Veszélyesebb a koronavírus, ha magasabb a szállópor-szennyezés
A szállópor-szennyezés növeli a koronavírussal összefüggő halálozást egy új svájci tanulmány szerint.
A szállópor-szennyezés növeli a koronavírussal összefüggő halálozást egy új svájci tanulmány szerint.
A világjárvány megfékezésére hozott korlátozások miatt csökkent a légszennyezés, ez több tízezer idő előtti halálozást előzhetett meg Európában és Kínában - állapította meg egy új kutatás.
A koronavírus-járvány feltartóztatására Kínában elrendelt karantén nem csupán a betegség terjedését gátolta meg, hanem jelentősen javította a levegő minőségét, elejét véve ezáltal több ezer elhalálozásnak a világ egyik leginkább légszennyezett országában - mutatták ki az amerikai Yale Egyetem kutatói.
Párizsban és környékén 20-30 százalékkal javult a levegő minősége a március 17-én elrendelt kijárási korlátozások következményeként - közölte a környezetvédelmi minisztérium levegőminőséggel foglalkozó ügynöksége, az Airparif.
Számos településen továbbra is magas a légszennyezettség a Nemzeti Népegészségügyi Központ szombati adatai szerint.
Számos magyarországi település levegője kifogásolt minőségű csütörtökön - derül ki az Országos Közegészségügyi Intézet adatközléséből.
Tovább romlott a levegő minősége Magyarországon, több településen veszélyes és egészségtelen a légszennyezettségi helyzet.
Több hazai településen az elfogadható szint alá romlott a levegő minősége.
Az egészségre veszélyes szintre emelkedett a légszennyezettség számos magyarországi településen.
Az eddig feltételezettnél több, világszerte kilencmillió idő előtti halálesetet okoz a levegőben lévő szállópor egy új kutatás szerint.
Miután az elmúlt napokban - nagyrészt a szél hatására - sokat javult a levegőminőség a hazai településeken, pénteken már ismét kifogásolhatóvá vált a helyzet több városban.
Négy északkelet-magyarországi településen továbbra sem elfogadható a levegő minősége az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) közegészségügyi igazgatóságának adatai szerint.
Tovább nőtt a légszennyezettség több hazai városban; mindenhol a kisméretű részecske (PM 10) a domináns légszennyező anyag.
Több település - köztük Budapest - levegőjét veszélyesnek minősítették a magas szálló por (PM10) tartalom miatt.
Budapesten, Miskolcon és Putnokon kifogásolt a levegő minősége; a problémát a jelentős részben a lakossági fa- és egyéb szilárd tüzelő égetéséből származó kisméretű részecske (PM10) okozza.
Tavaly 1,24 millió ember halálát okozta a szennyezett levegő Indiában - olvasható egy új tanulmányban, amely a Lancet Planetary Health folyóiratban jelent meg csütörtökön. A rendkívül rossz levegőminőség egyik fő oka a lakossági szilárd tüzelés mellett a szénfelhasználás bővülése, India ezáltal a világ egyik legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója is, így a globális felmelegedésben is jelentős szerepe van.
Számos magyarországi településen kifogásolt, több településen egészségtelen, Nyíregyházán pedig veszélyes a levegőminőség az Országos Közegészségügyi Intézet adatai alapján. A problémát a legtöbb településen a kisméretű részecske (PM10) okozza, amely jelentős részben a szilárd tüzelőanyaggal, például fával és hulladékokkal történő lakossági fűtésből származik. Hosszabb távon a lakossági fűtéskorszerűsítési programok hozhatnának javulást, ezek azonban a jelentős lakossági igényhez mérten csak korlátozottan állnak rendelkezésre.
Több légszennyező anyag koncentrációja az egészségügyi határérték felett alakul Budapesten, az ország számos más településén is kifogásolt a levegőminőség.
Nagy mennyiségű fegyver indult volna útnak Szíriából.
Sokkal többen halnak meg, mint kellene.
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?