részvénykibocsátás

Tőzsdére megy a volt Transferwise

Tőzsdei bevezetésre készül a ma már egyszerűen Wise néven ismert Transferwise – tájékoztatta a brit fintech a Portfolio-t. A vállalat részvényeivel a londoni tőzsdén lehet majd kereskedni.

Ismét felrobban a mémtőzsde anyahajója?

Ismét felrobban a mémtőzsde anyahajója?

A videojáték-kiskereskedő GameStop részvényei tegnap 16,3 százalékkal kerültek feljebb, ezzel március közepe óta először tört 200 dollár fölé a jegyzés. Ismét egyre "zajosabb" a februárban még rettegett wallstreetbets subreddit, sokan újabb short squeeze-ért kiáltanak. A GameStop szárnyalása mellett a mozilánc-üzemeltető AMC még erősebb napot zárt, majdnem 20 százalékkal került feljebb tegnap a részvény, ezzel tovább fokozva a figyelemre méltó májusi ralit.

Folytatja nemzetközi terjeszkedését a Cordia

Folytatja nemzetközi terjeszkedését a Cordia

A német magánbérlakás-piacon aktív hollandiai társaság, az ARGO Properties nyilvános részvényibocsátást hajtott végre, amelyben – nemzetközi terjeszkedési stratégiája részeként – a Cordia International is részt vett.

Széttépték Amerika legnagyobb kriptotőzsdéjének részvényeit az első kereskedési napon

Széttépték Amerika legnagyobb kriptotőzsdéjének részvényeit az első kereskedési napon

A szerdai nap talán legjobban várt eseménye volt Amerika legnagyobb kriptotőzsdéjének, a Coinbase-nek tőzsdére lépése. A részvényekkel a kereskedés itteni idő szerint 19:25-kor indult és a befektetők valósággal széttépték a részvényt, a cég piaci értéke pedig még az előzetesen várt értéket is bőven meghaladta. Persze üzemanyag is van a rali mögött, amellett, hogy sokan történelmi jelentőségű pillanatként tekintenek a tőzsdei bevezetésre, a vállalat is szolgált munícióval a hónap elején, mikor közölte, hogy az első negyedévben nagyobb árbevételt és profitot ért el, mint a tavalyi egész évben - pedig már a 2020-as számok is erősek voltak.

További forrásbevonást és 230 milliárd feletti árbevételt tervez az AutoWallis 2021-ben

További forrásbevonást és 230 milliárd feletti árbevételt tervez az AutoWallis 2021-ben

Komoly tervekkel lépett a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) az AutoWallis. A cégcsoport eredményeit jól mutatja, hogy 2020-as teljesítményükre alapozva a BÉT Legek díjátadóján nemrég elnyerték az „Az év alaptőke-emelése” díjat. De milyen irányokban akarnak tovább fejlődni, és mennyire nevezhető példának a cég a BÉT fejlesztési stratégiája szempontjából? Erről kérdeztük Végh Richárdot, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatóját és Ormosy Gábort, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatóját.

Állami segítséget kap az Air France, szárnyal az árfolyam

Állami segítséget kap az Air France, szárnyal az árfolyam

Ahogy azt már tegnap megírtuk, rábólintott az EU az Air-France-KLM feltőkésítésére, aminek értelmében a francia állam 4 milliárd euróval járul hozzá a tőkeemeléshez és megduplázza a részesedését a járvány miatt nehéz helyzetbe került légitársaságban, ezzel a társaság legnagyobb tulajdonosa lesz. A befektetők kitörő lelkesedéssel fogadták a hírt, szárnyal a mai kereskedésben az Air France árfolyama.

Teljesen átalakul a vállalati IT: a hardvert felfalja a felhő és a devops

Teljesen átalakul a vállalati IT: a hardvert felfalja a felhő és a devops

Tavaly lépett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közepes méretű vállalatok növekedési terveit támogató Xtend piacára a Gloster Infokommunikációs Nyrt. A tőzsdei jelenlét komoly lépés volt a cég életében, ami a növekedési terveket is egyértelműen meghatározta – mondta a Portfolio-nak Szekeres Viktor, az igazgatóság elnöke. Úgy látja, a számok meggyőzőek, de komoly fejlesztési és akvizíciós időszak előtt állnak, a pandémia miatt felgyorsult digitalizáció pedig egyértelműen folytatódni fog a következő időszakban is.

Bombahír a világ első tőzsdére lépő kriptotőzsdéjétől: őrült pénzeket kerestek az elmúlt hónapokban

Bombahír a világ első tőzsdére lépő kriptotőzsdéjétől: őrült pénzeket kerestek az elmúlt hónapokban

Korábban írtunk róla, hogy tőzsdére megy az Egyesült Államok legnagyobb kriptotőzsdéje, a Coinbase. Bár már az akkor közölt számok alapján is ígéretesnek tűnt a cég, a friss, első negyedéves adatokkal még az alapvetően magas elvárásokra is sikerült rátenniük egy lapáttal, hiszen az év első három hónapjában nagyobb profitot értek el, mint a tavalyi egész évben.

Mérföldkő: tőzsdére megy a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje

Mérföldkő: tőzsdére megy a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje

Ha néhány év múlva visszatekintünk a 2020-2021-es időszakra, valószínűleg a legtöbbeknek a pandémia fog eszébe jutni. A koronavírus árnyékában azonban a kripto-történelemkönyvek is bővült jó néhány fejezettel, és az egyik ilyen fejezet épp a szemünk előtt játszódik le, hiszen a világ egyik legdominánsabb kriptotőzsdéje, a Coinbase hamarosan a nyilvános piacra fog lépni, ami újabb mérföldkövet jelent a kriptoökoszisztéma számára. Ennek apropóján darabjaira szedtük céget, megnéztük hogyan működik, hogyan termeli a profitot, mi indokolhatja a közel 100 milliárd dolláros becsült piaci értékét és milyen kockázatokkal kell számolni.

Tőzsdére megy a Magyarországon is aktív ingatlanfejlesztő

Tőzsdére megy a Magyarországon is aktív ingatlanfejlesztő

Bejelentette részvénykibocsátási szándékát a CTP. A társaság a Euronext Amsterdam-on kéri tőzsdei jegyzését. A cég az öt legnagyobb európai logisztikai ingatlanfejlesztő vállalat egyike, ami Kelet-Közép-Európában, így Magyarországon is aktív tevékenységet folytat.

Újabb cég készül a magyar tőzsdére

Újabb cég készül a magyar tőzsdére

A 2011 óta működő ViVeTech 2021 második felében tervezi részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsdén. Ehhez most 40 millió forint, 50 százalékos intenzitású, vissza nem térítendő támogatást nyert el a BÉT Mentoring Programjától, a BÉT és a Pénzügyminisztérium közös, kis- és középvállalatok tőzsdei megjelenését, felkészülését elősegítő pályázatán. A cég saját fejlesztésű szoftverével és ahhoz kapcsolódó új szolgáltatáscsomagjával készül belépni a nyugat-európai piacra és a tőkebevonással ezt kívánja finanszírozni.

Kihagynák az amerikai nagybankokat az IPO-kból

Kihagynák az amerikai nagybankokat az IPO-kból

Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete jóváhagyta az NYSE közvetlen részvénykibocsátási tervét, ez a lépés a befektetési bankok egyik bevételi forrását csökkentheti.

Elhalasztották a DM-KER részvénykibocsátását

Elhalasztották a DM-KER részvénykibocsátását

Elhalasztották a DM-KER részvénykibocsátását, miután a cég nagytulajdonosai arról értesítették a társaságot, hogy a vállalat tőkeszerkezet változásának alternatívái merültek fel.

Soha nem volt még ekkora részvénykibocsátás, mutatjuk, mégis mekkora

Soha nem volt még ekkora részvénykibocsátás, mutatjuk, mégis mekkora

Óriási érdeklődés övezi a kínai fintech cég, az Ant Group IPO-ját, amely a történelem legnagyobb elsődleges részvénykibocsátása. A kibocsátás következtében a cég piaci kapitalizációja meghaladja a 300 milliárd dollárt, így a frissen tőzsdére lépő cég nagyobb, mint az Egyesült Államok legnagyobb bankja, vagy mint Finnország GDP-je, csak hogy néhány példát említsünk.

Új információ jelent meg a DM-KER részvénykibocsátásáról

Új információ jelent meg a DM-KER részvénykibocsátásáról

A DM-KER igazgatósága úgy határoz, hogy a hamarosan sorra kerülő jegyzés csak akkor minősül sikeresnek, ha 300 millió forint teljes kibocsátási értékben kerül sor az újonnan kibocsátandó részvények jegyzésére. Ha a jegyzés nem éri el a 300 millió forintot, akkor a jegyzés sikertelen, aluljegyzést a társaság nem fogad el.

Növekedési és osztaléksztori a magyar tőzsdén, visszavásárlási kötelezettséggel

Növekedési és osztaléksztori a magyar tőzsdén, visszavásárlási kötelezettséggel

Hamarosan újabb részvénykibocsátásra kerül sor a magyar tőzsdén, az építőipari és mezőgazdasági gépek értékesítésével foglalkozó DM-KER bocsát ki részvényeket. Az IPO-val kapcsolatban tartottunk tegnap Befektetői Klubot, ahol Bátor Ferenc, a DM-KER igazgatósági elnöke, Vitkovics Péter, a DM-KER stratégiai tanácsadója, Virág Ferenc, a Random Capital tulajdonosa, Várszegi Sarolta, az EY partnere és Hajnal Tamás, a Széchenyi Alapok vezérigazgatói tanácsadója, és a DM-KER igazgatósági tagja beszélt a részvénykibocsátás részleteiről.

Részvénykibocsátás a magyar tőzsdén visszavásárlási kötelezettséggel - Ma minden kiderül

Részvénykibocsátás a magyar tőzsdén visszavásárlási kötelezettséggel - Ma minden kiderül

Újabb tőzsdei kibocsátás jön a magyar tőzsdén, a mezőgazdasági és építőipari gépek forgalmazásával foglalkozó hazai középvállalat, a DM-KER bocsát ki részvényeket. A vállalat rendkívül dinamikusan növekedett az elmúlt években, profi és céltudatos menedzsmenttel járták végig a tőzsdére vezető út állomásait, idén ősszel pedig következhet a vállalat részvénykibocsátása. A befolyó forrás részben a vállalat akvizíciós terveit támogatja, a DM-KER nem csak hazai, de nemzetközi terjeszkedést is tervez. A Portfolio a következő befektetői klubján ezt a sztorit mutatja be közelről, a cég vezetői ugyanis ott lesznek az eseményen. A rendezvényt offline vagy online formában követőknek lehetőségük lesz meghallgatni a DM-KER vezetőinek előadásait, amelyekből az iparági trendekről, a vállalat fundamentumairól, a kilátásokról, és a részvénykibocsátásról nyerhetők információk. A befektetői klub résztvevői személyesen is kérdezhetnek a cég menedzsmentjének tagjaitól.

Részvénykibocsátás a magyar tőzsdén - Külföldi terjeszkedés a cél

Részvénykibocsátás a magyar tőzsdén - Külföldi terjeszkedés a cél

Jó lehetőséget lát a további megerősödéshez a jelenlegi helyzetben a DM-KER menedzsmentje, ezért is döntött a tavalyi tőzsdére lépés után idei részvénykibocsátás mellett a vállalat vezetése. A DM-KER végigjárta a tőzsdeképessé válás útját, vállalkozásból szervezett középvállalattá vált a társaság, az úton a A Random Capital és a Navigátor, mint kijelölt tanácsadó és befektetési szolgáltató segített, a Széchenyi Tőkealapkezelő pedig az első zártkörű tőkeemelésből vállalt nagy szerepet. A részvénykibocsátásból befolyó forrásból a vállalat folytatja a növekedési stratégia megvalósítását, a cél egy több országra szóló gépkereskedői hálózat kiépítése. Bátor Ferenccel, a DM-KER gazgatóságának elnökével és Kocsy Barnabás vezérigazgatóval beszélgettünk.

Részvénykibocsátás a magyar tőzsdén, visszavásárlási kötelezettséggel!

Részvénykibocsátás a magyar tőzsdén, visszavásárlási kötelezettséggel!

Várhatóan október második felében jegyezhetők a DM-KER részvényei, a mezőgazdasági és építőipari gépek forgalmazásával foglalkozó hazai középvállalat részvénykibocsátása abból a szempontból mindenképpen különleges lesz, hogy a DM-KER bizonyos feltételek mellett visszavásárlási kötelezettséget vállal. A vállalattal és a részvénykibocsátással kapcsolatos részletekről az érdeklődők a Portfolio következő befektetői klubján szerezhetnek bővebben információkat, a helyszínen vagy online a vállalat vezetőitől is szabadon kérdezhetnek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Eljöhet a benzinkutak bosszúja
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.