A ZEW legfrissebb felmérésének eredményei szerint romlottak júliusban a német gazdasági kilátások. A hangulatindex értéke 36,3 pontra csökkent júliusban az előző havi 38,5 pontos értékről. Az elemzői konszenzus 39,6 pont volt, így negatív piaci meglepetésről beszélhetünk.
Vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság Németország ellen, amiért az az adófizetőkkel fizetteti meg az energiaellátás jelentős átalakításához kapcsolódó költségeknek egy részét - értesült a Der Spiegel hetilap.
Az Európai Központi Bank laza monetáris politikája ellenére inflációs nyomás továbbra sincs jelen a valutaövezet legerősebb tagjának számító Németországban. A német statisztikai hivatal adatai szerint júniusnban 1,9 százalékos volt az egy évre visszatekintő drágulás (HICP), ami bár az előző havi 1,6 százalékos szinthez képest emelkedést jelent, továbbra is az inflációs cél alatt van. Az eredmények a konszenzussal teljesen összhangban vannak, aminek fényében piaci reakciót sem látunk.
Remek első félévet zártak a német autógyártók az értékesítések tekintetében, a BMW, a Mercedes-Benz és a Volkswagen csoportba tartozó Audi is rekord eladásokról számolt be. Az eladások növekedése elsősorban a kínai és az amerikai autópiacnak volt köszönhető, az európai autópiacon egyedül a Mercedes tudta növelni értékesítéseit. Külön örömteli hír, hogy a Magyarországon is gyártott Mercedes-Benz B-osztály és a kizárólag idehaza előállított CLA is jól teljesített az első félévben.
A németek közül sokan pesszimisták az általános gazdasági helyzetet és személyes pénzügyeiket illetően - derül ki egy online felmérés eredményeiből. Közel 40 százalékuk úgy gondolja, hogy a következő 12 hónapban tovább romlik a helyzet.
Csalódást keltett a német ipar. Az ipari cikkek rendelésállományának a havi változása -1,3 százalék volt májusban. Az előző havi adatok sem voltak túl kedvezőek az ország számára, akkor -2,2 százalékos csökkenést láthattunk, a májusi konszenzus viszont 1,3 százalékos bővülést várt volna. Ugyanakkor számottevő mozgásokat a vártnál gyengébb ipari adat sem hozott a piaci mozgásokban.
A kiábrándító évkezdet miatt jelentősen csökkentette idei termelési előrejelzését a német gépipari vállalatok szakmai képviselete, a VDMA. A VDMA (Verband Deutscher Maschinen- und Anlagenbau) előrejelzése szerint a német gépipar teljesítménye az idén egy százalékkal csökken a tavalyihoz képest, szemben a korábbi előrejelzésben prognosztizált két százalékos növekedéssel.
Németország felülvizsgált szolgáltatóipari beszerzési menedzser indexének értéke 50,4 pontra emelkedett az előző havi 49,7 pontos szintről. Az előzetes adatok még 51,7 pontot mutattak, amihez képest mára egy mérsékeltebben kedvezőbb képet látunk a szektor kapcsán. A feldolgozóipar kapcsán pedig egyenesen csalódást keltő adatokat közölt júniusra vonatkozóan a Markit, a korábbi stagnálás közeli állapotról fordult visszájára a trend. Ezzel kontrasztban a német szolgáltató szektor már az 50 pontos (bővülést jelző) tartományba került, amivel túlteljesíti az eurózónát. Tehát a németek esetében vegyes képet látunk, a szolgáltatószektor a vártnál lassabban, de optimistább lett.
A felülvizsgált adatok szerint a német feldolgozóipari szereplők többsége, a franciákhoz hasonlóan továbbra is pesszimista júniusban. Ugyanakkor, míg franciáknál a kilátások javulásáról beszélhettünk, addig a németeknél egy kedvezőtlen fordulatot látunk. A feldolgozóipari beszerzési menedzser index értéke a stagnálás közeli 49,4 pontos májusi értékről 48,6 pontra süllyedt júniusra. Az előzetes adatokhoz képest is 0,1 ponttal romlott a végleges eredmény.
A német munkanélküliségi ráta meglepően csökkent júniusra, amivel az ország újraegyesítése utáni legalacsonyabb szintjéhez közeli értéket látunk ma. A munkanélküliek száma 12 ezerrel csökkent, egészen 2,943 millió főig júniusban, a Reuters konszenzus szerinti 8 ezres növekedéssel szemben. Az ország munkanélküliségi rátája így 6,8 százalékot mutat júniusban, míg Európa többi részén folyamatos emelkedést láthattunk.
Tovább javult a német gazdaság hangulata. Az Ifo indexének értéke 105,7 pontról 105,9 pontra emelkedett. Mindez a piaci konszenzusnak megfelelő, így meglepetésről nem beszélhetünk.
Hazai szempontból a hét legfontosabb eseménye a monetáris tanács holnapi kamatmeghatározó ülése, de friss adatokból sem lesz hiány. Többek között napvilágot látnak a friss foglalkoztatottsági, munkaerőpiaci, és fizetési mérleg statisztikák. Az Egyesült Államokból friss ingatlanpiaci adatokra és konjunktúramutatókra számíthatunk, az eurózónában pedig Németországra lehet érdemes figyelni.
Az amerikai és a német vállalatok munkahelyteremtő képessége kimagaslóan jó. Tavaly minden ötödik európai munkahelyet német cég hozta létre - derül ki az Ernst&Young friss tanulmányából. A Volkswagen és a Siemens a legjobban teljesítők között szerepel.
A német feldolgozóipar pesszimistább a vártnál. A Markit feldolgozóipari beszerzési menedzser indexének értéke 49,4 pontról 48,7 pontra csökkent júniusban, a várt 49,8 ponttal szemben. Javultak ugyanakkor a szolgáltató szektor kilátásai.
A Magyarországon tevékenykedő német nagyvállalatok elsősorban bizalomerősítő együttműködést javasolnak a kormányzatnak, és az alacsony adókulcsoknál is fontosabbnak tartják a kiszámíthatóságot - mutatta ki a németországi központú WTS nemzetközi adótanácsadó cég.
Idén már csak 0,4 százalékos lehet a növekedés Németországban - derül ki az egyik német gazdaságkutató, a DIW legfrissebb előrejelzéséből. Áprilisban még 0,7 százalékos növekedést vártak idénre a szervezet szakértői.
Tovább javultak a német gazdasági kilátások. A ZEW üzleti hangulat indexének értéke 36,4 pontról 38,5 pontra emelkedett, miközben az elemzők 38,1 pont körüli értékre számítottak.
A Nemzetközi Valutaalapot nem azért hozták létre, hogy tartósan szárnyai alá vegye Európát - nyilatkozta Wolfgang Schäuble a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak. A német pénzügyminiszter szerint a segélyprogramok lezárulását követően az IMF-nek az alapvető feladatok ellátására kellene koncentrálni.
A készpénz használata a német gazdaságnak évente 12,5 milliárd euróját emészti fel berlini egyetemi kutatók szerint - írja a finextra.com. A kártyás fizetési rendszer 1,4 milliárdba kerülne.
A német szövetségi kormány és a tartományok összefogásával 8 milliárd eurós újjáépítési alapot hoznak létre az árvíz okozta károk felszámolására - jelentette be csütörtökön a német kancellár.