munka

Csapdahelyzetben vannak az anyukák, ha dolgozni szeretnének

Csapdahelyzetben vannak az anyukák, ha dolgozni szeretnének

Míg a férfiak általában profitálnak abból, ha gyermekük születik, a nők karrierjét gyakorlatilag lenullázza a szülés. A bérkülönbségek, a munkaadói félelmek, a túl kevés bölcsőde, illetve társadalmi sztereotípiák is akadályozzák, hogy egy dolgozni vágyó anya szakmai és anyagi megbecsüléssel övezve térjen vissza a munkaerőpiacra.

A dolgozók negyedét nem jelentették be Magyarországon

A dolgozók negyedét nem jelentették be Magyarországon

Az idei nyáron volt a legkedvezőbb mind a szabálytalan munkáltatók, mind a szabálytalanul foglalkoztatott munkavállalók aránya 2015 óta a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság szokásos, nyári akcióellenőrzése alapján – írja a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleménye. A be nem jelentett foglalkoztatás mértéke is mérséklődött, 26 százalék alá csökkent az arányuk az ellenőrzött munkavállalók esetében.

Milyen munkaerőhiány? Semmibe veszik a dolgozók jogait a világ legtöbb országában

Milyen munkaerőhiány? Semmibe veszik a dolgozók jogait a világ legtöbb országában

Tavalyhoz hasonlóan idén is a második legrosszabb osztályzatot kapta Magyarország a munkavállalói jogok érvényesülése terén a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetségtől (ITUC), amely öt kategóriába sorolta a felmérésbe bevont 149 országot. Így továbbra is azon országcsoportban szerepel hazánk, ahol a munkavállalói jogok megsértését rendszerszintűnek minősíti az ITUC.

Ötödével kevesebb munkát végez el, aki folyamatosan home office-ban van

Ötödével kevesebb munkát végez el, aki folyamatosan home office-ban van

Egy új kutatás szerint a folyamatos, teljes munkaidős home office 18 százalékkal alacsonyabb termelékenységet eredményez, mint az irodai munka - számolt be a Bloomberg. A kutatásban csak az újonnan felvett dolgozók munkáját vizsgálták adatbeviteli feladatkörben Indiában. Szakértők szerint a hibrid munkavégzés jelentheti a hosszú távú megoldást.

Figyelmeztetést adtak ki a hőségben dolgozók miatt

Hőségben fokozottan kell figyelni a szabadban dolgozók egészségének védelmére, a nagy meleg, a tartósan 24 fok feletti hőmérséklet kockázatot jelenthet a munkabalesetek szempontjából is - mondta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) munkaerőpiacért, munkavédelemért és foglalkoztatás-felügyeletért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.

Friss jelentés: elszakadtak a valóságtól a vállalatok vezetői, letaglózó a munkavállalók állapota

Friss jelentés: elszakadtak a valóságtól a vállalatok vezetői, letaglózó a munkavállalók állapota

A Deloitte és a Workplace Intelligence felmérése szerint a munkavállalók többségének jólléte és jóléte romlott vagy változatlan maradt tavaly, a vezetők azonban elszakadtak a valóságtól, nincsenek tisztában a munkaerő mentális és pénzügyi állapotával. A jelentés kiemeli: a vállalatoknak nagyobb hangsúlyt kell fektetniük az "emberi fenntarthatóságra" a tehetségek megtartásához, olyan eszközöket alkalmazva, mint a méltányos bérezés és a négynapos munkahét kísérleti bevezetése.

A főnök kritizálása ma már nem számít karriergyilkos lépésnek

A főnök kritizálása ma már nem számít karriergyilkos lépésnek

Nemrég még egyértelműen karriergyilkos lépésnek számított nyíltan bármilyen negatív felhangú megjegyzést tenni saját munkaadónkra, ami akár egy egész iparágon belül ellehetetleníthette az embert. Ma már a konstruktív, építő kritika létjogosultsága egyre nagyobb teret nyer. Az emberek nem akarnak mérgező, demotiváló helyeken és főnökökkel dolgozni, és mivel álláspiaci alkupozíciójuk erős, tehetnek a változásért - az előrelátó munkáltatóknál legalábbis mindenképp.

Felszámolná a Bizottság a gyermekmunkát

Felszámolná a Bizottság a gyermekmunkát

A gyermekmunka felszámolásához hatékonyan kell kezelni a jelenség kiváltó okait, köztük a szegénységet, az egyenlőtlenséget, az oktatáshoz való hozzáférés hiányát és a gyermekeknek nyújtott korlátozott szociális védelmet - jelentette ki az Európai Bizottság a gyermekmunka elleni világnap alkalmából hétfőn.

Mostantól éjjel-nappal dolgoznunk kell?

Mostantól éjjel-nappal dolgoznunk kell?

Túlóra-hegyek, kiégéshez vezető krónikus stressz, a munka-magánélet egyensúlyának felborulása – a szabályozatlan vagy rosszul szabályozott hibrid munkarend és a nyakló nélküli kötetlen munkavégzés rengeteg hátránnyal jár. Hogyan ne dolgozzuk magunkat halálra a poszt-Covid érában? Mit tehetnek a cégek, és mit tehetünk mi önmagunkért?

Hamarosan mindenki megtudhatja, hogy mennyit keresnek a dolgozók?

Hamarosan mindenki megtudhatja, hogy mennyit keresnek a dolgozók?

Bár egyelőre utópisztikusnak tűnik, eljöhet a kor, amelyben pontosan szerepelni fog a felkínált munkabér összege az álláshirdetésekben. Mostanában egyre több fiatal teszi közzé önként és büszkén, hogy mennyit keres - igaz, még csak a másodállásában. A tengerentúlon pedig kormányzati szigorral bírják rá a vállalatokat, hogy tegyék átláthatóbbá bérezési rendszerüket.

Máris módosítja a kormány az orvosok kényszermunka-rendeletét – mi folyik itt?

Máris módosítja a kormány az orvosok kényszermunka-rendeletét – mi folyik itt?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A mai műsor első részében arról volt szó, hogy a kormány máris módosítja az elmúlt napokban nagy port kavart, a magánellátásban dolgozó orvosokat közintézményi munkára kényszerítő rendelettervezetét. A fejleményekkel kapcsolatban Csiki Gergely, a Portfolio elemzője, lapigazgatója volt a Checklist vendége. Adásunk második részében azzal foglalkoztunk, hogy geopolitikai és gazdasági kihívások ide vagy oda, rekorderedménnyel zárják az évet a legnagyobb magyar tőzsdei cégek. Erről Nagy Viktort, a Portfolio Részvény rovatának vezető elemzőjét kérdeztük.

Drámai jóslattal álltak elő: ilyen világot hagyunk a gyerekeinkre

Drámai jóslattal álltak elő: ilyen világot hagyunk a gyerekeinkre

A mesterséges intelligencia szakértői 50 százalékos valószínűséggel arra számítanak, hogy 2060 körül a gépek minden feladatot jobban és olcsóbban tudnak majd elvégezni, mint az emberi munkaerő; 2140 körülre minden foglalkozás teljesen automatizálható lesz - áll a Roland Berger, német stratégiai tanácsadó cég tanulmányában.

Ultimátumot adott Elon Musk, lavinát indított el?

Ultimátumot adott Elon Musk, lavinát indított el?

Becslések szerint több száz Twitter-alkalmazott távozik a közösségi médiacégtől, miután az új tulajdonos Elon Musk ultimátumot adott, kijelentve: a munkatársak "túlórákat vállalnak nagy intenzitással", vagy távoznak - számolt be a Reuters.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elképesztő fordulat az autóiparban, az EU a saját fegyverével lő vissza Kínára
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.