Az Egyesült Államok és 12 másik ország, köztük Japán, az Egyesült Királyság, Kanada és Ausztrália, új, „független és átlátható, külső beavatkozástól mentes” vizsgálatot kérnek a koronavírus eredetét illetően, miután elégtelennek találták a WHO 120 oldalas jelentését.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedrosz Adhanom szerint a Kínában a koronavírus eredetét kutató csapat nem vizsgálta meg kellően azt az elméletet, hogy a vírus esetleg a Vuhani Virológiai Intézet laborjából szabadult-e el, mielőtt arra a következtetésre jutott, hogy a denevérek és az emberek között egy másik közvetítő állat adhatta át a vírust.
Az új típusú koronavírus hónapokig észrevétlenül terjedhetett az első Covid-19-esetek 2019. decemberi kínai megjelenése előtt amerikai kutatók szerint, akik a Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban úgy becsülik, hogy legkorábban 2019 októberében jelenhetett meg a vírus Kínában.
Vuhanban vizsgálódik a WHO a koronavírus eredetét kutatva. Két olyan állatfajt is azonosítottak, melyekről szerintük nagy eséllyel átkerült az új koronavírus az emberekre: a borznyestet és a nyulat.
A Fehér Ház vasárnap felszólította Kínát, hogy tegyen elérhetővé adatokat a koronavírus-járvány legelső időszakából, egyúttal mély aggodalmának adott hangot szombaton azzal kapcsolatban, ahogyan az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ismertette kínai vizsgálódásainak eredményét.
Sokan megemlékeztek ma Li Wenliang kínai orvosról, aki éppen egy éve halt bele a koronavírusba. Ő volt az a vuhani orvos, aki próbálta videóüzeneteken keresztül figyelmeztetni a világot a koronavírus veszélyeire.
A koronavírus eredetét vizsgáló WHO-csapat meglátogatta azt a vuhani laboratóriumot, amit sokan a koronavírus kirobbanásának kiinduló helyszíneként tartanak számon. A csapat egyik tagja újságíróknak azt nyilatkozta, hogy a WHO emberei minden olyan kérdést feltettek, amit fel kellett tenni - írja a Financial Times.
Január 14-én kezdheti meg a munkáját a WHO szakértői csapata Kínában annak felderítésére, hogy honnan ered a koronavírus-járvány – közölte a kínai egészségügyi bizottság hétfőn.
Nem ötvenezer, hanem feltehetően félmillió, vagyis a korábbiakban közölteknél tízszer több fertőzött volt Vuhan városában, ahonnan elindult világjárványt okozó koronavírus - állapította meg a kínai betegségmegelőzési központ (CDC), amely jelentését idézte szerdán a CNN hírtelevízió.
Négy év börtönbüntetést szabott ki egy sanghaji bíróság hétfőn egy sanghaji nőre, aki az év elején a vuhani járványkitörés korai szakaszáról tudósított - adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
A WHO vezette nemzetközi misszió várhatóan január első hetében Kínába utazik, hogy meghatározzák a koronavírus eredetét – számol be a hírről a Reuters.
A legveszélyesebb és éppen ezért halálos fertőzést okozó hatóanyagokkal is dolgozni képes szuperbiztonságos, ún. BSL-4-es szintű laboratórium megépítését támogatja a kormány EU-s pénzből, illetve egy friss kormányhatározat szerint engedélyt adott rá, hogy rögtön növeljék is meg az erre szánt támogatási keretet. A határozat szerint a pénzt megpróbálja elszámolni a kormány az unió koronavírus-válság elleni alapjának, az ún. REACT EU-nak a terhére.
Világszerte már 30 millió ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma közel 945 ezer, a gyógyultaké pedig 20,4 millió a Johns Hopkins Egyetem pénteki összesítése szerint. Koronavírus-hírek egy helyen. A nap során sorra érkeztek a megugró új koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos számok, szomorú rekordok dőltek Csehországban, Szlovákiába és például Spanyolország több térségében korlátozásokat rendeltek el azután, hogy ilyet a nanpokban Franciaországban és Angliában is bejelentettek. Friss híreink pénteken percről-percre.
A nagy dobás című film Oscar-díjas amerikai forgatókönyvírója rendezi a koronavírus-járványról szóló filmet, ami a korai, vuhani szakasz eseményeit dolgozza fel.
Harvardi tudósok szerint Vuhanban már tavaly nyáron jelen volt a koronavírus, tehát hónapokkal hamarabb, mint azt a kínai hatóságok hivatalosan elismerik. A kutatók műhold felvételekre és internetes keresésekre alapozzák az állítást, de Kína szerint ez egyáltalán nem állja meg a helyét – írja a Financial Times.
Két és fél hét alatt csaknem 10 millió embert leteszteltek koronavírusra a kínai Vuhanban, és mintegy 300 új fertőzöttet diagnosztizáltak - közölték kedden a helyi hatóságok.
Vuhanban, a koronavírus-világjárványt elindító kínai nagyvárosban 6,5 millió nukleinsavtesztet végeztek a lakosságon május 14-e és 23-a között, hogy kiderüljön, kik a hordozói a kórokozónak - adta hírül hétfőn a helyi egészségügyi hatóság.
Arról már korábban beszámoltunk, hogy már egy sokkal agresszívabb, halálosabb koronavírus-törzs terjed Európában. Most hazai kutatók állítják: Magyarországon is a virulensebb változat terjedt el.
Ma kora délutánig a 194-ből 114 ENSZ-tagország biztosította támogatásáról azt az EU-s kezdeményezést a Reuters információi szerint, hogy egy független vizsgálatot indítsanak annak kiderítésére, hogy az Egészségügyi Világszerverzet hogyan kezelte a koronavírus-járványt. Emiatt a WHO vezetője mielőbbi vizsgálatot ígért a szerveze mai genfi online világkonferenciáján. Egy ilyen vizsgálatot ma reggelig ellenzett Kína, mert rávilágíthat a járvány kitörés kezdetén a gyengeségeire, de végül Hszi-Csin-ping kínai elnök a nyitottságát mutatta online előadásában. Egyúttal megvédte az országát (elsősorban az Egyesült Államok felől) ért támadásokkal szemben, hiszen azt hangsúlyozta, hogy ők időben és késlekedés nélkül tájékoztatták az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) a koronavírus-járványról.