB a Global Faktor engedélyét

Visszavonta az MNB a Global Faktor engedélyét

Az MNB visszavonta a Global Faktor Zrt. hitel-és pénzkölcsön nyújtására vonatkozó tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását. Az intézkedés oka többek között, hogy a pénzügyi vállalkozás – az MNB többszöri felhívása ellenére – immár több mint két éve folyamatosan nem vagy késve tesz eleget adatszolgáltatási kötelezettségének, és figyelmen kívül hagyta a korábbi felügyeleti felhívásokban, határozatokban foglalt felügyeleti előírásokat, kötelezéseket - közölte a felügyelet.

Itt az új trükk, amivel a banki ügyfelek számláját csapolják Magyarországon

Itt az új trükk, amivel a banki ügyfelek számláját csapolják Magyarországon

Az MNB központi, ügyfélszolgálati, illetve az emlékpénzeket forgalmazó lakossági pénztári telefonszámainak időleges másolásával telefonálnak ismét csalók magánszemélyeknek. Egy-egy bank állítólagos problémájára hivatkozva ígérnek jegybanki segítséget, valójában azonban a beszélgetés során az ügyfelek bizalmas banki adatait, pénzét akarják megszerezni. Az MNB nem keres meg ügyfeleket ilyen ügyekben, s büntetőfeljelentést tesz, a megkárosított állampolgároknak is célszerű a rendőrséghez fordulni - írja az MNB közleményében. 

MNB: végelszámolás alá került az Oney

MNB: végelszámolás alá került az Oney

Az MNB az Oney Magyarország Pénzügyi Szolgáltató Zrt. kérelmére visszavonta a társaság engedélyét és elrendelte annak végelszámolását. A fogyasztási hitelezést végző pénzügyi vállalkozás teljesítő és nem fizető hiteleit már korábban a Cetelem, illetve az MKK vette át.

Matolcsy: egyértelműen beléptünk a bizonytalanság korába

Matolcsy: egyértelműen beléptünk a bizonytalanság korába

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a fenntarthatóság és a gazdaság jövőjéről beszélt egy interjú során. A jegybankelnök hangsúlyozta, hogy a világ a 21. században egy olyan bizonytalanság korába lépett, amelyben új gondolkodásra van szükség. A döntéshozó úgy látja, hogy a klasszikus közgazdaságtan is meghaladottá vált.

Elárulta a Monetáris Tanács tagja, meddig vághatják év végére a kamatot

Elárulta a Monetáris Tanács tagja, meddig vághatják év végére a kamatot

Az év végére a jelenlegi 13 százalékról 10-11 százalékra csökkenhet az alapkamat – mondta a Reutersnek Pleschinger Gyula, a Monetáris Tanács tagja. A jegybank döntéshozója szerint nem fognak hirtelen meglepően nagy lépésekkel haladni a múlt heti lengyel kamatvágás után sem.

Két héttel az ülés előtt fontos döntést hozott az MNB

Két héttel az ülés előtt fontos döntést hozott az MNB

A Monetáris Tanács keddi ülésén döntött arról, hogy októbertől a tartalékszámla kötelező tartalék feletti egyenlegére az alapkamatot fizeti – olvasható az MNB közleményében. Ezzel szinte biztossá vált az irányadó kamat és az alapkamat összeolvadása két hét múlva.

Pár éven belül hatalmas veszély leselkedik Magyarországra, most próbálunk elugrani előle

Pár éven belül hatalmas veszély leselkedik Magyarországra, most próbálunk elugrani előle

A múlt héten jelentette be az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), hogy újraindítja csereaukcióit és rugalmasabbá teszi azokat. Így a jövőben már nem csak két konkrét papírt lehet majd egymással cserélni, hanem akár több sorozattal is fizethetnek a befektetők. Ezzel kimondva az a cél, hogy a 2025-26-os nagy lejáratokat csökkenteni próbálják. De miért halmozódott fel ekkora lejárat? És kinél vannak ezek a papírok?

Kiderült, mibe fektetik a pénzüket a biztosítók: náluk is az állampapír a nyerő?

Kiderült, mibe fektetik a pénzüket a biztosítók: náluk is az állampapír a nyerő?

Az elmúlt hónapokban különböző intézkedésekkel jelentősen megnövelte a kormány az állampapírok iránti keresletet: a befektetési alapoknál például először elrendelte, hogy az értékpapíralapok eszközeinek minimum 60 százalékban értékpapírnak kell lenniük, majd azt is hozzátették, hogy az értékpapír-állomány 95%-át állampapírban kell tartani. A bankoknak az extraprofitadót van lehetőségük csökkenteni állampapír vásárlásával, miközben a lakosságot is arra ösztönzik válogatott eszközökkel, hogy a megtakarításait ilyen értékpapírokban helyezze el. De mi a helyzet eközben a biztosítókkal, mennyi állampapírt vettek ők és egyáltalán mibe fektettek az elmúlt időszakban? E kérdéseket járjuk körbe az alábbi elemzésünkben, és hasonló témákkal fogunk foglalkozni a Portfolio Future of Finance 2023 konferenciáján is, nem érdemes lemaradni a rendezvényről!

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.