A Gázai övezetben jelenleg folyó fegyveres konfliktus során elesett izraeli katonák ötöde nem ellenséges tűzben, a palesztin fegyveresekkel folytatott harcokban, hanem tévedésből leadott baráti tűzben vagy balesetben vesztette életét - jelentette ki az izraeli hadsereg szóvivője kedden.
A Hamász fegyveres szárnya pénteken azt állította, hogy visszaverte az izraeli különleges erők egyik túszmentési kísérletét a Gázai övezetben, és egy fogoly és több izraeli katona is életét vesztette.
A gázai háború kitörése óta az ENSZ általában hetente kiad egy nyilatkozatot, melyben a harcok beszűntetését kéri Izraeltől, és elítéli az Izraeli Védelmi Erők (IDF) akcióit. Az izraeli vezérkarnak úgy tűnik feltűnt, hogy a Hamász támadásait jóval ritkábban kritizálják.
Az izraeli miniszterelnököt háborús bűnök elkövetése miatt bíróság elé fogják állítani Izrael Gázai övezet ellen indított offenzívája következtében - jelentette ki hétfőn Recep Tayyip Erdogan török elnök.
Az izraeli hadsereg a radikális iszlamista Hamász ellen indított hadműveletét kiterjeszti a Gázai övezet egészére - jelentette be vasárnap este Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője Tel-Avivban.
Egy amerikai hadihajót és több kereskedelmi hajót ért támadás a Vörös-tengeren vasárnap - közölte a Pentagon az AP beszámolója szerint. A hírügynökség kiemeli, hogy a ma végrehajtott akciók a Vörös-tengeren eddig elkövetett támadások eszkalációját jelentette.
Izrael és a Hamász megállapodott, hogy két nappal meghosszabbítják a tűzszünetet és további túszokat, foglyokat engednek el - jelentette be a katari külügyminisztérium.
Fegyveresek elfoglaltak egy izraeli cégcsoport tulajdonában álló tartályhajót a jemeni Áden kikötővárosának térségében vasárnap - közölték amerikai hatóságok és egy biztonsági cég.
Nincsenek magyar állampolgárok a palesztin Hamász iszlamista terrorszervezet által szabadon engedett túszok első csoportjában - derül ki az Izraelben pénteken este nyilvánosságra hozott névsorból.
Izrael a Hamász terrorszervezettel kötött négynapos tűzszünetet arra használja fel, hogy előkészítse a következő katonai hadműveletét a Gázai övezetben - erről Daniel Hagari katonai szóvivő számolt be pénteken.
Friss propaganda videót tett közzé a Hamász, melyen az izraeli hadsereg ellen folytatott harcok láthatók. A felvételen jól látható: a palesztin terrorszervezet fegyveresei közelről ütnek rajta az izraeli Merkava, Namer páncélosokon RPG-típusú rakétagránátvetőkkel, egy esetben egy Hamász-harcos közvetlen közelről megközelít egy izraeli harcjárművet és robbanóeszközt helyez el rajta. A helyzeten egyes vélemények szerint sokat javítana, ha az izraeli páncélosok megfelelő gyalogsági fedezettel haladnának a gázai utcákon.
Előrehaladott egyeztetéseket folytat az Egyesült Államok, Izrael és a Hamász egy olyan alku megkötéséről, melynek fejében több napnyi tűzszünetért és palesztin fogvatartottak elengedéséért cserébe a Hamász is szabadon engedne legalább 50 túszt – értesült a Washington Post és az ABC.
Joe Biden amerikai elnök világossá tette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök számára, hogy a kétállami megoldás az egyetlen válasz az izraeli-palesztin konfliktus megoldására, és a Gázai övezet megszállása "nagy hiba" lenne - erről maga az amerikai elnök beszélt újságíróknak szerdán.
2001. szeptember 11-én megváltozott a világ. Csak ehhez a változáshoz hasonlítható, ami október 7-én Izraelben történt. Ha nem is az egész világ, de a világ biztonsági helyzetében kiemelkedően fontos szerepet játszó Közel-Kelet 1948 óta nem látott mértékben megváltozott. Először fordult elő Izrael állam létrejötte óta, hogy ellenséges katonák nagy számban Izrael földjére léptek, ott izraeli állampolgárokat, zsidókat gyilkoltak meg, ejtettek túszul. Egyben arra kényszerítették az izraeli hadsereget, hogy közvetlen csatározásba lépjen velük izraeli földön, ezzel Izrael legyőzhetetlenségének, sérthetetlenségének mítosza megdőlt. Megdőlt az is, ami Izrael állam létezésének egyik legfontosabb racionáléja: ez az állam ugyanis azért jött létre, hogy biztonságos otthont nyújtson a zsidóknak, azt kínálva nekik, hogy ebben az államban biztonságban lesznek, mert az állam minden ellenségtől megvédi őket.
Izraeli vezetők vizsgálják annak lehetőségét, hogy megengedik a Hamász vezetőinek, hogy élve elhagyják a Gázai övezetet, cserébe a terroristák elengedik az összes túszt – értesült az izraeli Ynet.
A Távol-Keleten egyre nagyobb a félelem, hogy egy esetlegesen eszkalálódó közel-keleti konfliktus miatt kimerül az amerikai lőszertartalék. Ez azzal fenyeget, hogy az egyre feszültebbé váló indo-csendes-óceáni területen Washington képtelen lesz majd megvédeni a szövetségeseit egy esetleges kínai invázióval szemben – írja az Asia Nikkei.
Az izraeli haderő jelentése szerint izraeli katonák támadást intéztek a Gázai övezet alatt található, jól kiépített alagútrendszerben rejtőző Hamász-terroristák ellen – írja a Reuters.
A Hezbollah elhúzódó konfliktusra készül Izraellel, miután a három hete tartó határ menti összecsapások során 47 fegyveresét elveszítette – írja a Reuters.
A háború kezdete óta szélsőséges palesztinok mintegy 8000 rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Izraelre - közölte csütörtökön este Tal Heinrich izraeli kormányszóvivő. Az izraeli hadsereg legutóbb 7000 rakétáról számolt be, amelyekből legalább 550 a Gázai övezeten belül csapódott be.