Havi nettó 650-850 ezer forintot kérnek Magyarországon a kezdő mérnökök, különben mennek külföldre

Havi nettó 650-850 ezer forintot kérnek Magyarországon a kezdő mérnökök, különben mennek külföldre

A műszaki felsőoktatási képzésben részt vevő hallgatók kiemelkedő mobilitási jellemzőkkel bírnak: 75 százalékuk kész belföldi költözésre karrierjének építése érdekében, miközben 64 százalékuk a diploma megszerzését követően külföldi munkakeresést is tervez. 72 százaléknyian legalább nettó 650 ezer forintos kezdőbérre tartanak itthon igényt – derült ki a Trenkwaldernek a héten zajló Automotive Hungary kiállításon végzett felméréséből.

Lesújtó jelentés érkezett: hiába a béremelések, rosszabbul élnek a fizikai munkát végzők

Lesújtó jelentés érkezett: hiába a béremelések, rosszabbul élnek a fizikai munkát végzők

Az idén az első negyedévben 1779 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ez a szint 18,7 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1499 forintos értéket - közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary közös közleményben hétfőn az MTI-vel. Hamrák Viktor, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatója kiemelte, hogy év elején a munkáltatók többsége számottevő béremelést hajtott végre a fizikai dolgozók körében, azonban még ez is 5-6 százalékos reálbércsökkenést jelent. Hamrák úgy véli, elképzelhető, hogy az év közepén a cégek újabb béremelésekre kényszerülnek.

Költöznének a magyar dolgozók: kétharmaduk belföldi, egyharmaduk külföldi célpontban gondolkodik

Költöznének a magyar dolgozók: kétharmaduk belföldi, egyharmaduk külföldi célpontban gondolkodik

A Trenkwalder idei Mobilitási Indexe szerint a munkavállalók 53 százaléka hajlandó jelenlegi lakóhelyéről elköltözni: kétharmaduk belföldi, egyharmaduk külföldi célpontban gondolkodik. Az alkalmazottak a jelenlegi helyzetükkel mérsékelten elégedettek: munka- és megélhetési körülményeiket bemutató Elégedettségi Index értéke országos átlagban 5,9 volt az 1-10 közötti értékelési skálán, ami a tavalyi 6,4-hez képest 0,5 pontos csökkenést mutat.

Ennyit keres most egy fizikai munkás óránként Magyarországon

Ennyit keres most egy fizikai munkás óránként Magyarországon

A második negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1553 forint volt, ami 11,5 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 1392 forinthoz képest - közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary csütörtökön az MTI-vel.

Így keresnek most a fizikai munkások Magyarországon

Így keresnek most a fizikai munkások Magyarországon

Az első negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1499 forint volt, ami 10,4 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában tapasztalt 1358 forintos értéket - derül ki a Trenkwalder és a Moore Hungary felméréséből.

Az idén meglódul a fizikai dolgozók bére

Az idén meglódul a fizikai dolgozók bére

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1441 forint volt tavaly a negyedik negyedévben, ez 9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 1322 forinthoz képest - közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.

Belföldi költözéssel is lehet többet keresni, de mennyire földhöz ragadt a magyar?

Belföldi költözéssel is lehet többet keresni, de mennyire földhöz ragadt a magyar?

Csökken a munkaképes korosztály száma, egyre kevesebben lépnek be a munkaerőpiacra, kihívást jelent az öregedő társadalom jelensége, a gazdaság újraindulásával tovább nő a foglalkoztatottság, és újból megjelenhet a munkaerőhiányos környezet, a nők foglalkoztatásában vannak még tartalékok - egyebek mellett ezekről az aktuális munkaerő-piaci trendekről esett szó a munkaerő-közvetítéssel és kölcsönzéssel foglalkozó Trenkwalder sajtóbeszélgetésen, amelyen friss Mobilitási és Elégedettségi Indexeket is bemutatták.

Mennyit keres ma egy fizikai munkás Magyarországon? Itt a friss adat!

Mennyit keres ma egy fizikai munkás Magyarországon? Itt a friss adat!

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1388 forint volt idén az első negyedévben, 5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 1326 forintnál - derül ki a Trenkwalder és a Moore Hungary elemzéséből, amelyről közleményben tájékoztatták az MTI-t szerdán.

Szokatlan dolog történt a fizikai dolgozók bérével Magyarországon

Szokatlan dolog történt a fizikai dolgozók bérével Magyarországon

Az idei második negyedévében 1352 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ami az első negyedévi 1326 forinthoz képest kevesebb mint két százalékos növekedést jelent – derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. A felsőbb kategóriákban is befagyni látszanak a bérek, miközben a koronavírus jelentős elbocsátási hullámot is indukált: a BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője körében 15,8 százalékot ért el a kilépési arány, szemben a 2,8 százalékos belépési aránnyal.

Felrobbant a fizikai dolgozók bére Magyarországon

Felrobbant a fizikai dolgozók bére Magyarországon

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1326 forint volt az első negyedévben, ami 19 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában mért 1115 forintos szintet - derül ki a Trenkwalder és a BDO Magyarország MTI-hez eljuttatott közös közleményéből.

Felrobbant a fizikai dolgozók bére Magyarországon

Felrobbant a fizikai dolgozók bére Magyarországon

Az idei második negyedévben 1000 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére - derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. Ez 13 százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakában tapasztalt 887 forinthoz képest. A két évvel ezelőtti, 2016 második negyedéves adatokhoz képest pedig átlagosan nem kevesebb, mint 32 százalékos órabér-növekedést tapasztalhattak a kékgalléros munkavállalók.

Norvég fizetést akarsz? Megmondta a szakértő, mi kell hozzá

A fejvadászati módszerek terjedése, az alapbér előtérbe kerülése az egyéb juttatásokkal szemben, a bérfeszültségek növekedése, illetve az IT- és a speciális nyelvtudás felértékelődése jellemzi a mai munkaerőpiacot - derült ki a Portfolio Budapest Economic Forumának délutáni, munkaerőpiacról szóló panelbeszélgetéséből.

Középvezetőként csak munkahelyváltással tudsz nagy béremeléshez jutni

Az első negyedévhez képest 2 százalékkal, míg éves összehasonlításban 17 százalékkal nőtt 2017 második negyedévében a fizikai munkások átlagos órabére Magyarországon - derült ki Trenkwalder elemzéséből. Ehhez képest a BDO Magyarország felméréséből kiderült, hogy a középvezetői szinten dolgozó szellemi alkalmazottak fizetésemelései még mindig csak az inflációt követik le, ami jelentős fluktuációhoz vezet, hiszen azzal magasabb béremelést tudnak elérni a munkavállalók.

Betegszabira menekülnek a dolgozók

A Budapest Economic Forum utolsó panelbeszélgetésén a munkaerőhiány égető kérdését járták körül a cégek képviselői. Egyetértés mutatkozott abban, hogy a munkaerő minőségével is nagy gondok vannak, nemcsak a rendelkezésre álló munkaerő mennyiségével. Többen is megosztották érdekes tapasztalatukat arról, hogy az elmúlt években látványosan megnövekedett a munkavállalók betegszabadságos napjainak száma.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.