Több mint ezren tüntettek hétfőn reggel azután, hogy a tankerület vezetője pénteken felmentette posztjáról Dezsőfi Györgyöt, a Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét. Az egyik budakalászi iskolában is élőlánccal tiltakoznak az ellen, hogy a tankerületek elbocsátással fenyegetik a polgári engedetlenségi akcióba kezdő pedagógusokat.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete tiltakozik a sztrájkjogért polgári engedetlenséget vállaló pedagógusokat ért kormányzati fenyegetés ellen - írja közös közleményében a két szervezet.
Csődközelben lévő ingatlanfejlesztők, sztrájkoló jelzáloghitelesek, elapadó források és bizonytalan ideig szünetelő építkezési projektek, iparágakon átívelő likviditási problémák - komoly bajban van a világ második legnagyobb gazdaságának legfontosabb szektora, azaz a kínai ingatlanszektor. Már csak egy kérdés maradt: a teljes amerikai részvénypiac méretét meghaladó ingatlanszektor bezuhanása a Lehman Brothers bedőléséhez hasonló, globális gazdasági válságot okozó esemény lenne? Többek között ezt a kérdést járjuk körbe elemzésünkben, illetve annak is utánajárunk, hogy mégis hogyan fajulhatott idáig a helyzet.
A brit üzleti és energiaügyi minisztérium épületében dolgozó alkalmazottak ugyanazon a napon kezdenek sztrájkba, amikor az ország új miniszterelnökét kinevezik a jövő héten - közölte a közszolgálati szakszervezet csütörtökön a Reuters beszámolója szerint. Nagy-Britanniában a vasúti dolgozók, az egészségügyi dolgozók és a jogi szakemberek sztrájkolnak vagy terveznek sztrájkot jobb bérezésért és feltételekért. A brit miniszterelnöki posztra esélyes Liz Truss kijelentette, hogy "kemény és határozott intézkedéseket" hozna a szakszervezetek sztrájkjainak korlátozására.
Többek között a megugrott áramárak miatt nőttek az állami vasúttársaság terhei - írja a VG, amely nem megerősített értesülései szerint a MÁV a szakminisztérium segítségét kérte az együtt akár 200 milliárd forintot is elérő idei és 2023-as többletkiadása forrásának előteremtéséhez.
Sztrájkot hirdetett péntekre a Lufthansa német légitársaság pilótáit képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit - VC). A munkabeszüntetés miatt töröltek több száz járatot, köztük budapestieket.
Miután a kormány és a pedagógus szakszervezetek közötti bértárgyalások ismét kudarcba fulladtak, már a tanév első napján, szeptember elsején többen polgári engedetlenségi akcióba kezdenek a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium és a Széchenyi István Kéttannyelvű Általános Iskola tanári közül - írja a Népszava.
Mintegy tíz év múlva megjelennek a jelenleg alsó tagozatos gyerekek, vagyis az alfa generáció ("digitális bébik") első képviselői a munkaerőpiacon, ők lesznek a legnagyobb vesztesei a fokozatosan a gyermekmegőrzés szintjére süllyedő hazai közoktatásnak, amely komplex átalakítás nélkül már sokszor a jelenlegi munkáltatói igények kielégítésére sem képes - mondta a Portfolio-nak Totyik Tamás. A magas színvonalú oktatáshoz már most is csak a tehetősebb réteg fér hozzá, mondhatni már most a gazdagok privilégiuma, valamint a közoktatás alig képes a pedagógushiányból fakadó extra terhek kielégítésére, ez pedig a jövőben a társadalom szerkezetét is bomlaszthatja. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke szerint, ha a sztrájkbizottság most azonnal megegyezne a béremelésről a kormánnyal, akkor is megmarad a pedagógushiány, amely mellett egyéb problémák is vannak. Különösen aggodalomra adhat okot az idei fűtési szezon, amely idején tetőzhet a pedagógusok türelme. A jelenlegi törvények miatt nem egyszerű sztrájkot szervezni, így a szakmabeliek polgári engedetlenséggel próbálkozhatnak.
Habár már megvan, hogy mikor egyeztet a kormány a pedagógus szakszervezetekkel, mégis előkerülhetnek lassan a kockás ingek, azaz a tanárok folytathatják a korábban már beígért sztrájkot. Emellett a diákok is szervezkednek, mozgósítással és adománygyűjtéssel segíti a két legnagyobb pedagógus-szakszervezet a Diákok a Tanárokért csoportot a szeptember 2-ára meghirdetett tüntetés megszervezésében - írja az RTL.
A SAS skandináv légitársaság pénteken jelentette be, hogy szeptemberben és októberben a menetrend szerinti járatai közül 1700-at felfüggeszt, ami tervezett kapacitásának közel 4 százaléka. A döntést a késedelmes repülőgép-szállításokkal és a pilóták sztrájkjával indokolták.
A londoni metróhálózat dolgozóinak sztrájkja miatt lényegében leállt a brit főváros föld alatti közlekedése pénteken, egy nappal a vasúti dolgozók országos munkabeszüntetését követően.
Több ezer vasutas kezdett munkabeszüntetésbe csütörtökön Nagy-Britanniában, ami országszerte megbénította a vasúti közlekedést, és egyelőre nincs megoldás a fizetésekkel és a munkahelyi körülményekkel kapcsolatos munkaügyi vitában, amelyet csak súlyosbít a brit megélhetési költségek tartós emelkedése.
Szerdán tárgyalt a kormány a két pedagógus érdekvéső szervezettel, ezt követően az érdekvédők úgy nyilatkoztak, hogy elfogyott a türelem, nem tudnak tovább várni.
A mozdonyvezetők nem hagyják magukat átverni, augusztus végén döntenek egy lehetséges sztrájk időpontjáról – írta szerdai közleményében a Mozdonyvezetők Szakszervezete.
A közlekedési ágazat több mint negyvenezer munkavállalója sztrájkol Nagy-Britanniában, az ország vonathálózatának csupán egyötöde üzemel a szerdai, egynapos munkabeszüntetés miatt.
Folytatódhat a reptéri káosz, a Ryanair spanyolországi repülő személyzete a következő öt hónapra heti négy nap munkabeszüntetést helyezett kilátásba, ha nincs előrelépés a bérvitában.
A német Lufthansa légitársaság kedden több mint ezer járatát törölte a frankfurti és a müncheni repülőtereken a ver.di szakszervezeti szövetség által a repülőtéri földi kiszolgáló személyzetnél a nyári csúcsidőben, a július 27-re meghirdetett figyelmeztető sztrájkja miatt.
Nem adták fel a sztrájkot, a jogászok keresik azokat a kiskapukat, amit még esetleg hagytak a jogszabályok - mondta a Spirit Fm Aktuál című műsorában Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, aki szerint el fog indulni szeptemberben az oktatás. A szakember a hazai oktatásban rejlő problémákat is fejtegette, szerinte a pályaelhagyások mérséklése érdekében minimum 45 százalékos azonnali béremelésre lenne szüksége.
A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.
Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!