népszavazás

Paks 2: Érdekes kérdéseket kapott a Választási Bizottság

Az LMP újabb két kérdést nyújtott be a paksi bővítés ügyében a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB). Az NVB később dönthet a kérdésekről, de kedden megvizsgálnak három másik, a Kétfarkú Kutyapárt által szintén paks 2 témában benyújtott kérdést.

Sorra söprik le a Paks 2-ről szóló népszavazási kérdéseket

Újabb hét, a paksi atomerőmű bővítésének megakadályozását célzó népszavazási kérdés hitelesítését tagadta meg keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Rövid időn belül ez volt a harmadik alkalom, hogy a témában népszavazási kérdéseket nyújtottak be a testületnek, amely azonban az elé kerülő 17 darab kérdésből egyet sem talált alkalmasnak arra, hogy referendumra bocsássa.

Új népszavazások jöhetnek Törökországban

A török elnök kilátásba helyezte hétfőn, hogy újabb népszavazásokat ír ki az Európai Unióhoz való csatlakozásról és a halálbüntetés visszaállításáról.

Sorsdöntő ütközethez érkezett az európai illiberalizmus

Vasárnap népszavazást tartanak Törökországban az alkotmány módosításáról, az eredmény pedig hosszú időre meghatározhatja az ország politikai irányát. Ha az igenek győznek, akkor megszűnne a miniszterelnöki tisztség, helyébe pedig egy rendkívül erős elnöki pozíció kerülne, egyesítve a mostani köztársasági elnök és miniszterelnök jogkörét. Sokan attól tartanak, hogy ezzel Recep Tayyip Erdogan, az illiberalizmus eszméjének egyik zászlóvívője és Törökország jelenlegi köztársasági elnöke egy de facto egyeduralmi rendszert építhet ki.

A londoni támadások miatt elnapolták a skót referendumról szóló szavazást

A skót parlament felfüggesztette a mára tervezett szavazást, amelyben felhatalmazták volna Skócia kormányát egy új, az Egyesült Királyságból való kiszakadásról szóló referendum kezdeményezésére. A halasztás hátterében a mai londoni, egyelőre terrortámadásnak minősített események állnak - írja a Reuters.

Paks 2: elkaszálták a népszavazási kezdeményezést

Megtagadta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) az LMP szóvivőjének a paksi atomerőmű bővítésének megakadályozását célzó népszavazási kérdéseinek hitelesítését a testület keddi ülésén. Ezzel azonban valószínűleg nincs lefutva a népszavazás ügye, a párt ugyanis várhatóan újabb kérdések benyújtásával igyekszik majd kiharcolni a népszavazást.

Most éppen Brüsszel húzza az időt a Brexit előtt

A britek hétfőn végre elárulták, hogy a jövő héten aktiválják az EU-alapszerződés 50. cikkelyét, vagyis hivatalosan kérik az ország kilépését az Unióból. A lépésre hónapok óta várunk a tavaly nyári népszavazást követően, most azonban úgy tűnik, hogy Brüsszel húzza még kicsit az időt, ők ugyanis legkorábban április végén-május elején dönthetnek a tárgyalás alapelveiről, így nyárig húzódhat a hivatalos kilépési tárgyalások megkezdése.

Egyelőre nem akarnak függetlenek lenni a skótok az angoloktól

A legújabb felmérés szerint kevesebben (44%-nyian) támogatják Skócia elszakadását az Egyesült Királyságtól, mint a függetlenségről 2014-ben tartott népszavazás idején (45%), de a skót választók többsége ennek ellenére úgy véli, hogy Skócia előbb-utóbb mégis független országgá válik.

A királynő is rábólintott: bármikor indulhatnak a Brexit-tárgyalások

A brit parlament által hétfőn megszavazott Brexit-határozat ma törvényerőre emelkedett, hiszen II. Erzsébet királynő csütörtökön ki is hirdette annak szövegét. Ez azt jelenti, hogy mostantól kezdve bármikor megkezdheti Theresa May brit kormányfő a Brexitről szóló tárgyalásokat az Európai Unió vezetőivel.

Most már tényleg bármelyik pillanatban jöhet a Brexit

A brit parlament hétfőn késő este jóváhagyta, hogy a kormányfő aktiválja a lisszaboni szerződés 50. cikkelyét, azzal pedig hivatalosan is kérje az ország kilépését az Európai Unióból. Theresa May a hírek szerint a jövő héten indítja el a folyamatot, amire elvileg két év lesz, annyi idő alatt kell majd végigtárgyalni az Egyesült Királyság jövőbeli kereskedelmi kapcsolatait.

Egy második népszavazás is lehet Paks 2-ről?

A múlt heti öt után csütörtökön várhatóan újabb öt népszavazási kérdést nyújt be hitelesítésre a Paksi Atomerőmű bővítése ügyében a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) az LMP. A Magyar Nemzet úgy tudja, a párt nemcsak országos, hanem helyi népszavazást is kezdeményez rövidesen Paks 2 ügyében, erről a párt baranyai szervezete már helyi konzultációt is indított.

Duplán fennakadhat az LMP paksi népszavazási ötlete

Az Alapjogokért Központ szerint az LMP által kezdeményezett népszavazás nemzetközi szerződésre, illetve abból fakadó kötelezettségre vonatkozik, azt érintő kérdésben pedig az alaptörvény - a korábbi alkotmányéval megegyező - szabályai alapján népszavazás nem tartható.

Népszavazással mennének neki Paks 2-nek

Az LMP népszavazást kezdeményez a paksi bővítésről, az erről szóló kérdést hamarosan benyújtják a Nemzeti Választási Bizottsághoz - jelentette be a párt társelnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Az LMP szerint Paks 2 nemzetbiztonsági kockázatot jelent és rombolja a természetet, és a bővítés az egyik legnépszerűtlenebb projekt Magyarországon.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.