telekom

Összehajtottam egy mobilt. Hűha!

Tényleg, nem sokat ér most már egy mobilgyártó, amelyik nem képes legalább egy összehajtható mobilt piacra dobni, vagy legalább az ígéretével előállni. Bőven elég, ha egy prototípust összerak, nem kell más, csak az ígérete annak, hogy valami mást lehet vele csinálni, mint azokkal a mobilokkal, amiket a pórnép is megvehet. Csak annyit mondok, hogy a szomszéd vacsoraasztaltól átjöttek megnézni a 2000+ eurós mobilt, és akarták. Ennyi.

Már megint Magyarországgal büszkélkedett a Deutsche Telekom

Szinte minden évben megemlítik Magyarországot a Deutsche Telekom vezetői a barcelonai mobilkiállításon, az MWC-n, egyfajta kísérleti laborja lett a Telekom Csoportnak a magyar operáció. Most a BorgWarner és a Magyar Telekom közötti együttműködést emelte ki előadásában Claudia Nemat, a Deutsche Telekom technológiáért és innovációért felelős vezetője.

Itt az LG válasza a hajtogatható mobilokra

Mit ér egy mobilgyártó, amelyik nem kínál manapság hajtogatható mobilt? Mert, ugye a Samsung már a Mobile World Congress (MWC) előtt bemutatta a Galaxy Foldot, amire ma a Huawei tromfolt rá a Mate X nevű telefonjával, aztán estére az LG csődítette össze az újságírókat, hogy tovább fokozódjon az izgalom, a dél-koreaiak azonban úgy gondolták, nem szállnak be a versenybe, és valami egészen mást mutatnak be.

Mi lesz a Telekom osztalékával?

A ma reggeli sajtótájékoztatón Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója és Szabó János, a vállalat gazdasági vezérigazgató-helyettese beszélt a vállalat eredményeiről, a fontosabb trendekről és a tervekről. A menedzsmentnek több kérdést is feltettünk, az azokra kapott válaszok lent olvashatók.

Megint lehet nagyot álmodni a Telekomnál

Évek óta jóval magasabb osztalék kifizetését is lehetővé tennék a Magyar Telekom eredményei annál, mint amennyit ténylegesen kifizet részvényeseinek. Indok mindig volt arra, hogy miért óvatos a menedzsment: hol a Digi vagy egy állami mobilcég piacra lépése, hol a roamingdíjak eltörlése, hol pedig az újabb frekvenciavásárlások és egyéb beruházások, vagy egyszerűen az erős verseny volt a magyarázat, miért marad el a cég osztalékfizetése a potenciálistól. Jövőre azonban már a mostaninál magasabb osztalékot fizethet a Telekom, újra van remény arra, hogy a menedzsment óvatosan, de elkezdi emelni az osztalékot. Ez a legfontosabb üzenete a Magyar Telekom legfrissebb gyorsjelentésének.

Emelkedik az osztalék a Telekomnál

Kijöttek a Telekom legfrissebb számai, amik a fontosabb sorokon a várakozások felett alakultak, és a lényeg: az idei eredmény után a menedzsment az elmúlt években látottnál magasabb osztalék kifizetését javasolja.

Díjmentes hívás és 90 GB internet a Vodafone-tól

Február 14. és 17. között minden aktív lakossági, hang alapú előfizetéssel rendelkező, havi díjas és feltöltőkártyás Vodafone ügyfél díjmentesen telefonálhat a szerelmesek ünnepén és az azt követő hétvégén. A szolgáltató azokra az ügyfeleire is gondolt, akik inkább az online térben ünnepelnének: három napig belföldön és az EU-ban felhasználható 90 GB extra adattal is meglepik az ügyfeleket, mely a My Vodafone appban aktiválható február 1. és 28. között.

Amerikai szenátorok megint nekimentek a ZTE-nek

Amerikai szenátorok kétpárti csoportja benyújtott egy törvényjavaslatot, amelynek értelmében újra szankciókkal sújtanák a ZTE kínai telekommunikációs vállalatot, ha a cég nem tartja tiszteletben az amerikai törvényeket, illetve az amerikai kormányzattal kötött megállapodást.

Az amerikaiak szerint kémkedik a Huawei, vádat emelnek

Az amerikaiak szerint kémkedik a Huawei, vádat emelnek

Az amerikai igazságügyi minisztérium banki csalás, kereskedelmi titkok ellopása és hatóság félrevezetése miatt két ügyben is vádemelést javasolt a Huawei kínai telekommunikációs óriáscég és pénzügyi igazgatója, a Washington kérésére Kanadában letartóztatott Meng Van-csou ellen - jelentette be sajtótájékoztatóján Matthew Whitaker ügyvezető igazságügyi miniszter.

Telekom: nem etikus a 8 év börtönnel fenyegetett etikus hacker

Telekom: nem etikus a 8 év börtönnel fenyegetett etikus hacker

Reagált a Magyar Telekom az etikus hacker ügyére, aki feltörte a vállalat informatikai rendszerét, majd jelentette ezt a cégnek, mégis feljelentették, most pedig akár 8 évre is börtönbe kerülhet. A Telekom szerint az etikus hacker nem etikus, mivel a sérülékenység felfedezése után további támadásokat indított és újabb rendszerek feltörésébe kezdett.

A Magyar Telekom elindította Magyarország első szabványos 5G tesztállomását

A Magyar Telekom január végén elindította az első szabványos 5G állomását. A Zalaegerszeg belvárosában található állomás a 3,7 GHz-es teszt spektrumot használja. A valós körülmények között működő, gigabites sebességre képes teszthálózat szabványosított 5G rendszerrel valósul meg, és kereskedelmi bevezetésre érett 5G hálózati eszközöket használ. A tesztüzem célja, hogy a Telekom megismerje az új technológia meglevő hálózatokkal való együttműködésének kihívásait, és ezzel időben felkészüljön a majdani integrációjára.

Világszerte kevesebb, nálunk egyre több a vodás

Közzétette a tavaly decemberben végződött negyedévéről a pénzügyi számokat a Vodafone. A világ méásodik legnagyobb mobilszolgáltatójánál világszinten csökkent az előfizetők száma, nálunk viszont tovább emelkedett. A csoport bevételei csökkentek, de az egész éves tervet megerősítette a menedzsment.

Váratlan hiba a UPC-nél

Akadozik a UPC internetszolgáltatása - panaszolta több olvasónk. Utánajárva kiderült: a társaság béreltvonalas ügyfeleinek kiszolgálásával akadt gond a késő délutáni és a délelőtti órákban egyaránt.

Magyarországon tárgyalt a Vodafone Csoport vezérigazgatója

Magyarország digitális fejlődéséről és a szolgáltató jövőbeni terveiről tárgyalt január 8-án Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel, január 9-én pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel Nick Read, a Vodafone Csoport vezérigazgatója.

Újabb csapás az Apple-nek: iPhone-okat tiltottak be Németországban

Megtiltotta több iPhone okostelefon modell németországi forgalmazását a müncheni tartományi bíróság, arra hivatkozva, hogy a gyártó amerikai Apple megsértette egyik volt partnere, a Qualcomm egyik szabadalmát, a tiltás csütörtökön lépett életbe, miután a szintén amerikai Qualcomm letétbe helyezte a bíróság által megkövetelt 1,34 milliárd eurós biztosítékot.

Folytatódik a Telekom-rali

Tavaly egy pletykára nagyot emelkedett a Magyar Telekom árfolyama, ma tovább folytatódott a rali. Megnéztük, mennyire drágák a Telekom részvényei, és milyen szintekre érdemes figyelni, ha folytatódik az emelkedés.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.