ngm

2016. május 10. 14:06 | MTI, Portfolio

Már 1000 milliárd közelében a GINOP-pályázatok kerete

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 2500-2600 milliárd forintos keretéből eddig megközelítően már 1000 milliárd forintot hirdettek meg a kis-és középvállalkozások számára, év végéig a keret 80 százalékát meg fogják hirdetni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára egy keddi szolnoki sajtótájékoztatón. A Portfolio pályázati adatbázisa szerint május elejéig az összes meghirdetett GINOP-pályázat keretösszege 960 milliárd forintot ért el és éppen ma közöltünk egy elemzést a legnépszerűbb 11 vállalkozói pályázat eredményéről, az érdeklődésről és a kifizetésekről:

2016. május 09. 11:21 | Portfolio

Megdöbbentően alacsony a magyar büdzsé hiánya (2.)

Áprilisban mindössze 19,1 milliárd forintos volt a központi alrendszer összesített hiánya, így az első négy hónapban összesen csak 144,9 milliárd forintos deficit keletkezett - közölte az előzetes áprilisi adatot ma délelőtt a Nemzetgazdasági Minisztérium. Egy évvel ezelőtt a havi deficit még 73,1 milliárdos volt, az első négy hónap összesített hiánya pedig 465 milliárdot tett ki, azaz sokkal kedvezőbb idén a helyzet. A tárca közleménye szerint "az elmúlt közel másfél évtizedben még sosem volt ilyen alacsony az első négyhavi hiány". Éppen ez szolgáltatott alapot arra, hogy még április végét sem várta meg az NGM és máris bejelentett egy 500 milliárdos idei kiadásnövelést.

2016. május 07. 13:50 | Turzó Ádám Pál

Így nézhet ki a kormány készpénzkivégző csodafegyvere

A kormány 2016-2020-as konvergencia programjában már szerepel egy bankkártyás terminálok telepítését ösztönző lépés, amelynek a jövő évi költségvetésben az ígéret ellenére még híre-hamva sincs. Az NGM és a piac egyelőre hallgat a részletekről, de mégis sejthetjük, hogy mire számíthatunk. 2013 nyarán ugyanis egy kísérleti POS-telepítési program már lezajlott Fejér-megyében, és az akkori ígéret az volt, hogy majd az itt megszerzett tapasztalatok alapján dolgozzák ki az országos programot. Ennek költsége 6-8 milliárd forint lehet, és számításaink szerint segítségével akár már 2020-ban minden boltban lehetne kártyával fizetni. A nagy készpénztelenítő akció a tranzakciós illeték miatt azonban kétélű fegyver a kormány kezében.

2016. május 03. 12:50 | Portfolio

A kifejezés, amit nem mondhatnak ki a kormányban

A választási költségvetés vagy a költségvetési lazítás tiltott kifejezések a kormány kommunikációs szótárában. Érdekes meghallgatni, amikor az illetékesek kerülik ezeket a szavakat.

2016. május 02. 05:50 | Szandányi Levente

Magyarország történelmi lehetőséget szalaszthat el, ha nem cselekszünk!

A világ járműipara paradigmaváltáson megy keresztül, a közlekedés eddig ismert korszaka lezárul és a következő évek már a konnektivitásról és digitalizációról, az elektromos meghajtásról és az ezekhez szorosan kapcsolódó önvezető technológiáról fognak szólni. Az új trendekből pedig Magyarország is profitálhatna, ha a korábban elfogadott Jedlik Ányos Terv és Jedlik Cselekvési Terv hibáit kijavítanák, hiányosságait pótolnák, illetve haladéktalanul végrehajtanák őket. Ellenkező esetben könnyen lehet, hogy történelmi lehetőséget szalaszt el Magyarország. A jövő járműiparának hazai képviselői beszélgettek a Portfolio által megrendezett Járműipar 2016 konferencián.

2016. április 29. 15:52 | Portfolio

Jön a kormány nagy terve a készpénz ellen

Az utóbbi hetekben Varga Mihály többször is utalt arra, hogy túl sok a készpénz a magyar gazdaságban, ezért valamit tenni kell. Mint az a kormány 2016-2020-as konvergenciaprogramjából kiderül, az egyik ilyen lépésen már dolgoznak: a bankkártya-elfogadó helyek telepítését ösztönző programot terveznek.

2016. április 29. 15:32 | Portfolio

Nyíltan szembemegy a kormány az EU szabályával

A gazdasági növekedés jövőre felpörög és ezt követően is 3% felett marad a növekedési ütem, a költségvetés hiánya csak átmenetileg ugrik meg jövőre és 2020-ra 64,6%-ra csökken az adósságráta - ígéri a péntek délután közzétett új, 2016-2020-as évekre vonatkozó konvergenciaprogramjában a kormány. A 74 oldalas dokumentumból az is kiderül, hogy mostantól Magyarország esetében már nem 1,7% a középtávú költségvetési hiánycél, hanem 1,5% (ami a strukturális egyenlegre vonatkozik), ám ezzel nem igazán foglalkozik a kormány.

2016. április 27. 17:35 | Weinhardt Attila

Feladja extrém pénzköltési tervét a kormány

"A Kormány elkötelezett a 2014-2020-as időszak uniós forrásai döntő hányadának 2018. év végéig történő elköltésére vonatkozó célkitűzése mellett" - olvashatjuk a tegnap este megjelent 2017-es költségvetési törvényjavaslatban, miközben a táblázatok számai alapján ez csaknem lehetetlen. Idén ugyanis a januárban rögzített legalább 2000 milliárdos célhoz képest csak 1432 milliárdos uniós támogatás kifizetéssel számol a nemzetgazdasági tárca, jövőre pedig 2240 milliárdossal, így még egy 3000 milliárdos kifizetéssel sem tudná elkölteni 2018 végéig a 7 éves keret döntő részét a kormány. Eközben jövőre igen jelentős, 1600 milliárdos, tisztán hazai finanszírozású beruházási csomagot látunk, így a 9%-os beruházás-növekedési terv miatt jó eséllyel mindenfelé építkezéseket látunk majd az országban. Ez akár Pest megyére is igaz lehet, hiszen egy eddig be nem jelentett 16 milliárdos kompenzációra is rábukkantunk a büdzsé sorai között.

2016. április 27. 14:53 | Csiki Gergely

Itt vannak a 2017-es költségvetés legnagyobb érdekességei

Tovább ömlenek 2017-ben a költségvetés bevételei a kormány várakozásai szerint - legalábbis ezt lehet kiolvasni a 2017. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat bevételi oldalának elemzéséből. A számok értelmezése után több száz milliárd forintnyi kockázatot azonosítottunk a bevételek oldalán.

2016. április 27. 01:16 | Csiki Gergely

Nagyot trükközik és nyíltan törvényt sért a kormány

A kormány által korábban hirdetett nullás költségvetéshez nem kerül közelebb jövőre Magyarország, hanem éppen távolodik attól - olvasható ki a 2017. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatból, amely kedd este 9 óra után vált elérhetővé a parlament honlapján. A jövő évi büdzsé abban a tekintetben is problémás, hogy szembemegy a stabilitási törvény egyik költségvetési szabályával, amit egyébként az Európai Unió is előír.

2016. április 26. 21:55 | Portfolio

Itt van minden a 2017-es költségvetésről

Kedden délután 3 órakor Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a kormány nevében átadta az Országgyűlés alelnökének a 2017-es költségvetést. A költségvetés hiánya 2,4%-ra emelkedik a GDP arányában, tehát a kormány valóban készül a költekezésre a választások előtt. Lesz több pénz egészségügyre, oktatásra és otthonteremtésre, emellett célzott áfacsökkentések is lesznek. Az egyik újdonság, hogy új szerkezetben készül a jövő évi büdzsé, amit a jelenlegi menetrend szerint június 13-án szavazhat meg a parlament. A sajtótájékoztatón nem derült ki, hogy mikor is jelenik meg a parlament honlapján a törvényjavaslat, így a meglepetésekre még várni kell.

2016. április 26. 21:44 | Portfolio

Végre itt a 2017-es költségvetés!

Az utolsó pillanatban végrehajtott "technikai pontosítások" miatt csak kedd este fél 10 környékén vált elérhetővé mindenki számára a parlament honlapján a 2017. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat. Ebből kiderül, hogy látszólag jön létre új szerkezetben a költségvetés és hogy a kormány ebben a dokumentumban is fontosnak tartja hangsúlyozni a menekültügyi helyzetet. Cikkünkben az első legfontosabb számokat mutatjuk be, alaposabb elemzéssel néhány órán belül jövünk.

2016. április 25. 10:07 | Portfolio

Ügyes trükkre készül a kormány

A tervezési körirat szerint a kormány április 26-án benyújtja a parlamentnek a 2017-es költségvetésről szóló törvényjavaslatát. Ennek megfelelően Varga Mihály kedden adja át a tervezetet Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének. Az eddigi nyilatkozatok alapján már láthatóak a jövő évi büdzsé főbb irányai, mi összefoglaltuk 13+1 pontban.

2016. április 25. 09:57 | Portfolio

Ezért lehet bajban jövőre a kormány

A Költségvetési Tanács már értékelte a 2017-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot és a honlapjára felkerült határozat értelmében a testület komoly kockázatokat is azonosított.

2016. április 14. 14:02 | MTI, Portfolio

9 milliárdnyi EU-pénz megy a lakosság digitális készségeinek erősítésére

Közel 9 milliárd forintos keretösszeggel indul program a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében a lakosság digitális készségének erősítésére - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára egy konferencián. A program a Digitális Magyarország egyik fő pillére, mely konzorciumi formában valósul meg.

2016. április 14. 10:28 | Turzó Ádám Pál

Köszönjük, pénzügyi rezsicsökkentők! - Készpénzben fuldoklik az ország

Az NGM-nél valami készül: Varga Mihály az utóbbi hetekben kétszer is panaszkodott arról, hogy túl sokan használnak készpénzt Magyarországon. A miniszter nem téved, tényleg készpénzben fuldoklik a gazdaságunk: GDP-arányosan másfélszer több készpénz forog Magyarországon, mint 3 évvel ezelőtt. Ebben elhibázott kormányzati intézkedések is vastagon közrejátszottak, a készpénztartás pedig régóta nem volt ilyen olcsó, a lakosság őrült tempóban helyezi át likvidebb megtakarításait készpénzbe. Mindeközben az MNB már mozgolódik, az előkészítés alatt álló magyar kártyás elszámolási rendszerrel és az azonnali átutalásokkal is a készpénzt támadják.

2016. április 12. 16:54 | Portfolio

A vasárnapi boltzár nem mentette meg a kisboltokat

A kormány egyik kimondott szándéka volt a vasárnapi boltzár tavaly márciusi bevezetésekor, hogy a magyar tulajdonú kisboltokon segítsen a nagyobb multinacionális láncokkal szemben. Ezen a területen azonban még a Nemzetgazdasági Minisztérium győzelmi jelentése sem tud kizárólag pozitív hírről beszámolni. A tárca döntéselőkészítő anyaga az intézkedés foglalkoztatottsági hatásakor is érdekes idősorokat ragad ki.

2016. április 12. 15:52 | Portfolio

Kirúgták az NGM helyettes államtitkárát a Portfolio ábrája miatt

A nemzetgazdasági miniszter a mai napon kezdeményezte a miniszterelnöknél Lenner Áron Márk belgazdaságért felelős helyettes államtitkár tisztségéből való felmentését - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A döntés hátterében az áll, hogy az NGM vasárnapi boltzárral kapcsolatos jelentésében a Portfolio ábráját forrásmegjelölés nélkül vette át. A tárca ezért utóbb elnézést kért.

2016. április 12. 09:32 | Csiki Gergely

Tőlünk lopott a Nemzetgazdasági Minisztérium? - Döntsd el te!

A Nemzetgazdasági Minisztérium közzétette 7 oldalas jelentését a tavaly márciusban bevezetett vasárnapi boltzár hatásáról, amelyet a kormány a hétfői ülésén tárgyalt meg. A Varga Mihály nevével ellátott, április 11-i dátummal megjelent dokumentumban egy érdekességet is kiszúrtunk, mondjuk nem is volt nehéz. A jelentés harmadik oldalán megtaláltuk a Portfolio rendszeresen használt, kiskereskedelmi forgalmat bemutató grafikonját. Sajnálatos, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium úgy másolta be anyagába a Portfolio saját ábráját, hogy az általunk készített ábrán egyetlen dolgot változtatott meg: amatőr paint-es megoldással leszedte a Portfolio-t, mint forrást.

Update: az NGM frissítette a dokumentumot, kicserélték a Portfolio által készített ábrát egy saját grafikonra.

Részletes keresés