Idősek jogosítványa, kezdők próbaidője, új feladatok a jogosítványszerzéshez - kulcsfontosságú témákról döntöttek Brüsszelben az Infostart beszámolója szerint.
A súlyos közlekedési szabálysértések, mint a gyorshajtás vagy az ittas vezetés miatt az egész EU-ban el kellene tiltani a vezetéstől a szabálysértőket, érveltek kedden az EP-képviselők az Európai Parlament oldalán megjelent közlemény szerint.
A kormány változtatásokra készül a közúti közlekedéssel kapcsolatos ügyintézésnél, valamint átírja a vezetői okmányok kiadásánál és visszavonásánál az eljárásokat. Átalakul az ideiglenes és egyedi rendszámok kiadásának folyamata, valamint változás lesz a jogosítványok honosításánál – derül ki egy társadalmi egyeztetésre adott rendelettervezetből.
A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium elismerte, állami beavatkozásra van szükség a nagyteljesítményű autók elterjedése miatt, és a KRESZ újraírását tervezi - írta meg a economx.hu alapján a 24.hu.
A fél millió forintot is meghaladhatja a jogosítvány megszerzésének költsége, átlagosan pedig 305 ezer forintot kell költeniük a tanulóvezetőknek – írja a 24.hu. Az áremelkedés hatása abban is megmutatkozik, hogy jelentősen csökkent a tanulók létszama az egy évvel korábbi szinthez képest.
Míg Magyarországon akár fél millió forintba is kerülhet a ma már szinte alapvető létszükségletnek tekintett vezetői engedély megszerzése, addig Romániában kevesebb, mint feleannyiba kerül egy, az Unió egész területén használható jogosítvány megszerzése – számol be róla a Totalcar.hu.
Körülbelül 4000 autósoktató van Magyarországon, a háromnegyedük pedig katásként, autósiskolának számlázott eddig. Szeptember elsejétől azonban nem lesz lehetőségük erre, csupán az átalányadózásra. Ezzel viszont négyszeresére emelkedne az adóterhük, ezért tüntetett nagyjából 200 oktató a Hősök terén pénteken – számolt be az atv.hu.
Rendkívüli, hétvégi nyitvatartással segítik a kormányablakok a június 30-án lejáró személyazonosító okmányok cseréjét - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkára a kormányhivatalok honlapjára vasárnap feltöltött videójában.
Érdekes statisztikákat kapott a vezess.hu az ORFK-tól, ezekből kiderül, hogy ma több ezer ember vezet jogosítvány nélkül Magyarországon, holott ez már bűncselekménynek számít.
2022. június 30-áig meghosszabbította a kormány a járvány kezdete óta lejárt vagy lejáró személyi igazolványok, vezetői engedélyek és útlevelek érvényességét, kiterjesztve ezt most a 2020. július 3-a és november 4-e között lejárt okmányokra is. Az építési engedélyeket egy évvel hosszabbítják meg.
Péntek éjjel azt jelentette be a brit honvédelmi miniszter, hogy mintegy 200 főnyi honvédelmi dolgozót fognak bevetni hétfőtől a Nagy-Britanniában kialakult üzemanyagpánik további enyhítésére, a szállítások támogatására. Közben szombaton egy másik hír is érkezett a témában: a múlt hétvégi bejelentéssel ellentétben nem csak karácsonyig, hanem jövő március végéig kéri a brit kormány a külföldi kamionosok segítségét az élelmiszer- és üzemanyagszállítmányok biztonságos célba juttatására. Frissítés! Szombat este azt jelezte a brit kiskereskedelmi üzemanyag-forgalmazók szakmai szervezete, hogy Londont és dél-kelet Angliát kivéve javult az üzemanyag-ellátási helyzet.
Még két hónapig, december 15-éig érvényesek a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt okmányok - közölte a Koronavírus Sajtóközpont csütörtökön a koronavirus.gov.hu oldalon.
A születési dátumhoz igazítaná
Az A (motorkerékpár) és a B-kategóriás, tehát 3500 kg-nál kisebb össztömegű járművek - jellemzően a személyautók és a kishaszonjárművek - vezetéséhez elengedhetetlen jogosítvány megszerzésében már évek óta aktív szerep jut a távoktatásnak. Mostantól a foglalkozásszerűen járművet vezetők, azaz a nehéz teherjárművek, autóbuszok irányítói is hasonló módon, távoktatás segítségével sajátíthatják el a - hatóságok szerint a - munkájukhoz szükséges elméleti ismereteket.
A magyar biztos politikai kereszttűzbe került, de Brüsszel terve is feszültségeket hozhat.
182 milliárd forintnyi összeget kell fizetnie.
Szerinte a katolikusok szerették az őt egyházfőként ábrázoló, MI-generált képet.
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
A jelenlegi adatok szerint sereghajtók vagyunk az EU-ban.