telekom

2007. március 30. 09:08 | Portfolio

Magyar Telekom: korán jön az osztalék

Május 24-én kezdődhet a Magyar Telekom osztalékának kifizetése a társaság közgyűlési előterjesztése szerint.

2007. március 30. 08:38 | Portfolio

Felminősítette a Magyar Telekomot az Erste

Tartásról felhalmozásra minősítette fel a Magyar Telekom részvényeit az Erste. A felminősítésben egyaránt szerepet játszott a kedvező értékelési szint, a bőkezű osztalékpolitika és az erős szabad cash-flow hozam. A felminősítéssel együtt a bank 970 forintról 1,100 forintra növelte az MT célárfolyamát.

2007. március 29. 14:57 | Portfolio

Vodafone: 39 forintért hívhatod Romániát

Átfogó sajtóbeszélgetést tartott ma a Vodafone Magyarország vezérigazgatója, Beck György, melynek során a vállalat közelmúltban elért eredményeit és a közeljövőre vonatkozó terveket foglalta össze a menedzser. A társaság speciális díjcsomagot fejlesztett ki a Romániába sűrűn telefonáló ügyfelek számára, az egységes percdíj 39 forint. A beruházásokra fordított összeg jövőre meghaladhatja majd a 100 millió dollárt, hiszen sok fejlesztés áll még a szolgáltató előtt elsősorban a 3G és a HSDPA területén.

2007. március 29. 12:42 | Portfolio

Kürt: halmozódó sikerek nemzetközi porondon

A Kürt Zrt. mai sajtótájékoztatójáról jelentkezünk, ahol a külföldi terjeszkedésről beszélt Kmetty József, a társaság vezérigazgatója. Nagy sikert aratott a Kürt integrált információbiztonsági technológiája az új piacokon, úgymint Amerikában és a Közel-Keleten. A társaság megkezdte unikumnak számító adatmentési technológiájának értékesítését, a vietnámi és egyiptomi kormányok 2007 elején vásárolták meg a know-how-t.

2007. március 29. 11:51 | Portfolio

Orosz kézbe kerülhet a Magyar Telekom?

Ezúttal Financial Times Deutschland hasábjain tűnt fel az az információ, hogy az orosz Sistema tulajdonrészt vásárolna a Deutsche Telekomban. A deal részeként a német cég kezébe kerülthet a legnagyobb orosz mobiltársaság, az MTS, ugyanakkor az oroszoké lehet a Magyar Telekom. A német újság szerint a Sistema ismét próbálkozik a deallel, amelynek azonban kicsi az esélye.

2007. március 28. 12:10 | Portfolio

NHH: Tovább bővült februárban a mobilpiac - Kik a nyertesei?

A januári megtorpanás után februárban újra bővült a magyarországi mobilpiac. Az év második hónapjában a három magyarországi mobilszolgáltató előfizetőinek száma 34 ezerrel, 9 millió 992 ezerre nőtt, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság.

2007. március 27. 16:47 | Portfolio

Új vezető a Synergonnál

A Synergon Igazgatósága kinevezte az Üzleti Megoldások Divízió új igazgatóját, Dr. Zelei Istvánt (40) - tette közzé az IT cég.

2007. március 22. 08:28 | Portfolio

Kivezetik a Graphisoftot - felajánlották a 25%-ot is

Információink szerint Graphisoft részvényesek azon csoportja, mely korábbi értesülésünk szerint 25%-os Graphisoft pakettel rendelkezett, felajánlotta részesedését a Nemetschek számára a tegnap lezárult nyilvános vételi ajánlat során. A Graphisoft tehát biztosan távozik a tőzsdéről.

2007. március 21. 08:37 | Portfolio

Econet: idén nyereség lesz?

Az elmúlt időszak hatalmas árfolyam emelkedése ellenére alulértékeltnek tartja az econet papírjait a társaság elnöke, Balázs Csaba, aki a Napinak adott interjújában az ellenséges felvásárlást, valamint a tőkeemelést sem zárta ki.

2007. március 20. 10:18 | Portfolio

Versenytársat kap a Synergon: Czakó Ferenc a konkurensnél

Részvénytársasággá alakul a Delta Elektronik Kft, melynek tulajdonosi körében belép Czakó Ferenc, a Synergon volt elnöke. A társaság akár jelentős konkurenciát is generálhat a Synergon számára, hiszen a cég megalapítja a hálózati területre fókuszáló leánycégét, melyet szintén egy volt Synergonos vezető, Montvai Tamás irányít majd, aki korábban a Synergon legjelentősebb divízióját, a hálózati üzletágat vezette. A Delta a szolgáltatási és outsourcing piacon is erősíteni kívánja pozícióit.

2007. március 19. 08:55 | Portfolio

Pannonplast: megszűnt a Synergon opció

A Pannonplast korábban bejelentett opciós vételi jog következtében fennálló eladási kötelezettsége a Synergon törzsrészvényekre mai napon megszűnt - tette közzé a Pannonplast.

2007. március 14. 15:28 | Portfolio

Synergon: ismét távozik a vezérigazgató

A Synergon Igazgatósága a vezérigazgató (CEO) és az általános vezérigazgató (COO) hatáskörébe tartozó feladatokat egy személy irányítása alá vonta össze, így az üzemeltetéssel és üzletmenettel megbízott általános vezérigazgató - hatáskörének szélesítésével - átveszi a vezérigazgató feladatkörét. Ákos György, a Synergon vezérigazgatója a mai napon közös megegyezéssel távozott a társaságtól.

2007. március 14. 08:49 | Portfolio

Graphisoft közgyűlés: maradnak a saját részvények

Tegnap tartotta rendkívüli közgyűlését a Graphisoft, melynek egyetlen napirendi pontja a saját részvények Nemetschek által tett nyilvános vételi ajánlata során való felajánlása volt. A rendkívüli közgyűlés a saját részvényekre kapott nyilvános vételi ajánlatot nem fogadta el, a részvényeket a Graphisoft az ajánlat során nem ajánlja fel.

2007. március 14. 08:04 | Portfolio

Stratégia, osztalék, akvizíció - Magyar Telekom interjú

Az év közepén lesznek markánsabbak a Magyar Telekom új, a mostanival szoros kapcsolatban lévő stratégiájának körvonalai. Hivatalos osztalékterv még nincs, de az agresszív várakozásokat lehűtheti, hogy a Magyar Telekom meg akarja őrizni a mérlegének azon rugalmasságát, amellyel akár nagyobb akvizíciókat is képes finanszírozni. Ingatlaneladás lehet, azonban a társaság reorganizációja hosszabb folyamat, s nem a korábbi fűnyíró elv szerint fog megvalósulni. Christopher Mattheisennel, a Magyar Telekom nemrég kinevezett elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk. Rákérdeztünk az orosz szálra is, a Sistema nem járt a Magyar Telekomnál.

2007. március 09. 11:59 | Portfolio

Itt az újabb econet akvizíció: média nyomulás

Újabb akvizíciót jelentett ma be az econet.hu. 2007 március 9-én az Emerging Media Group Kft., amely a héten az econet.hu 70%-os ellenőrzése alá került EMG Médiacsoport Vagyonkezelő Kft. 100%-os leányvállalata, megvásárolta a Boomerang Reklám Kft. 100%-os üzletrészét. A vételár 806,000 euró, az ügylet zárására 15 napon belül kerül sor.

2007. március 09. 08:48 | Portfolio

Synergon: újabb vezércsere lesz?

Újabb vezetőváltás várható a Synergon élén a VG információi szerint, mely a január 31-e óta a vezérigazgatói posztot betöltő Ákos Györgyöt érintheti. A cég első embere ugyanis családi okok miatt szabadságon van, mely a portfolio.hu értesülései szerint egy hónapig tarthat.

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Holdblog

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás

A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít